Cukrászkodásom legnehezebben megvalósítható része az azonos minőségű alapanyagok folyamatos
biztosítása. Péládul az eper. Mindenki epres sütit szeretne. Mert már szezonja van. Igaz, hogy hazai epret még nem igazán lehet kapni, de április végén a szervezetünk már kifejezetten követeli ezt a gyümölcsöt, nincs mit tenni, megelégedünk a spanyollal, azt pedig borítsa a tudatlanság jótékony homálya, mitől képes a szedéstől számított többedik napon is egészségesen csillogni a műanyag dobozban.
Az egyik, általam leginkább preferált élelmiszeráruházban ma megkérdeztem az eladót, ki lehet-e számítani, mikor van eper, és mikor nincs. Ugyanis egyik nap csurig van vele az összes üzlet, másik nap nem kapok sehol. Szóval, kérdezem a srácot, hogy tudok-e kalkulálni valahogy. Pár pillanatig töprengett, majd így szólt:
– Nem. Igazából minden nap kapunk…
– Akkor csak korábban kell jönnöm?
– Reggel hétkor itt van az áru, az biztos. De időnként jön egy nő, megveszi az összeset, aztán kimegy vele a hévízi piacra, és ott árulja, mint magyar epret.
Hogy ilyesmi nekem sosem jut eszembe…