Ifjú koromban egyszerűen nem értettem, mit szeret bárki is a mozzarellán, ami egy semmi ízű, gumiszerű fehér gombóc, és még a mi sokszor leszólt trappistánk is jóval ízletesebb nála.
Sokáig ezen a véleményen maradtam, amíg csak a boltokban általában kapható, zacskózott, lében ázó verziót ismertem. Aztán néhány hazai olasz étteremben ettem olyanokat, amik kapcsán derengeni kezdett, hogy a mozzarella nem az a zacskós sajt, amit én ismerek, hanem igenis, van íze. A revelációt azonban Róma hozta el. Tavaly.
Ó, Istenem, az a paradicsom, az a sajt, az az olaj…valami olyan egységet alkottak, hogy csak ettük, és nagyokat sóhajtottunk, hogy ilyen nálunk vajon miért nincs? Vagy ha van, miért nem tudunk róla?
A következő eszmélés Toszkánában ért; a faluban, ahol a szállásunk volt, működött egy helyi termékeket forgalmazó kisbolt. A tulajdonosa a környékbeli gazdaságokból szerezte be az árut, így a sajtokat is. Itt vettem először burratát, ami tulajdonképpen krémsajttal töltött mozzarella. Ez volt az, ami rabul ejtett:Külsőleg nem mutat semmit, de belül finom, ízes krémsajtot rejtett… Miután hazatértünk, vadászni kezdtem rá. De nem nagyon lehet kapni nálunk, sőt, mondhatom, hogy sokan nem is ismerik, nem hallottak róla.
Megkérdeztem hát sajtmester ismerősömet, Burján Emesét, akit még az anno szépen indult, ám azóta sajnos megszűnt Cekker bevásárlóközösségben ismertem meg, hogy ők készítenek-e burratát, esetleg? Persze, jött a válasz, de csak megrendelésre, mert valóban inkább csak azok viszik, akik ismerik. Hát rendeltem – és ó, újra Rómában voltam, legalább pár falat erejéig. Emese ugyanis olasz sajtmesterektől tanulta, vagy legalább is náluk finomította tudományát, szóval tudása autentikus, hozzáértéséhez részemről kétség nem fér. Így aztán, amikor megláttam a Facebookon, hogy a hévízi piacon tart bemutatót, és mutatja meg a helyszínen, hogyan készül a mozzarella és a burrata, tudtam, hogy ott kell lennem.
Nos, Emese a kissé zord idő ellenére – a konyha megszokott, kellemes 22 fokával szemben maximum 10 volt csak a piacon – helytállt, és izgalmas bemutatót tartott nekünk, érdeklődőknek. Mutatom nektek is, szépen sorban.
Először is feldarabolja az alapsajtot – ez egy viszonylag magas zsírtartalamú sajt, jersey tehén tejéből készül, és azért abból, mert annak 6% körüli a zsírtartalma az amúgy megszokott 3,2-3,5-tel szemben. Ezt követi az ömlesztés – úgy kell felmelegíteni a sajtot, hogy a pH-ja 4,9-5,2 közé essen, különben ugyanis nem ömlik, hanem használhatatlanná válik mozzarella készítésére.Amikor aztán a megömlesztett sajtot homogénre gyúrta, Emese szaggatni kezdte a sajtot, maga az elnevezés is, a mozzarella az olasz mozzare, azaz szaggatni igéből származik. A burrata pedig töltött mozzarella, ezekhez Emese előre kis krémsajt-golyókat készített, majd a mozzarella gömböcöt kilapítva ugyanúgy csomagolta bele a krémsajtot, mint mondjuk a szilvás gombócba a szilvát. Jöhet a becsomagolás, majd a leheggesztés.Aztán persze, kóstoltunk. Videót is késztettem a folyamatról, nézzétek el, hogy telefonnal, akit érdekel, az viszont talál magának benne érdekességeket.
Jól megpakolva jöttem haza a piacról tegnap. Hoztam négy burratát, biztos ami biztos. Ma már egy sincs…