Gyerekkorom egyik kedvence volt a hortobágyi húsos palacsinta (a gombapaprikás és a milánói spagetti mellett), nagymamám remekül készítette. Így aztán nagyon meglepődtem, amikor tinédzser koromban, vendéglátó szakközepesként beültünk az osztálytársakkal egy étterembe, én egyből kiszúrtam az étlapon nagy kedvencemet, és már épp rendelni akartam, amikor az éttermes családból származó osztálytársam sziszegve súgta oda:
– Te hülye vagy?! Hortobágyit sohaaaa!!!
Valahol itt kezdett eltűnni számomra a gyermekkori ártatlanság puha ködfátyola. Üdv a való világban! A szakmai gyakorlatok során meg kellett ismerkednem a tipikus hulladékeltüntető ételekkel, és igen, ilyen volt a hortobágyi: maradék sültek, pörkölt, nyesedék húsok, minden, ami már máshova nem mehetett, ment a raguba. Konyhatakarításkor a penészes gyümölcs, zöldség ment a barnamártásba. A bélszín hátszín volt, a borjúbécsi meg disznó. Ilyen volt vendéglátás jelentős része a ’80-as, ’90-es években, amikor olyan roppant módon büszkék voltunk a “világhírű magyar konyhára”, mígnem aztán kiderült, hogy a király – meztelen. De persze, ez egy másik történet.
Mert ugyanakkor az igazság az, hogy a hortobágyi palacsinta továbbra is nagy kedvencem maradt, sőt, a férjem is, és a gyerekeim is nagyon szeretik. Mert ha jól készítjük el, akkor ez egy finom étel; a palacsinta szinte mindennel összehozható, miért ne állna jól neki egy tejfölös-paprikás húsos ragu? 
Mivel a blogomat immár itthonról kirepült gyermekeim családi szakácskönyvként használják, nem maradhat ki belőle ez a recept – persze úgy, ahogy én készítem. Egyébként a paprikás húsos raguval töltött palacsinta Csíki Sándor kutatása szerint már az 1860-as években ismert volt, az étel hortobágyi húsos palacsinta néven az 1958-as brüsszeli világkiállításon szerepelt, egy magyar szakács készítette borjúpörköltből.
Én legszívesebben fele-fele arányban kevert darált marha- és sertéshúst használok a raguhoz.
De lássuk sorban, tehát a hozzávalók:
50 dkg darált hús (sertés-marha vegyesen)
5 dkg húsos füstölt kolozsvári szalonna
1-2 ek zsír
1 fej vöröshagyma
1 db paprika
1 db paradicsom
1 ek pirospaprika
1-2 gerezd fokhagyma
3 dl tejföl
2 ek liszt
só, bors
- Egy lábasban forrósítani kezdjük a zsírt (legszívesebben liba- vagy kacsazsírt használok), majd rádobjuk az apróra vágott szalonnát, annak is kiolvasztjuk a zsírját, Közben felvágjuk szintén kis kockákra a hagymát, majd az edénybe juttatjuk – és üvegesre pároljuk. Amikor ez megvan, mehet hozzá a darált hús, az apróra vágott fokhagyma, a vékonyra karikázott paprika (de akinek a gyerekei kiszúrnák a töltelékben, és hangos fúj!fúj! kiáltások közepette fejvesztve menekülnének az asztaltól, az vágja kisebbekre, szétfő úgyis), a kis kockákra darabolt paradicsom (hasonló elvek mentén).
- A húst fehéredésig kevergetjük, ekkor megszórjuk a pirospaprikával és felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Ne csak éppen hogy. Sózzuk, borsozzuk, lefedjük, főzzük közepes, vagy inkább alacsony lángon addig, amíg azt nem látjuk, hogy a paradicsom és a paprika tényleg szétfőtt. Ha azt vesszük észre, hogy a szaft erősen fogy, azaz, már nem éri el a hús szintjét, öntsünk hozzá vizet.
- Közben bekeverjük a palacsintatésztát – ezt nem fogom most ide beírni, itt találjátok meg a receptemet – annyi a hozzáfűznivalóm, hogy sós palacsinta esetén hagyjátok ki belőle a cukrot. Kicsit hagyjuk állni a tésztát (negyed óra, húsz perc is jó), majd szépen kezdjük el megsütni.
- Amikor úgy ítéljük, hogy a ragu megfőtt, szűrjük le a húsról a levet egy kisebb lábasba, majd habarjuk be. Ez a következőképpen történik: egy kis tálba öntjük a tejfölt, rátesszük a 2 ek lisztet, és egy kis habverővel jól elkeverjük. Merőkanállal kiveszünk a forró paprikás léből, kevergetés közben a tejfölhöz adjuk (ezt hívják hőkiegyenlítésnek, pedig nem egyenlítjük ki, csak kicsit melegebb lesz a habarás, kisebb eséllyel csomósodik össze). A meleg tejfölös szószt visszazuttyantjuk a paprikás lébe, de úgy, hogy közben a másik kezünkkel habverővel kevergetjük a lét, majd a tűzhelyre visszatéve felforraljuk a mártást, amelynek a liszttől be kell sűrűsödnie. Ha 1-2 percen belül nem sűrűsödik be, akkor kevés volt a liszt, ha olyan sűrű lesz, hogy megáll benne a kanál, akkor meg sok, azon érdemes némi vízzel hígítani.
- Jöhet a palacsinták töltése: középre teszünk a darált húsból 2-3 evőkanálnyit, jobbról-balról, alulról-felülről ráhajtjuk a tésztát, megfordítjuk, hogy a sima fele legyen felül, és így tesszük tányérra.
Leöntjük a paprikás szafttal, és tálaljuk.
Egyébként, azt el kell mondanom, hogy ma már szép számmal vannak olyan éttermek, bisztrók – itt a környékünkön, azaz a Balaton északi partján is -, ahol igenis, bátran mernék hortobágyit rendelni. Mert tudom, hogy nem vállalnák a vállalhatatlant, hogy nem adnák az arcukat elvtelenül készített ételekhez. Étterembe járni amúgy is bizalmi dolog, ahol nem bízom a szakácsban, oda egész egyszerűen nem megyek. Ahol pedig megbízom, ott bátran rendelek a kínálatból. Ha úgy tartja kedvem, hát akkor hortobágyit.