<<Előző rész
Mielőtt rátérnék az Amalfi-part felfedezésére, vegyük át szépen magát az utazást, és azt, hogy helyben hogyan, mivel érdemes közlekedni.
Előre elmondom a tanulságot, hogy aki türelmetlen, ne kelljen végigböngésznie az egész bejegyzést. 1. Ha időben tudod, hogy utazni akarsz, repülővel olcsóbb és gyorsabb. 2. Ha Nápolyba mész, feltétlenül vegyél Napoli artecardot, ha nagyobb területen mozogsz, de maradsz Campania régióban (ide tartozik az Amalfi-part is), akkor fizess be Campania artecardra.
Miért? Mert ez a legköltséghatékonyabb módja a turistáskodásnak.
Mivel menjünk Nápolyba? Repülővel vagy kocsival?
Ha valaki a költséghatékonyságot teszi az első helyre, akkor először is nem autóval utazik Nápolyba (vagy a környékre), hanem repülővel. Aki rendes, tervező utazó, és mondjuk már novemberben tudja, hogy majd májusban utazni akar, 2 fő részére akár 40-50 ezer forintért is tud venni repjegyet oda-vissza. Ezt semmilyen kisfogyasztású autóval nem lehet alulmúlni, arról nem is beszélve, hogy autóval kevés megállással, jó tempóban haladva is minimum 12 óra az út. Repülővel másfél a nettó rész, de ha bruttósítom mondjuk tőlünk, Gyenesdiásról (azaz fel Budapestre, vagy ki Bécsbe, másfél órával előbb ott lenni, kicsekkolás), akkor is legfeljebb 6 óra. Igaz, hogy csak egy kabinbőrönddel, vagy jó, maximum egy nagy bőrönd utaztatását még kifizeti az ember – még akkor is sokkal kevesebből megvan. Mivel mi hirtelen döntöttünk az utazás mellett, már a repjegyek is 130-140 ezer forintba kerültek volna, így jött szóba az autózás.
Az autózás költségei
Autóval az útiköltség egyik részét, azaz az üzemanyag árát mindenki ki tudja számítani a saját kocsijára vetítve. Ez sem kevés, de ami szerintem nagyon durva, az az olasz autópályadíj. Magyar matricánk van, szóval azt nem is számoltam; a szlovén (Szlovénián keresztül mentünk) 15 EUR, és egy hétig érvényes. Az olasz díjtételezés viszont kilométer alapú, Nápolyig 65,30 EUR, és ugyanez fizetendő visszafelé is. Mondhatjuk tehát, hogy egy éber, tervező utazó annyiért tud repjegyet venni 2 főre, mint amennyit csak az autópályadíjakra elfizet egy autóval közlekedő.
Az autóval gondot jelent még a parkolás: kocsinkat egész ott tartózkodásunk alatt Ludovico garázsában pihentettük, mert ha van is parkolóhely, igen sokba kerül, ráadásul elég kevés az ép autó, főleg Nápolyban. Állítólag nem kell csodálkozni nagyon, ha nem ott és úgy találod meg a kocsidat, ahol és ahogy hagytad… Tehát akár Nápolyt, akár a tágabb régiót, Campaniát nézem: érdemes tömegközlekedéssel mozogni, mert a vonatok gyorsak, tiszták, kényelmesek, illetve sok olyan helyszín van, ahol például én nem szívesen vezetnék – és ilyen az Amalfi-part is. Végig keskeny, kanyargós út, a busz folyton dudál, hogy a szemből érkezők hallják a kanyarban. Ahol összébb szorul az út, ott valaki(k)nek tolatnia(uk) kell, megszámoltam, a buszunk elől egy alkalommal 7 kocsi araszolgatott szépen vissza, hátrafelé. Csak a filmekben romantikus végigautózni egy cabrióval Amalfi sziklába vájt útján, valójában tiszta stressz. Szerintem.
Itt nyer értelmet a Napoli/Campania artecard
Azt gondolom, a 3 napos artecardot mindenkinek érdemes megvennie, aki ebbe a térségbe jön, mert 21 vagy 32 euróért (gyerekeknek még olcsóbb) az összes tömegközlekedési eszközt ingyen lehet használni, plusz ingyen, vagy jelentős kedvezményekkel lehet belépni rengeteg múzeumba.
Na és most jön a kérdés:
Hol lehet artecardot venni?
Ugyanis a helyiek erről nem nagyon tudnak SEMMIT. Szállásadónk, Ludovico is azt mondta nekünk, hogy buszjegyet kell vennünk az Amalfiba közlekedő buszra, egy hangot sem ejtett semmiféle artecardról. Tabak shopokban, azaz dohányboltokban árulnak ilyen buszjegyeket – tudtuk meg tőle. Lázasan keresgélni kezdtük ezeket a shopokat, mint két masszív dohányos az utolsó cigaretta elszívása után, ugyanis az első kettőben közölték: bár korábban árultak buszjegyet, de már nem. A harmadikban végül kaptunk, de ott sem esett szó semmilyen kártyáról. Az artecard létezéséről végül egy nápolyi utazást elmesélő hazai blogbejegyzésből értesültem, épp a város felé vonatozva. Odaérkezve aztán azonnal keresni kezdtük a lelőhelyet: először a Trenitalia vasúttársaság irodájában érdeklődtünk, ott a fiatal hölgy azt mondta, szerinte a pályaudvar épületének szemközti végében, az újságosnál kapunk. Mentünk, mentünk, nem láttunk újságost. Aztán két rendőr került az utunkba, ohohohóó, egyből meg is kérdeztük, tudják-e, hol lehet artecardot venni?
– Szemközt, az újságosnál, talán. Van önnél személyi? – kérdezett viszont.
– Persze, van. De melyik újságosra gondol pontosan? Ott, ahol a könyvek vannak?
– Igen, de lenne szíves odaadni a személyi igazolványát?
Jaaaa, hogy igazoltatni akar! Összenevettünk a férjemmel, hogy nagy igyekezetünkben észre sem vettük, hogy ők itt ellenőrzés céljából ácsorognak… Minden arra járó igazolványát elkérték.
Végre az újságosnál
Nos, bementünk a nevezett könyves-újságoshoz, ott értetlenül néztek ránk, majd a velük szemközti információs pulthoz küldtek (itt azért minden egyes küldözgetés minimum ötven méter gyaloglást jelentett), hogy az ottani ügyintéző bizonyára tud segíteni. Odaértünk az ügyintézőhöz, aki közölte: az artecard plasztik formában három éve megszűnt; le kell tölteni az azonos nevű applikációt, és azon belül megvenni digitális formában az artecardot. Akkor kapunk két QR-kódot, az egyik a tömegközlekedésre lesz érvényes, a másik a múzeumokba, csak le kell olvastatni a járműveken, illetve az intézmények pénztáránál. Ez eddig majdnem jól is hangzott, de belegondoltam, mi van, ha olyasvalaki szeretne artecardot, aki nem okostelefonnal jár? – Hát, annak nem tudunk segíteni sajnos – tárta szét karjait a szimpatikus fiatalember.
Aki mindvégig állhatatos marad…
Mindössze 40 percet szórakoztunk az app letöltésétől számítva a kártya aktiválásáig, közben többször lefagyott az alkalmazás. Ebből nyilvánvalóvá vált, hogy azért annyira nem akarják az olaszok, hogy az ember ne fizessen ki egy csomó pénzt busz- és belépőjegyekre – aki spórolni akar, küzdjön!
Még egy szépsége a kártyának, hogy pár perc után a rendszer kiléptet, nem jegyez meg sem felhasználónevet, sem jelszót. Ezeket minden egyes járműre szállás, múzeumba való belépés előtt újra és újra be kell pötyögnünk. Metrózás előtt ezt a bepötyögést még a felszínen tegyük meg, lent nem lesz térerő, és nem tudunk belépni a QR-kódhoz.
DE aki mindvégig állhatatos marad, testvéreim, az egy csomó pénzt megtakarít!
Köszi az értékes infókat!