A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Bár ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy mi jót ettünk Egerben, a történethez hozzá tartozik, hogy az idei évünk elég sűrűre sikeredett. Júliusban megszületett első unokánk, Nátán Emánuel, augusztus végén megnősült kettes számú gyermekünk, Bálint. Pontosabban doktor Bálint, ahogy mostanában hívjuk őt, mert időközben a jogi egyetemet is elvégezte, sikeresen lediplomázott, jelenleg a pécsi egyetem jogi osztályán dolgozik. Felesége, Szimonetta fogorvostan-hallgató, szájsebésznek készül.

A fotót Bence fiam készítette, a hármas számú gyermek, aki szintén Pécsen él, és egyre többet foglalkozik fényképezéssel, videókészítéssel.

Családi nyaralás helyett

Nos, az esküvő augusztus 28-án volt, azon a héten szoktuk megejteni családi nyaralásunkat, így ez most érthető okokból elmaradt. Bálint nyaralt a nászúton, Nóriék babáztak, Zsófi, a négyes számú gyermek, aki tizenkettedikes a keszthelyi közgazdasági szakgimnáziumban, az osztályával ment Erdélybe szeptember közepén, pontosabban 19-26-ig. Úgy döntöttünk a férjemmel, hogy mivel Zsófi sem lesz itthon (ugye, most már csak ő él velünk), menjünk el mi is valahova. Főleg, hogy 19-e pont a szülinapom, még indokunk is van. Egyre inkább szeretek élményeket adni és kapni, szóval lázas szálláskeresgélésbe kezdtem, amibe emberem is bekapcsolódott. Az egyik célunk a miskolctapolcai Avalon hotel volt, amiről sok jót hallottunk már, és úgy döntöttünk, kipróbáljuk. Azonban csak a hét második felére volt szabad szobájuk, így az első három napra másik szállást kellett keresnünk.

Az Avalon Resort&Spa

Nem tudom, hogy jött a képbe Eger – talán már nem is úticélt, csak a szép és jó szállásokat néztük -, de ott találtunk egy remek apartmant az első három napra.

Eger

Nem is tudtuk, mennyire remek. Ugyanis nemcsak szép és makulátlanul tiszta volt, az elhelyezkedése is első osztályú: a sétálóutcán, a vinotéka felett található. Mutatok róla képeket, és jó szívvel ajánlom – anélkül, hogy a tulaj erről bármit is tudna -, mert úgy gondolom, hogy a jó szállás kincs, főleg, ha megfizethető kategóriában van.

Az apartman neve Hibay, amit nem hájbéjnek kell mondani, hanem úgy, ahogy írom: dr. Hibay Károly előtt Eger városa a mai napig tiszteleg, mint az önzetlenség mintaképe előtt: a szegények orvosaként ismert fiatalember ingyen kezelte azokat, akiknek erre nem volt pénzük. Egy betegétől elkapta a tífuszt, és így fiatalon, mindössze 34 évesen meghalt – miközben betege meggyógyult. Emlékét sokféleképpen őrzik, egyik példa, hogy utcát neveztek el róla a belvárosban.

A lakás tehát a Dűlő vinotéka felett található, ahol szakértő segítség közreműködésével válogathatunk a környék boraiból. Viszont a számunkra legkedvesebb ott jobbra látható, ez pedig a Kappu speciality kávézó, amelyet Koch Kristóf barista üzemeltet szenvedéllyel.

A Kappu

Ide napjában többször is betértünk, Kristóffal jókat beszélgettünk, és igazi különlegességeket ittunk – én például a Cascarát, amely a kávébab héjából készül ugyanúgy, mint a tea – és az ember pörög tőle, mint a propeller.

Igazi lazulós napok voltak ezek: az autónkat letettük a legközelebbi parkolóban (ha Egerben van a szálláshelyed, és a szállásadód lejelenti a kocsid rendszámát az önkormányzat felé, nem kell parkolódíjat fizetned – zseniális!!!), és három napig felé sem néztünk. Nem, nem mentünk el a Szépasszonyvölgybe, sőt, a várba is csak becsületből – mindketten osztálykiránduláson jártunk ott utoljára. Ellenben gasztronómiailag igyekeztünk a legszélesebb tapasztalatra szert tenni a rendelkezésre álló idő alatt, és ez elég feszített tempót kívánt: időben kellett reggelizni, hogy időben tudjunk ebédelni ahhoz, hogy még a vacsora is gond nélkül beleférjen.

Desszert az 1522-ben

Nem volt könnyű, de meghoztuk ezt az áldozatot 🙂

A tőlünk telhető legtöbb helyen ettünk, és többségében nagyon jókat. A jól bevált módszeremet követtem: a blog Facebook-oldalán kértem ajánlásokat, hol együnk Egerben, és azok alapján haladtunk.

1. A Macok

A legtöbben a Macokot ajánlották, én is jártam már ott egyszer, nagyjából két évvel ezelőtt, és remek vacsorát ettem, méghozzá úgy, hogy megláttam a szomszéd asztalnál nagyon kedves földijeimet, akik meginvitáltak asztalukhoz, és mondhatom, hogy remek beszélgetés mellett fogyasztottunk. Evidens volt, hogy az én drága férjemnek is meg akartam mutatni a helyet, amelyben nem csalódhatunk.

Mégis sikerült. És ezt most csak azért írom le, hogy sokszor milyen nüansznyi dolgokon múlik, hogy jól érezzük-e magunkat egy helyen, vagy nem. Mert egyébként minden elismerésem a Macoknak, kiváló színvonalú a konyhája – mégis, a következő történt: érkezésünkkor a terasz sarkánál egy megállító tábla fogadott, amely megkért, hogy várakozzunk ott, amíg nem jön egy kolléga. Várakoztunk, az eső szemerkélt, a kolléga meg a fasorban sem volt. Mondtam a férjemnek, hát hülyék vagyunk mi?! Itt ázunk, menjünk már be, hiszen asztalfoglalásunk van… Bementünk, és akkor jött a kolléga, és kissé sértődötten kérte, hogy fáradjunk vele vissza a teraszra, hogy ő megnézze a könyvben, hova szól a foglalásunk. Két személyre, fél hétre, rendben. – Ez az asztal megfelel? – kérdezte, és rámutatott egy, a gyakorlatilag a közlekedési útvonalban elhelyezett kétszemélyes asztalra. – Valami privátabbat szeretnénk – mondtuk erre, mégis csak a szülinapom volt, meg hát egyébként is… Oké, az egyetlen másik lehetőség, egy újabb kétszemélyes asztal volt kicsit hátrébb, ám harminc centire egy másik kétszemélyes asztaltól, amelynél apa és fia vacsorázott. Gyakorlatilag olyan volt, mintha egy asztalhoz ültettek volna bennünket, nulla intimitás, hallottuk, miről beszélgetnek, és nyilván, ők is hallottak bennünket.Ettől az élménytől el is felejtettem fényképezni – pedig az ételek tényleg jók voltak.

2. 1552

Másnap reggel elpanaszoltuk Kristófnak a Kappuban, hogy nem igazán jött be a vacsora, mondjon egy jó helyet – és Kristóf azt mondta: oké, menjetek el a várba, az 1552-be. – A várba??? – kérdeztem döbbenten. Eszembe sem jutott volna magamtól, mert hát milyen vendéglátóhelyek szoktak lenni a turistacélpontokban? Na ugye, hogy ugye. Neked sem jutott volna eszedbe, hogy ott vacsorázz. De Kristóf szavára hallgattunk, hiszen helyi, tudja, mit beszél.

Először is, 1552: október 17. – befejeződik Eger várának ostroma, amely a várvédők sikerével zárul. Egy nappal később az egyesített török sereg elvonul Eger alól. Érthető tehát hogy az egriek szívesen emlékeznek erre az évre.

Az étterem pedig – pazar!

Azóta többeknek is ajánlottam, és mindenki elégedetten távozott; az 1552 igazi élményt adott, mind a konyha, mind pedig a szerviz tekintetében.

Elképesztően igényesen felújított belső tér, remek szűk étlap – én ezt szeretem -, csodás ízek, kedves felszolgáló, egyszerűen nem találtam semmi kifogásolnivalót, jó, nem is kerestem, hiszen az volt a célunk, hogy jól érezzük magunkat – és az itt sikerült.

Ettünk levest, főételt, desszertet (utóbbit nem is szoktunk, édessel elég jól el vagyunk látva), és minden hibátlan volt.

Le voltunk nyűgözve.

Miután a Facebookon hírül adtam, hogy jártunk az 1552-ben, és most majd jön a többi, Egerben járatos fodrászom hívott fel, csak hogy tudjam: ennél jobb nem lesz, viszont azért vannak még jó helyek.

3. HBH

Nem tudtunk mindent teljesíteni, de következő este a HBH-ban vacsoráztunk, amely bajor sörház és étterem néven működik. Fodrászom tanácsa mentén elvárások nélkül érkeztünk – és ismét fantasztikus élményben volt részünk. Kiváló ételek, italok, kedves kiszolgálás, ráadásul nagyon jót beszélgettünk, ami egyébként az egész hetünket jellemezte; a nászutunk óta nem voltunk ennyit kettesben, gondolhatjátok, az 1995-ben volt… Szóval, rengeteget nevettünk, sokat beszélgettünk, és a legkülönbözőbb jó helyek töltöttük együtt az időnket. Így például a HBH-ban.

4. Palacsintavár

Egyik ebédünket ejtettük meg itt, várakozáson felüli volt: kiváló leves, és fergeteges sós palacsinta. Csak ajánlani tudom, főleg családoknak, talán a legideálisabb hely, mindenki talál kedvére valót.

5. A reggelizők

Egészen kiváló reggelizőkre bukkantunk; mindjárt első alkalommal a szomszédos Senator-Házba kéredzkedtünk be, és kaptunk is korrekt reggelit, kis svédasztalról, de ami élmény volt: egy olyan kedves tanuló fiú vigyázta minden mozdulatunkat, hogy minden vendéglátósnak ilyen tanulókat kívánok – főleg, hogy most nekem is van négy. Egyszerűen a srác vérében volt, hogy minden rezdülésre figyelt, ott termett, intézkedett.

Második reggel a Kis sziget kávézóba mentünk, és nagyon kellemes reggelit kaptunk, jó kávéval; ráadásul azt is láttuk, hogy a helyiek körében kedvelt a hely, ami mindig plusz pont 🙂 A férjem találkozott is egy régi egri ismerősével, persze, tudjuk, kicsi a világ.

Lepény a Kis szigetben

A harmadik reggelit a Pöttyös kávézóban ejtettük meg, miután egy olvasóm nagyon kedvesen felelősségre vont, hogy ugye, az nem maradt ki??? Hát persze, hogy nem maradhatott. Remek hely, bár, meg kell, hogy jegyezzem, én mindig sósat keresek, és az itt legfeljebb a pogácsa, azon kívül csak édesek vannak. De a kávé jó.

Ami kimaradt

Kimaradt egy csomó hely. A Depresso, a Trifla, a Brumbrum, a Kanapé, ezeket majd legközelebb fedezzük fel. Tovább kellett indulnunk Miskolctapolcára, hiszen várt bennünket az Avalon.

De erről a három napról majd a következő részben írok.

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük