Hát elkaptam én is, ez van.
Karácsony utáni napon lettem beteg. Bár gyanús volt, hogy koronavírus-fertőzésem van, mivel épp csak kicsit volt hőemelkedésem, épp csak kicsit fájt a fejem, épp jól is esett napokat feküdni, nem jelentkeztem az orvosnál, nem végeztek tesztet nálam. A családtól jól elkülönültem, nehogy végigsöpörjön mindenkin – de persze, akkor már mindegy volt.

Míg a gyerekek 4-5 nap alatt teljesen rendbe jöttek, nekem két hétbe telt. Most, amikor már tényleg úgy gondoltam, hogy egészségem majdnem teljesen a régi, gondoltam, elmegyek, egy tesztet csináltatok, hogy a kollégák az üzemben nyugodtak legyenek, nem fertőzök meg senkit.
Na, hát erre pozitív lett az eredményem. Persze, aztán mondta több orvos ismerősöm, hogy valójában ennek a tesztnek sok értelme nem volt – hacsak annyi nem, hogy most már tényleg tudom, valóban koronavírus-fertőzésben betegedtem meg -, hiszen, ha a betegség kezdetekor tesztelnek, már szabad vagyok – így meg a mintavétel napja számít a karantén első napjának, ami azt jelenti, hogy múlt vasárnaptól jövő keddig tart számomra a hatósági karantén. Tüneteim már nincsenek, jól vagyok, úgyhogy most újra tudok a bloggal foglalkozni. Amint látjátok, átköltöztettük egy új felületre, ezzel együtt bizonyos linkek még a régi, cafeblogos felületről jelennek meg, szóval láthattok ilyet is, olyat is.
A cél az, hogy ez a weboldal ne csak a blognak, hanem a cukrászdánk honlapjának is helyet adjon, ezért is van az, hogy ha azt ütitek be az url helyére, hogy monisuti.hu, ide fogtok érkezni a blog oldalára. Ugyanígy a maimoni.hu webcím is ide irányítódik, plusz a régi cafeblogos, szóval kicsit nagy a káosz, de azon vagyunk – az informatikus kolléga és én -, hogy szépen kifésüljük ezt a gubancot.
Ha valamikor, hát akkor most aztán tényleg van időm. Olvasok, filmeket nézek, naponta integetek az ellenőrzést végző rendőröknek. Ilyen a karantén. Ráérek…