Akinek erről a címről az jut eszébe, hogy garanciális túrógombócokat készítettem, rossz irányba tapogatózik. Bár, a felelősséget vállalom: kiváló gombócok lettek.
Úgy négy évvel ezelőtt kísérleteztem ezzel a búzadarához hasonlóan felhasználható alapanyaggal, melyet teljes nevén cassava garinak hívnak, és a manióka nevű növény gyökeréből állítják elő. Ugyanígy a manióka gyökeréből készül a tápióka gyöngy és a liszt is, a tápiókapuding talán közismertebb, mint a gari, és tehát alapvetően ugyanaz az alapanyag eredője. Jelentősége az, hogy gluténmentes, így gluténérzékenyek is fogyaszthatják, és a paleo étkezésbe is beilleszthető. Glikémiás indexe közepes, 46, ami azért jó, mert nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet, élettani hatása sokkal kedvezőbb, mint például a búzaliszté, vagy -daráé. 
Hogy miért is készítettem garival a túrógombócot? Örök kísérletező kedvemnek az adott új lendületet, hogy a férjem úgy másfél hónapja tudatosan elkezdett odafigyelni az étkezésére: sokkal kevesebb húst eszik, nem eszik ipari húskészítményeket (szalámik, májkrémek, felvágottak), abszolút kizárta a cukros ételeket (igen, a sütiket is, legfeljebb egy-egy paleo tortaszeletet enged meg magának időnként, ami, lássuk be, cukrászda tulajdonosként kész hőstett), és igyekszik az alacsony glikémiás indexű élelmiszerek kategóriájából válogatni, továbbá sokkal több zöldséget fogyaszt, mint eddig. Mindezt azért tette, mert évek óta küzd a magas vérnyomással, és miután most alaposabban belevetette magát a témába, mások tapasztalatait felhasználva arra a meggyőződésre jutott, hogy az étkezési szokásain kell elsősorban változtatnia, illetve emellett nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a rendszeres testmozgásra. 
Nos, a pozitív eredmények már a második héten jelentkeztek, és azóta is elmondhatjuk: amellett, hogy emberem vérnyomása a normális sávba került, még le is fogyott négy kilót… Én bezzeg, aki ugyan nagyjából vele haladtam, nem. Persze, mert csak nagyjából haladtam vele, lévén hogy a vérnyomásom mindig is rendben volt, és hát úgy tűnik, azokat a kis kilengéseket nem kellett volna megengednem magamnak – na de hát majd most. 
A receptben pankómorzsát, zsemlemorzsát írok a pirított dió mellett, adjuk meg a lehetőséget a hagyományokhoz ragaszkodó családtagoknak, hogy kedvencükön ne kelljen hirtelen nagy változtatást tapasztalniuk. Az alábbi arányokkal nagyon jó, túróban gazdag, remegős gombócokat kapunk, amihez én eritrites-sztíviás édesítőszerrel édesített tejfölt adtam.
50 dkg túró
2 tojás (L-es)
4 ek cassava gari
1 csapott tk só
A beforgatáshoz:
pankómorzsa vagy zsemlemorzsa vagy pirított dió
- A gombóc hozzávalóit egy villa segítségével alaposan összekeverjük, és jó tíz percig állni hagyjuk.
- Pirítsuk meg a pankómorzsát, vagy a zsemlemorzsát, vagy a diót száraz serpenyőben. Itt arra érdemes figyelni, hogy amikor már eléri a morzsa vagy a dió a kívánt színt, és elzárjuk alatta a lángot, még kevergessük, mert a serpenyő alja forró, és pont megéghet a morzsánk, ha ezt nem vesszük számításba.
- Egy fazékban vizet forralunk (olyanban, amiben pl. galuskát szoktunk főzni), egy evőkanál sót is teszünk bele. Amíg felforr a víz, vizes kézzel gombócokat formázunk a masszából (nagyjából pingponglabda méretűeket), és amikor felforrt, beletesszük a kis golyókat. Miután feljönnek a víz színére, még kb. 2 percig főzzük őket, utána egy szűrő segítségével emeljük ki a vízből, és tegyük a pirított morzsába/dióba, forgassuk össze.
Ennyi csupán az egész. 11-kor eszembe jutott, fél 12-re nagyjából készen is volt.