Ismeri rajtam kívül a Hungária együttes Portugál utcabál című számát valaki? Nos, nekem ez a dal alapozta meg a vágyamat arra, hogy egyszer eljussak Portugáliába, na de legfőképpen a főváros vonzott: Lisszabon.
Aztán egyszer már meg is valósult, egyébként, méghozzá amikor kalandos sevillai utazásunkat vittük véghez, előbb frankfurti, majd lisszaboni átszállással. Akkor töltöttünk a lisszaboni reptéren pár órát, és én végig arról ábrándoztam, hogy kiszaladok, csak egy órácskára kiszaladok, és belekiáltom a szélbe, hogy “Lisszabon-bon-bon-bobon-bon-bobon”, hejj!
Ehelyett maradtam a tranzitban, és a Harrods kávézójában múlattuk az időt emberemmel – miközben én magamban azért ezt a dalt dúdolgattam.
Hozzáteszem, hogy a Hungáriának ez az utolsó, Aréna című albumán volt megtalálható, de szerintem ezt a lemezt már csak az egészen nagy fanok vették meg, még akkor is, ha csak 90 Ft-ba került akkoriban egy bakelit korong. Apám rendszeresen megfenyegetett, hogy összetördeli az R-Go lemezeimmel együtt, de még ma is ott van náluk a polcon, a többi összevásárolt lemezeimmel együtt.
Nos, Lisszabonnal kapcsolatban a harmadik impulzust sok évvel később egy sütemény, a Pastel de Belém adta.
– Ezt nekem meg kell kóstolnom eredetiben – mondtam a férjemnek, és nem is gondoltam volna, hogy ezt komolyan veszi. De így tett. És nem is telt el sok idő, ugyanis valamikor még az első karantén idején kaptam rá a kísérletezésre – mert bár roppant egyszerűnek tűnik, pont azért nem az.
De most nem is a Belémről akarok mesélni, azt megtettem ebben a bejegyzésben, hanem arról, hogy a házassági évfordulónk (július 15.) előtti hét péntekén ebédeltünk épp egy étteremben, amikor életem párja azt mondta:
– Van egy meglepetésem, de kénytelen vagyok beavatni téged, mert rajtad is múlik…
– Eladjuk a cukrászdát, veszünk egy lakóautót és járjuk a világot eztán? – kérdeztem, de naná, hogy viccből, a cukrászdától nem válnék meg.
– Nem ennyire nagyívű… – felelte kissé meglepve ő, majd folytatta: – arra gondoltam, hogy mivel olyan régóta szeretnél elmenni Lisszabonba, hát utazzunk el, ki tudja úgyis, hogy mi lesz ősszel, mert bár a szülinapodra akartam (szép kerek lesz, szeptember 19-én – a szerk), de simán lehet, hogy akkor majd megint nem utazhat senki sehova, szóval ha valamikor, hát most.
Nem kellett kétszer mondani. Azon nyomban ráizzítottam magam a repülőjegy- és szállásfoglalásra, és hétfő délután már utaztunk is. Wizz Airrel, úgyhogy utólag azt mondom, szerencsésen megérkeztünk oda is, vissza is, sehol nem hagytak ott, bár visszafelé benne lettem volna…
Folytatása következik.
Sőt, valójában még csak most jön a java.
Lisszabon-bon-bon-bobon-bon-bobon!