Az a helyzet, hogy a Gulácsra készültem. Mert azt olvastam, hogy a magyar Fudzsi – Keresztury Dezső nevezte így el -, meg hogy tapasztalt túrázóknak, meg ilyenek. Tartottam is tőle, hogy majd térdemig lóg a nyelvem, de nem baj, gondoltam, mert a kilátásért mindig megéri – ezt tanította meg nekem a többi tanúhegy: a Szent György, a Csobánc, a Badacsony, a Haláp, a Tóti.
Hát a Gulács leginkább addig élmény, amíg felfelé mész. Mert fentről nem tárul elénk körpanoráma, látjuk Nemesgulácsot és a Szent György-hegyet, a Badacsonyt, de a hegytetőt is szinte teljesen beborítja az erdő növényzete. Pedig egy kilátó…!! Ó, micsoda csoda panoráma tárulhatna elénk, ha egy kicsit a fák fölé juthatnánk.
Ezzel együtt a túra az erdőben mindig jó program, hiszen az ember megmozgatja a tagjait- de ha lélegzetelállító kilátást szeretnél, válaszd bármelyik másik tanúhegyet, ne a Gulácsot. vagy inkább, először menj a Gulácsra, utána a többi hegyre.
Decemberben vágtunk neki Gabi barátnőmmel, és persze Mancival, a lassan két és fél éves csoki labradorunkkal. Nemesgulács felől közelítettünk, a templomnál kanyarodtunk a hegy felé, az utcában, ahol még félre tudunk húzódni, lerakjuk az autót. Manci kipattan a kocsiból, és elindulunk. Szépen kaptatunk felfelé a zöld jelzést követve, amit a csúcs felé kék háromszög vált fel – elég jól láthatóak a jelzések, egyébként, egyetlen útelágazásnál estünk gondolkodóba, de aztán kicsit távolabb észrevettük a jelet.
Az első látványos állomás a hegyre felfele menet a Sér-kút, amelyet a falubeliek újítottak fel 2020 nyarán. Itt Manci rögtön megmártózott a vályúban, nem hiába vízikutya, egyszerűen nem bír ellenállni, ha lehetőséget lát a fürdésre.
Bizony, bazaltorgonák is vannak a hegyen, persze nem akkorák, mint a híres badacsonyiak, , vagy a Szent György-hegyen láthatóak, de orgonák. Az út időnként egészen meredekké válik, lihegünk rendesen, csak Manci futkoz ide-oda, mit aki azt szeretné, hogy hát csipkedjük már kissé magunkat, mert sosem érünk fel a hegyre…!
Helyenként ilyen akadályok állják utunkat, mondtam is Gabinak, nem tudunk tovább menni, egy fa rádőlt az útra… De persze azért a helyzet nem annyira vészes.
Aztán elérjük az első kilátópontot, ami csodás: a Badacsonyt látjuk, és mögötte a Balatont, és én akkor már elképzelem, milyen csoda tárulkozik elénk a hegytetőn…!
Amikor már azt hisszük, hogy mindjárt fent vagyunk, kiderül, hogy a kíméletesség kedvéért még megyünk a hegy körül.
Fáradtan pihentetjük meg lábunkat a hegy legmagasabb pontját jelző betonkockán (393 méter magas a Gulács), és szemügyre vesszük a fák és a bozót által eléggé behatárolt kilátást.
Kétség nem fér hozzá, hogy a látvány szép, és ha talán annak idején a Guláccsal kezdek, nincs bennem semmi csalódottság. Így viszont mégis, egy darabig reménykedve járkálok ide-oda, hátha van még itt egy kilátópont, ahonnan a többi hegyre is rápillanthatunk – de hiába. Nincs.
A Badacsony és a Szent György-hegy, ennyit mutat meg a Gulács a tájból, és itt megígérem Gabinak – aki viszont még nem járt a tanúhegyeken -, hogy legközelebb elmegyünk a Tótira, mert amit onnan lát, az valami csoda.
Elfogyasztjuk szerény uzsonnánkat – némi túrós pogácsát és rugelachot nyomtak a kezünkbe a lányok a cukrászdában induláskor -, majd elindulunk lefelé, két óra van ekkor már, és négy óra után már sötétedik, így még egy kis eltévedés is belefér – de nem tévedünk el, a jelzések mentén szépen visszaérkezünk a hegy lábához, Nemesgulácsra.
