A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Vasárnap lévén jöjjön hát az irodalom. Továbbra is Az inyesmesterség könyve, Glück Frigyes és Stadler Károly munkája a forrás, azon belül Greguss Ágost: Az étkezés aesthetikája című művét pötyögöm be több részletben.
Íme az első.

Kissé furcsának látszhatik ez a czim. De nem azt a feladatot tüztem magam elé, hogy megtanitsam az olvasót jól enni és inni, hanem hogy az étkezés közben alkalmazandó aesthetikai elvekre figyelmeztessem. Az evés-ivás a szellemi élettel szorosan összefügg, az embernek szellemi életéből következik.Ezt bizonyitja az esztek közmondása: mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy. Ilyképen nyilatkozik Brillat-Savarin is, az evés aesthetikájának megirója. A történelem tanusága szerint épen a legbölcsebb emberek szerették leginkább inyüket kielégiteni.
A ki nem tud helyesen enni, inni, azt ostobának tartották mindig. Azért a középkori scholasztikusok nem voltak frivolok, midőn azt mondták az emberről, illetőleg az ember fogalmát ilyképen definiálták: homo est animal sapiens; értvén a sapiens szó alatt nem a bölcset épen, hanem: qui sapit (aki ízlel). E szójátékos definiczió jogos. Az ízlelés érzéke az egyetlen, melyben az ember tultesz az állatokon. Némely állatnak hallása, másnak látása, harmadiknak szaglása jobb, finomabb mint az emberé. Az ízlelésben egy sem mulja felül az embert. Brillat-Savarin fiziologicze igyekszik bebizonyitani, hogy ezt az érzéket nagyobb mértékben birja az ember, mint az állat. Mert, ugymond, a halak nyelve mozgó csont, a madaraké porczos, a négylábuaké csontos, pikkelyes vagy kemény húsos izom s nem képes arra a sokoldalu mozgásra, mint az ember nyelve. 
Az állatok csak bizonyos táplálékra szorulnak, mindent nem esznek meg; az összetett ízek pedig egy állatnak sem kellenek. Egyedül az emberről mondhatni, hogy izlése fogékony minden táplálék iránt. Ezért Brillat-Savarin az inyességet* – gourmandise – az ember kizárólagos tulajdonának tekinti. Az izlés finomságára idézi a római inyeseket, kik a halnak ízéről ismerték fel, hogy hol fogták, a városon kivül-e, vagy belül. A franczia inyesek a madarak czombjának ízéről ismerték meg, hogy melyik a madárnak az a czombja, a melyen életében aludni szokott. Nevezetes borászokról beszélik, hogy a bornak ízéről képesek meghatározni, mily szélességi fokon érlelődött meg. Érdekes, hogy az ízlés az egyetlen érzéke az embernek, a mely folyton tökéletesedik; a többi idővel eltompul, elvész. Leghálásabb érzéke is ez az embernek, a melynek legtöbb élvezetet köszön.
Samuel Johnson, a jeles angol kritikus, ekképen nyilatkozik: “Ki okosan nem tudja megrendelni ebédjét, egyébben sem tud okosan rendelkezni.” Brillat-Savarin beszéli egy angol grófról, hogy egy hivatalra jelentkezett ifjut azért nem akart alkalmazni, mert mert ugymond: “Attól nem várhatok semmit, ki hurkát soha nem evet a la Richelieu.” Ez az állitás tulzó, de igazolni látszik Johnson Sámuel nézetét.




*Inyesség jobb mint inyenczség, mely helytelenül képeztetett. Inyencz helyett is helyesebb az inyest használni.

Jövő vasárnap folytatom az első fejezettel, amelynek címe: “A gasztronomia az irodalomban”.

Ajánlott cikkek

2 Hozzászólás

  1. Köszönjük!Viszont sajnos az ízérzék sem tökéletesedik, ugyanúgy, mint a többi érzék romlik idővel, ezért nem éreznek ízeket az idősek vagy sótlannak folyton az ételt…stb és nem élvezik már időskorukra az étkezést sem.Szép lenne, ha úgy volna, ahogy írja, de sajnos nem így van.vIKTÓRIA

  2. Igen, én is találtam az írásában több pontot, amellyel vitatkoznék – főleg, amikor majd a későbbiekben kijelenti, hogy a főzés nem művészet, szemben azzal, ahogy némelyek állítják…:)

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük