Ott fejeztem be az előző bejegyzésemet, hogy a Gyulára érkezésünket követő első napot kénytelenek voltunk kvázi tétlenséggel tölteni, mivel a “kötelező” látnivalók hétfőn kivétel nélkül zárva tartanak, így vásárolgatásra, sétálgatásra, éttermezgetésre, fürdőzgetésre voltunk ítélve.
Na jó, soha rosszabbat.
Ami azt illeti, Gyula igen jól el van eresztve jó éttermek tekintetében. Ha erre felénk ennyi klassz hely lenne – pedig Balaton!!! vagy épp ezért?? -, nem lennék gondban, amikor megkérdeznek, hogy milyen éttermeket ajánlok Keszthelyen. Gyulán tudok mondani rögtön ötöt, ami óriási nagy szám, tekintve, hogy egy 30 ezres lélekszámú városról beszélünk.
De kezdjük a látnivalókkal!
Nyitáskor ott toporogtunk az Almásy-kastély bejáratánál, hiszen már előző nap óta szomjaztunk arra, hogy egy kis történelmet lássunk. A pénztárban többféle kombinált jegy kapható, amelynek köszönhetően a város főbb látványosságait nyugodtan lejárhatjuk akár több nap alatt, kedvezményesen. Mi olyan jegyet váltottunk, amellyel a kastélyon kívül megtekinthettük a várat, a Ladics-házat, az Erkel-házat és a Kohán Képtárat is. Ez így egyben 5800 forintba kerül, és akár hat napig felhasználható.
Az Almásy-kastély Látogatóközpont
A kastély fantasztikus, több, mint két órát töltöttünk el benne, nagyon érdekes az állandó kiállítás, gyerekek számára is látványos és szórakoztató. Ki ne nézegetné meg a wc-használatot szemléltető képet, például??
Na jó, persze, nem ez a legfőbb látványosság, csak azt akartam megmutatni, hogy ilyen vicces kreatív anyagokkal a legkülönbözőbb korosztályokat lekötik.
Itt például az látható, hogyan, milyen szisztéma szerint tárolták az élelmiszert.
Az enteriőrök is látványosak és nagyon szépek, bár, amint azt később megtudtuk a Ladics-házban tett látogatásunkkor. míg utóbbi helyszínen minden eredeti, a kastélyban szinte semmi sem az – ugyanis onnan az oroszok anno mindent elvittek, az utolsó szögig. Ezzel együtt érdemes végigjárni, kellemes kultúrtörténeti attrakció. S ha a kastélyban végeztünk, jöhet a szemközt elhelyezkedő vár.
A vár már nem olyan hosszú program, mint a kastély, igazából egy kis levezető. Érdekes az épület szerkezete, a várudvarról nyílnak az egyes termek, szobák, nincs átjárás egyikből a másikba – bemész-kijössz, következő.
E két látnivaló megtekintése után ebédelni mentünk, méghozzá a Gyula Rouge nevű étterembe – amelyet jószívvel ajánlok mindenkinek: kiváló ételek, kedves, figyelmes kiszolgálás.
Erre a napra több kultúrprogram nem jutott, ugyanis a szálláson levő ágy miatt mindkettőnk dereka odalett, és muszáj volt keresnünk egy masszőrt, aki úgy-ahogy segített rajtunk. Vacsorázni a Komló étterembe mentünk, szintén jó választás volt.
Ladics-ház, Kohán Képtár
Másnap viszont abszolváltuk a Ladics-házat és a Kohán Képtárat – fontos tudni, hogy a Ladics-házba előre be kell jelentkezni, mivel Adél, aki szívvel-lélekkel vezet körbe, a képtárban is dolgozik, és csak akkor megy át a házba, ha látogató van.
A Ladics-házzal kapcsolatban több elképesztő érdekességet is megjegyeztem – az első az, hogy maga a gyűjtemény, azaz a Ladics-család hagyatéka elképesztő. Különösen annak tudatában, hogy az utolsó Ladicsok – egy testvérpár, néni és bácsi – majdnem éhen haltak az ódon falak között (amelyek túlélték az 1802-es nagy tűzvészt, és a szovjet katonák fosztogatásait), annyira szegények voltak.
Szegények voltak, miközben sokmilliós értékek között éltek, és semmit, de semmit nem adtak el a tárgyakból, amelyek között vannak olyan értékesek, amelyek árából a testvérpár élhetett volna idős korában úgy, mint Marci Hevesen. Azonban semmi szín alatt nem adtak el még egy csészét sem, nemhogy egy velencei tükröt, inkább megállapodást kötöttek az önkormányzattal – szerény életjáradék fejében a város örökölte haláluk után az épületet minden ingóságával együtt. A ház egyébként hamarosan felújításra kerül, és egy ideig nem lesz látogatható. Adél, az idegenvezető rajongója a helynek, a legutolsó kávéscsészéről is tud mesélni, szóval érdemes őt bátran kérdezni!
A Kohán Képtár
A Kohán Képtárról annyit tudok mondani, hogy meghajlok a művész nagysága előtt, de nem tenném be egyik képét sem a lakásunkba, mert mindegyik komor, sötét, nehéz. Olvasva Kohán György életrajzát, nincs is ezen mit csodálkozni. Amint a visitgyula.hu oldalon írják, “alkotásainak olykor megdöbbentő ősereje, máskor játékosan groteszk és komikus jellege egy sokat szenvedett és nélkülözött ember stációinak lenyomatait tükrözik, aki mélységesen ragaszkodott európaiságához, magyar és alföldi gyökereihez.”
És még
Itt van még az Erkel-ház és a kolbászmúzeum, ami sajnos már nem fért bele az időnkbe – vagy, amikor belefért volna, épp nem volt nyitva egyik sem, de ez a hátulütője annak, ha az ember januárban nyaral.Viszont amit még mindenképpen szeretnék figyelmetekbe ajánlani, az Gyula titkos étterme, ami van is meg nincs is, egy tüneményes házaspár viszi, Katalin és Árpád, csak bejelentkezésre, mert amúgy privátséfkednek, de egy-egy ebédre, vacsorára kaphatóak. Szuper kedves hely – és klassz konyha a Patrióta Kisvendéglőben. FOGLALNI KELL!
Csak nőknek…
Vásárlás szempontjából is vannak ötleteim, ezt nem mondhatom többesszámban, mert amíg én önfeláldozóan felderítettem a helyi butikokat, a férjem inkább sétált, vagy a szálláson maradt… Férfiak, ugye.
Aki igazán egyedit szeretne, annak ajánlom a Gardrob nevű üzletet a sétálóutcán, nemcsak ruhák, de egy kiállítás is mindig várja az ide betérőket. Gabriella, a tulajdonos egyébként jogász, de álma volt ez a kis üzlet, és megvalósította. egyedi, különleges termékeket kínál.
A másik butik a Woman, szupercuki a kiszolgálás, ezt is ajánlom figyelmetekbe.
Összefoglalva azt tudom mondani, hogy Gyula fantasztikus, és hogy el kell oda menni. Még akkor is, ha adott esetben messzebb van, mint Trieszt…
