A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Íme, Altair menüterve a következő hétre, amint azt a múlt héten beharangoztam. Tegnap illett volna közzétennem, de nézzétek el nekem ezt a kis csúszást, a leggyilkosabb vizsgámra készülök. (Azok kedvéért, akik nem olyan régóta olvasnak: ide járok a keszthelyi egyetemre, turizmus-vendéglátás szakra; bár elég kalandosan, de eddig sikerült kiegyenlítenem a tandíjakat, így belevághattam a második vizsgaidőszakba. Eddig három négyesem és egy ötösöm van, az egyik négyest épp a minap szereztem valószínűségszámításból, amire roppant büszke vagyok. Dióhéjban ennyi.) Tehát, kedden következik a vállalati gazdaságtan. A vizsga írásbeli; az első részben definíciókat kell leírni, olyanokat, hogy mi a vállalat, a gazdasági rendszer, az ellátási lánc, a lízing, a beruházás. Rengeteg meghatározás van, és az a baj, hogy ha az ember nem szó szerint írja le azt, ami az oktató jegyzetében szerepel (és most ezt a legszigorúbban értsétek, tényleg SZÓ SZERINT), és nem írja le így legalább a fogalmak felét, a tanerő már nem is nézi tovább a dolgozatot. Ki van javítva. Egyes. Tegnap beszéltem egy nappalis lánnyal, harmadéves, kedden jön tizenötödször ebből a tárgyból. A csoportunkból eddig egy srácnak van meg ez a vizsga, kettes. Másodszorra.
Viszont, az is igaz, ez a matek négyes úgy felpumpálta az önbizalmamat, hogy egyelőre nem félek a keddi megmérettetéstől. Sőt. Várom.
Ezek után jöjjön Altair jövő heti menüterve. Hangsúlyozom, nem az enyém, ha kérdéseitek vannak (ezzel kapcsolatban), ne hozzám intézzétek, hanem Altairhoz; itt a bejegyzés végén nyugodtan lehet kommentben kérdezni, mert ő időnként erre jár és válaszol.

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
Reggeli tejfölös túrókrém
rozskenyér
újhagyma
tejeskávé
pulykamell felvágott
vaj
félbarna kenyér
uborka
gyümölcstea
tojásrántotta
kenyér
paradicsom
narancslé
sonka
vaj
kenyér
paradicsom
hideg tej
mákos búrkifli
tea
párizsi
vaj
kenyér
zöldpaprika
kakaó
vaj
kalács
Tízórai alma
2 db Korpovit keksz
kefir
sós stangli
eper gyümölcsjog-hurt cseresznye mazsolás krémtúró ribizlihab
Ebéd burgonyaleves
vagdalt pogácsa
zöldbabfőzelék
Gaspacho
almás csirkemell
párolt rizs
vegyes zöldségleves
cigánypecse-nye
sült burgonya
fejessaláta
Csirkeaprólék-leves
Gombapapri-kás vajas galuskával
uborkasaláta
Csontleves zöldséggel és csigatésztával
Tarhonyás sertéshús
céklasaláta
Magyaros zöldborsóle-ves
Rácponty*          
limonádé
Újházi tyúkhúsleves
Eszterházy rostélyos
zsemlegombóc
Uzsonna citromos joghurthab nyári körte görög joghurt (kekszes) banán tej
sajt
vaj
kifli
hónapos retek
kajszibarack ömlesztett sajtkrém
rozsos zsemle
Vacsora tojásos lecsó
félbarna kenyér
sajtos makaróni
őszibarack ivólé
kolbász
vaj
kenyér
újhagyma
Túróval töltött zsemle Bevert tojás törökösen** tejfölös-sajtos lángos Máglyarakás

* Kizsírozott tepsibe burgonyakarikákra a beirdalt halat rárétegezzük, a tetejére vöröshagymát, zöldpaprikát, paradicsomot karikázunk, sózzuk-borsozzuk, megsütjük
** Májrizottóféleséget készítünk, jó majoránnásan és borsosan, majd mélyített kupacaiba egy-egy bevert tojást ültetünk és paradicsommártással tálaljuk.

Ajánlott cikkek

15 Hozzászólás

  1. nálunk az építészkaron ennek a megfelelője a jog volt (2 kredites kis sz*r), generációk óta szivatja a diákokat ugyanaz a vénember. 6 szigorlat volt, egyen sem buktam meg, de jogból hatodjára mentem át, kettessel (és lehet h az is kegyelem volt, mert az kellett már csak a diplomamunka kezdéshez)nálunk néhány alkalommal kiderült h nem elég szó szerint de nyomtatott betűkkel is kell írni…egyébként hajrá, fog az menni!

  2. Azért ez félelmetes… hogy ilyen lehet. Ez a csajszi azt mondja, ha nem sikerül most kedden a tizenötödik, akkor még két hét múlva 16.ra megpróbálja, de mivel az az utolsó időpont, és neki már csak az államvizsga van hátra, ha az sem sikerül, külsős bizottságot fog kérni.

  3. Kicsit kotyogok 😉 Egy-két saját tapasztalat, vélemény, meglátás, okostojás Gaba mondja, khm…Hol is kezdjem…amikor elkezdek menüt írni, nem csak az “Étlaptervezés”-ben leírtakra figyelek, hanem arra is, hogy pl. illik-e egymáshoz az első és a második fogás, ill a második fogás és a köret. Tudom, ez a dolog nagyon szubjektív is lehet, de pl. tényleg kérnénk egy menzán egy gazpacho után almás csirkemellet? Vagy a sajtos makaróni után szívesen innánk egy pohár őszibaracklevet? Arra is ügyelek, hogy következő héten lehetőleg ne készítsek az előző hetihez nagyban hasonló ételt (itt pl. gombapaprikás – csirkepaprikás ugyanazzal a körettel, ugyanazzal az uborkasalátával) szóval a tervezésnél általában két heti menü van egyszerre a kezemben.Aztán: nyers zöldségek! Kérlek, biztassátok arra az embereket, hogy ettől sokkal de sokkal többféleképp el lehet készíteni a nyers zöldségeket! Imádom az uborkasalátát, a fejessalátát, a pardicsomsalátát, de ettől sokkal de sokkal színesebb a saláta körkép! Nem vagyok sem fittness guru, sem reformizébizé, már a reform szótól is kiráz a hideg de a saját kertben termett vagy megbízható forrásból származó nyers zöldségeknek, salátáknak párja nincs, – nem beszélve az élettani hatásokről…kísérletezzetek velük bátran! Egy salátarecept elkészítésénél ráadásul szinte hibalehetőség sincs.Más: a változatosság gyönyörködtet! Egy hétre biztos nem raknék zöldséglevest és borsólevest valamint csontlevest és tyúkhúslevest. És szintén nem igazán értek egyet a tésztás leves után a tarhonyával.És még egy dolog: még több több halat a menübe! légyszi :-)Egy kérdés is: miért KELL a főétkezésnek komplett állati fehérjét tartalmaznia?

  4. Gabah, csak nyugodtan – tanulságos:) Mi pl. vacsorára sokszor eszünk nyers zöldségekből változatosan összeállított salátát, hol egy halkonzervvel, hol csirkemell csíkokkal, hol sonkával kiegészítve, hol meg csak úgy magában, megszórva pirított magokkal. A legjobb vacsora.

  5. épp minap emlegettem itthon, hogy nekem a mérnökin a legrettentőbb vizsgámtól a ’89 decemberi változások mentettek meg. ellenkező esetben lehet még mindig filozófiából vizsgáznék vagy nem lenne meg a mérnöki oklevelem.no de azért ez a vállalati gazdaságtan kissé köszönőbb viszonyban van a szakod profiljával mint egy bizonyos mérnöki a filozófiával. szal akkor inkább hajrá.amúgy elhatároztam én is: csakazértis holnap este nekiülök, s megtervezem legalább a jövő heti ebédeket. lehet az elhatározással maradok, de a kicsi bogár beültetve az agyamba. 11 évvel ezelőtt műveltem a műfajt.

  6. Igazigaz? 🙂 Jól teszitek! Még mindig ezen a hústémán gondolkodok, ti. hogy nem sok-e a hús (és általában az áll. eredetű fehérje) ezekben a menükben? Én úgy érzem, az enyémben sok: ebédre hetente gyakorlatilag négy alkalommal eszünk húst (ha tudom tartani, kétszer halat), plusz este is becsúszik néha sonka, szalámi, mortadella, sajt mindig, esetleg tojás, bár ez ritkábban, és még néha ott van az előző napi ebéd maradéka. Apropó, maradék. Épp emiatt nem tervezek komplett menüt (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) ugyanis második fogásból, főleg a hosszú főzési idővel készülő húsokból, de pl. lecsóból vagy rakott zöldségből is megmarad valamennyi. Ezt általában másnap este vacsorázzuk az előző napitól lehetőleg eltérő körettel, vagy rántottába, tésztára, de legtöbbször valahogy átalakítva, hogy ne legyen unalmas a maradékfogyasztás sem. Nálam egyébként nagyon kevés a maradék, egyelőre Anna mellett megengedhetem magamnak, hogy minden nap többfogásos új menüt készítsek, de annak az anyukának, aki napi 8 órában dolgozik, utána még esetleg tanul a gyerekekkel, és csak utána kerül a tűzhely mellé (talán kedve sem sok már) bizony arra is kell gondolni a menütervezésnél, hogy az ételek elkészítése a lehető legkevesebb időt vegye igénybe, és/vagy esetleg jusson másnapra is. Gondolva a “sanyarú”:-) közeljövőre, én most épp ilyen recepteket gyűjtök, tesztelek.Hajrá Móni, hajrá Altair, továbbra is szívesen olvasom az ötleteiteket, javaslataitokat!

