A cukrászda telefonszáma:

06 30 147 8870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Greguss Ágost: Az étkezés aesthetikája
II. fejezet
Lakomák és szakácsok
(Az előző rész folytatása.)
A közmondás azt tartja, hogy az éhezés a legjobb szakács. Igen, a szükségben; és hozzá tehetjük, hogy a jó gyomor a legjobb emésztőszer. Ez a két föltét azonban nem elegendő ahhoz, hogy az ember igazán emberien, szabadon és művelten élvezzen. Erre szükséges az ennivalónak értelmes, helyes összeállitása; és szükséges az elköltéshez a jókedvü társalgás. Hogy mi kell tulajdonképpen a lakomához, azt ismét Brillat-Savarin emlitett munkájából tanulhatjuk meg, a melyben részletesen vannak tárgyalva a jó lakoma kellékei. Négy föltételt állit fel, mint tudjuk, a vendégeskedésre nézve: 1-ször – a mint igen szerényen kifejezi magát – legalább is türhető ételek; 2-szor, jó bor; 3-szor, szeretetreméltó társak; 4-szer, elegendő idő. Ugyancsak ő beszéli, hogy Párisban e század első felében egy Borose nevü ur adta a legszebb ebédeket. Nem rendkivül drága ételek és italok kerültek asztalra, hanem Borose ur igen értelmesen tudta a különféle ételeket és italokat megválasztani. Ez volt az oka, hogy mindenki óhajtott vendége lenni. Borose ur figyelmét a társalgásnak kellemes hangulatban tartása sem kerülte el. Egy szegény tudóst tartott házában, kinek nem volt egyéb dolga, mint az ebédekhez fel kellett jegyeznie a legérdekesebb tárgyakat, hireket, ujabb szerencsétlenségeket stb. Mikor aztán Borose ur észrevette, hogy a társalgás lankadni kezd, vagy érdektelen tárgyakra megy át, tudósa jegyzékéből oda vetett egy észrevételt, mi aztán élénk eszmecserére adott okot. Ha ez is kifogyott, ujabbat vett elő. Nála tehát igen helyesen, tulajdonképpen a társalgás élesztésére, az eszmék, érzések kicserélésére szolgált ürügyül az az összejövetel, melynek neve: ebéd vagy vacsora.
Szóval az evés, ivás nem más, mint társalgás, mulatság. Természetes  tehát, hogy minden fontosabb találkozás az emberek között evés, ivás által mintegy „ünnepélyessé” lesz. Magok a régi áldozatok tulajdonképen istenek számára való tálalások voltak. Békeszerződések, keresztelések, nászlakomák, név- és születésnapi, házfelszentelési és bucsulakomák stb. evés, ivás által lesznek ünnepélyesekké. Általában minden eseményt szeretünk vendégséggel megünnepelni, s az okos embernek soha és sehol nem jutott eszébe, hogy ebben valami lealázót lásson, s a kik épen ezen működés élvezete ellen holmi földöntuli megvetést hirdetnek, vagy azon nem muzikális emberek közé tartoznak, kiknek tompa izlésök van, vagy pedig képmutatók. Épen lakomázás közben döntik el az államok legfontosabb ügyeit, ezt a régiek története is bizonyitja. A vadak ma is ugy tesznek, hogy béke és harcz fölött lakoma közben határoznak; kupaktanácsainkban is lakomázva döntik el a község vénei a falu ügyeit.
Az étkezés bizonyos kapcsot szül azok között, a kik együtt étkeznek. Bulwer egyik regényében a diplomácziai és politikai lakomáról beszélvén, felemliti, hogy czélszerü dolog politikai ellenfelünket ebédre meghivni, mert ez által jobban lekötelezzük őt, mint bármi egyébbel. E tapasztalat felhasználásával száraznak a politikai lakomák. Egy görög gasztronomiai iró, Athenaeus beszéli, hogy a görögöknél és perzsáknál asztal fölött volt szokás a közügyeket eldönteni; összeesküvések is lakomáknál történtek. Francziaországban az 1817-diki összeesküvést a „haladó párt” által rendezett lakoma eltiltása idézte elő. A lakomák között nevezetes szerep jutott a halotti toroknak. Baruch könyvében olvashatni már, hogy „bőgnek mintha toroznának”. Eleintén az elhunytnak sirja felett tartattak halotti torok. A görögök és rómaiak libbácziói is a halotti tor eredményei. A franczia forradalom idejében nevezetesek lettek a „a banquets civiques”, a polgári lakomák, a melyek utczákon tartattak és mintegy testvérisülési ünnepek voltak. A keresztény vallás legnevezetesebb szertartása, a mise, szintén lakomát örökit meg: az urvacsorát.
A görögöknél számos irodalmi művel találkozunk, a melyek vonatkozásában a lakomákkal, néha csak a lakomának czimét kölcsönözve, a legfontosabb bölcsészeti, történelmi s egyéb kérdéseket tárgyalják. Mint legnevezetesebbet Plato „Lakomá”-ját (symposion) emlithetjük fel, a mely a szerelem fogalmát tárgyalja. Xenophonnak is van hasonló dialogja, a mely ugyanezt tárgyalja. Plutarchnak tulajdonitják a „Hét bölcs lakomájá”-t. Ebben csak mellékesen van szó az evésről és ételekről. A „Szophisták lakomája” Athenaeustól már egészen czimének megfelelőleg az étkezésről szól; azt tárgyalja, hogyan kell lakomát rendezni. Tehát némileg Brillat-Savarin elődje. Nevezetes még „Julián császár lakomája”, más néven „A Caesarok lakomája”, a hol Julián császár lakomáz, a mennyiben elődeit eszi meg.
A művészetben a lakomát a legtöbb festész tárgyalja, és pedig bőven és nevezetes művekben. A velenczei iskola egyik kitünő tagja, Paolo Veronese (Cagliari) különösen a lakomák fesse által lőn hiressé; legnevezetesebb ily rendbeli festménye a „Kánai menyegző”, mely Párisban a Louvreban van. Nevezetes továbbá az „Istenek lakomája” Van Balenttől. A brabanti iskola feje, Rubens, Darius lakomáját ábrázolja egy fényes festményen, mely a madridi galeriában van. Igen nevezetes és történelmi hűség tekintetében is kitünő „Az amsterdami nemzetőrség lakomája” Van der Helstől. A vesztfáli béke tiszteletére rendezett lakoma az, melyben Amsterdam és más városok nevezetes férfiai vettek részt. A képen mintegy 50 arczkép látható. Megemlitjük még egy németalföldi festésznek, Teniersnek képét „A majmok lakomáját”, mely az emberi lakoma kifigurázása; őriztetik Madridban.
A lakomák története ama fontosságánál fogva, melyet az emberiség történetében játszik, s ezzel kapcsolatban egyszersmind a szakácsmesterség története, magának az emberiség történetének  lényeges kiegészitő része. Érthető lesz tehát, hogy a szakácsok, a lakomáknak első sorban mesterei s rendezői, egy kissé elbizzák magukat és csekély logikai ugrással, magukat az emberiség legnagyobb jóltevőinek tartják. De mindenha nagy kitüntetésekkel halmozták el őket. Sőt a legműveltebb körök is szeretnek a szakácskodásba belebocsátkozni. XIII. Lajos franczia király czukrász volt, XV. Lajos kávéját maga főzte, Nagy Frigyes porosz király minden egyéb fontosb teendői elébe tette azt, hogy másnapra való ebédje programmját átnézze. Kant maga készitette ebdjének programmját. Tehát a szakácsságot az emberiség legnagyobb része méltányolja. Hupfmann Antal, egy magyar szakácskönyv szerzője, könyvének előszavában mondja, hogy a szakácsság mily isteni művészet, „fájdalom azonban, számosan vannak, a kik azt hiszik, hogy a főzés nem művészet, hanem csak oly kereset, a melyet gyakorlás által, mint bármely más mesterséget, el lehet sajátitani. Ezek ugy itélnek mint vak a szinekről.  A szakácsok és költők születnek; száz közül, ki a szakácsczimet igényli, alig van egy, ki valóban annak nevezhető, s igaza van Grimod de la Reyniérenek, midőn azt mondja, hogy „a kifogástalan szakácsok sokkal ritkábbak mint a jó költők. Minden nemzet inkább képes tiz jó költőt, mint egyetlen jó szakácsot felmutatni”.
Ime, hová vezet a szakácsok önérzete. De tény az, hogy a szakácsságnak, mint a művészetnek, vannak tanitványai, iskolái és egyes nagyobb képviselői. Az emberiségnek a műveltség bizonyos fokán kell állania, hogy méltányolhassa. Az asztali fényüzés, – mert az, – csak művelt társaságban lehetséges s annak a szakácsság előmozditója. Kifejlődött szakácsmesterséggel először a görögöknél találkozunk; a szakácsságot a görögök a perzsáktól tanulták. Homérnál gyakran előfordul hősök és istenek lakomája. Az Ilias ls Odyssea egyik részében a régi görögök szakácsmesterségét is ismerteti. Odysseus ebédnél pihente ki fáradalmait, Priamus kétségbeesésében vigaszt az ebédnél talált stb.
Folyt. köv.
(Forrás: Glück Frigyes és Stadler Károly: Az Inyesmesterség könyve, Budapest, 1898.)

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük