A szeptember 1-i fotó - kicsit megkésve, de megvan!

A szeptember 1-i fotó családunk kevés tradíciója közül az egyik. És, bevallom, büszke vagyok rá.

Egyrészt azért, mert 2008 óta dokumentáltuk a saját gyerekeink növekedését, másrészt pedig, mert erre többeknek tippet adtam. 🙂

Szóval, aki most találkozik ezzel típusú bejegyzésemmel először, annak elmondom, hogy a férjem egyszer csak lefotózta a gyerekeket iskolába induláskor, szeptember elsején. Aztán egy év múlva újra. Aztán, egy év múlva már én mondtam augusztus 31-én, hogy “holnap reggel ne felejtsd el a gyerekeket lefotózni….!”

És ez így ment minden évben. Nagyon szeretem ezeket a képeket, és nem tudok eléggé hálás lenni az Istennek, hogy ilyen klassz férjem, gyerekeim vannak, na és persze unokám van. Meg akik még lesznek. 🙂

A tradíció kötelez

A gyerekeim jófejsége, hogy még most is, felnőttként hajlandóak voltak fotózkodni. Bár nem szeptember elsején – akkor nem voltunk együtt -, de a második könyvem (amely Mónisüti mentesen címmel jelenik meg november végén) fotózása során Fényes Gábor, a mi drága fotósunk elkészítette ezeket a tradicionális képeket. Annyira jók, nézzétek:

Amit elmondhatok a jelen állapotokról: ezen a legutolsó képen balról jobbra haladva először is Nóri lányom látható férjével, az én legkedvesebb (igaz, eddig egyetlen) vejemmel, Mátéval, és a legcukibb kisunokával, Nátánnal. Ők Keszthelyen laknak. Mellettük Bálint, aki ügvédjelölt, feleségével Szimonettával, aki pedig fogorvostan-hallgató, és szájsebész szeretne lenni (Pécsett élnek). Következik Bence, menyasszonyával, Olíviával, ők jövőre tervezik esküvőjüket (de most még mindketten szintén Pécsett élnek). És a sor végén Zsófi. 🙂 Zsófi most kezdte Pécsett a jogi egyetemet, szóval, ő is ott él, mi pedig az én drágámmal ketten maradtunk, meg a Manci (vagyis a kutya); azaz, akik a padon ülnek, és aki előttük áll 🙂