  7. hát, akkor én azt hiszem kicsit ellenpélda vagyok, minden hétre pontos menüterv van (persze ettől el lehet térni de eléggé betartom a szamárvezetőmet). és igaz nincs gyerek, de nem szokott sosem maradék lenni (sem az h ejj kevés lett), pontosan tudom hogy mekkora az étvágyunk, és mennyi kajára van szükségünk. és ha én ezt a menüt végigenném, tutira híznék. az egy dolog, hogy én sem eszem ennyi húst, de nekem a kenyér tűnik soknak (nem vagyok szakember nyilvánvalóan), és nem értek egyet az ilyen bolti gyümölcsjoghurtokkal meg hasonlókkal. meg nemtudom, kinek van ideje ennyi mindent megfőzni? nálunk az uzsonna pár napig ugyanaz. sütök egy adag kekszet és akkor keksz tejjel, esetleg müzliszelet ha nem volt időm semmire.

  8. Nem írtam le, hogy miért kell komplett fehérjét tartalmaznia minden főétkezésnek.20féle esszenciális aminosav van, és ezeknek az aránya egymáshoz képest is nagyon fontos. Azért esszenciálisak, mert a szervezetünk – csak úgy mint a vitaminokat és a hosszú szénláncú omega-3 (n-3) zsírsavakat – nem tudja szintetizálni, előállítani a bevitt táplálékból, hanem készen kell kapnia.Az állati eredetű termékekben ez az arány és összetétel az emberi szervezet arányaihoz és összetételével azonosnak mondható, ezért ezeket hívjuk komplett fehérjének. Nem feltétlenül kell húsnak (halnak, belsőségnek) lennie, lehet tej és tojás is természetesen.A növényi eredetű fehérjék aminosav összetétele nem felel meg a mi szervezetünk igényeinek. Ezért van az, hogy néhány növényi eredetű élelmi anyagot együtt eszünk, mert eltérő aminosavösszetételük kiegészíti – komplettálja – a másikét. Például: hüvelyesek és a gabonafélék pl. gersli babbal.

  9. ilyen háztartás egyszerűen NINCS.Mi lesz a maradékokkal?ki főz mindennap 2,esetenként 3 félét,ráadásul úgy,hogy nincs maradék?Nekem ez elég hihetetlen.Ezt csak akkor lehet így csinálni,ha az embernek van házi maradék-felzabáló alakulata (férj+kamasz fiúgyerek vagy 3)

  10. sziasztok, nekem is feltűnt, ami giának. lehet, hogy nem olvastam el figyelmesen az előzményeket, de én sem értem ezt a menüt, nekem inkább valami iskolai vagy kórházi (jó vicc) menünek tűnik. mi öten vagyunk, két bölcsis korú lánnyal és egy ovis fiúgyerekkel. a fiam az oviban tízóraizik, ebédel és uzsonnázik, a férjem is csak reggelizik és vacsorázik itthon. naponta, másnaponta főzök, mindig úgy,hogy lehetőleg legyen maradék. azaz ha reggel főzöm az ebédet abból maradjon vacsorára, vagy ha este főzök vacsorát, másnapra meglegyen az ebédem. (ha még ezen felül is marad valamennyi, azt lefagyasztom, vagy a férjem visz belőle ebédre.) persze variálok én is, a főzelékhez másnap más feltétet, a húsokhoz más köretet csinálok. kinek van ideje ennyi időt a konyhában tölteni? és ki eszik ennyit és ennyifélét? hétköznap soha nem eszünk három fogást ebédre. viszont nálunk a hideg vacsoránál sokkal nagyobb a választék, mindenki azt eszik, amihez kedve van és a maradéktól sem kell tartani, attól függően is alakul a következő napok menüje, hogy azért ne dobjunk ki semmit. az is fontos, hogy mit látok a piacon: ha veszek szárzellert, biztosan lesz a héten savanyú krumplileves, waldorf saláta és zöldségleves is. ha marad párolt rizs akkor rengeteg zöldséggel rizottót csinálok, krumplipüréből krokettet stb. na de nem magyarázom, amit mindenki tud. de akkor kinek készül ez a menü? egy egész nap otthon tartózkodó családnak?bocs. ildi voltam.

  11. Nekem nagyon hasznos ez a menüterv. Én sem főzöm végig, de nagyon sok ötletet merítek belőle… van amit nem ebédre csinálok, hanem vacsira, vagy fordítva. Szerintem ez valamilyen szanatóriumi étrend… és igen változatos. Lehet variálni. Köszönöm, hogy megosztottátok! Hálás vagyok a munkátokért 😀

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük