Kirándulás a mindszentkállai Kopasz-hegyen

Akik az Instán is követnek, láthatták már néhány, éppen kirándulás közben elkövetett élő bejelentkezésemet. Mert mostanában kirándulok, ez lett az új hobbim.

Kényszerből lett hobbi

Két fő ok miatt kezdtem el a környékben túrázni:

– az egyik, hogy nem lehetett külföldre menni, ez véget vetett vicces hétfői portyázásaimnak a szomszédos országokba, és hát valahova menni kell;

– a másik, hogy Manci, a kutyánk állandóan nyomást gyakorol rám, amióta egyszer-kétszer magammal vittem. Minden nap reménykedik, és a nap bizonyos szakában szoros emberfogással követ, ha a túrabakancsom irányába lépek – hátha kirándulás lesz!!

Fő célpontjaim eleinte a Balaton melletti tanúhegyek voltak, miután azokat letudtam – némelyiket többször is -, elkezdtem más, kevésbé népszerű, vagy inkább úgy mondom, nem annyira ismert túrahelyeket keresni.

És minden kirándulás alkalmával megdöbbentem, hogy micsoda gyönyörű helyen élünk.

Mindszentkálla, Kopasz-hegy

Egyik legfrissebb élményem, ami annyira tetszett, hogy egy héttel később Gabi barátnőmmel ide visszatértem, és milyen jó választás volt!

Mindszentkálla a Káli-medencében található, bakugrásnyira Káptalantótitól, ahol a nevezetes, egykor sok vihart megélt, ám töretlen népszerűségű piac is található. Az aprócska falu meglehetősen gazdag látnivalókban, ezek egyike a 330 méter magas Kopasz-hegy. A csodás körpanorámáért érdemes felmászni rá, ráadásul rendkívül romantikus maga az út, amely felvezet a hegyre – már ha a lépcsősort választjuk felfelé. Én inkább, mert a térdemnek felfele jobb, mint lefelé.

De először is parkoljunk le a falu központjában, a Káli-kapocs nevű hellyel, és az élelmiszerbolttal szemben. A helyet megismerhetjük a hatalmas, kezében kólát tartó jegesmedvéről is.

Ha letettük az autót, induljunk el a templom felé, és haladjunk az úton addig, amíg – néhány perc múlva – meg nem látjuk a kék és piros T jelzéseket, fogadjunk szót, menjünk, amerre a nyíl mutat. Vagy, tegyünk egy kis kitérőt, mert úgyis rálátunk, és nézzük meg a középkori Kisfalud község gótikus templomának romját.

Ezt követően forduljunk vissza, és tényleg induljunk el jobbra felfelé a hegyre.

Hegyre fel!

Az út eleinte ilyen, mint fentebb is látható, és amikor már épp kezdünk elgondolkodni, hogy jó ötlet volt-e tényleg ez a hegymászás, nem lett volna jobb mégis valami kevésbé meredek helyet választani, akkor meg egyszer csak beérünk egy olyan magával ragadó helyre, hogy minden kétségünk elmúlik.

Ha láttátok az Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története című filmet, akkor értitek, mire gondolok, ha azt mondom, a filmben szereplő manók akár itt is lakhatnának, már majdnem vártam, mikor pillantom meg a kis házikókat.

Körülbelül háromszáz lépcsőt kell megmászni, nem mondom, hogy nem esik jól közben megállni időnként. Én az ilyen megállóimat szoktam halaszthatatlanul fontos fotózásoknak álcázni, promóciós célból, persze.

Fent a hegyen aztán csak gyönyörködik az ember, először a tágas térben, a zöld mezőkben, aztán a kilátásban.

Rálátni kedvenc tanúhegyeimre, és a Balaton is kivillan itt-ott. Nem is csoda hát, hogy első látogatásomat követően egy héten belül visszatértem, de akkor már magammal vittem Gabi barátnőmet is, hogy ő is láthassa ezt a csodát.

Ezt javaslom nektek is: kiránduljatok, töltsetek minél több időt a természetben, fedezzetek fel minél több csodás tájat, Magyarország gyönyörű! És vigyetek magatokkal még egy embert 🙂