Második hete Flyladyzünk, már aki velem tart; tudom, vannak, akik lelkiismeretesen próbálják velem együtt megtenni a kezdő lépéseket, vannak a látens flyladyzők, akik mazsolázgatnak ezt-azt a feladatokból, és vannak az elméletben velünk haladók, akik esténként az ágyban fekve elképzelik, hogy majd holnap ki fogják fényesíteni a mosogatójukat, mert az nagyon klassz lehet, ha reggel úgy találja az ember, és nem telepakolva ezzel-azzal.
Tényleg szuper érzés, annyira, hogy két hete minden este megcsinálom, mielőtt lefeküdnék.
Na de a mai feladat, az nekem nem megy.
Így szól ugyanis: “menj időben aludni!”
Én éjjeli bagoly vagyok, nagyon szeretem az esti csendet és nyugalmat, amikor már az összes gyerek alszik, és úgy érzem, ez az én időm. Ilyenkor enyém a világ. Olvasni kezdek, majd sokszor néhány perc múlva arra ébredek, hogy elaludtam. Már megint. A szegény könyv meg, amit már vissza kéne vinnem a könyvtárba, még mindig nincs kiolvasva, és ha csak így haladnék, kellene hozzá fél év, hogy abszolváljam a feladatot. De van úgy, hogy tényleg viszonylag időben (értsd: 10 körül) ágyba keveredem, és nekiállhatok (jó éjt drágám – jó éjt, olvasol? – aha – hogy bírsz még ilyenkor? – tudod, hogy én ilyenkor szeretek). Olyankor viszont jól haladok, előfordul, hogy éjjel 1-ig is belefeledkezem. Annyira hozzászoktam ehhez, hogy olvasás nélkül nem tudok elaludni. Próbáltam már, aztán csak forgolódás lett belőle; végül villany felkapcs (morgolódás, hoppá, épp a szemébe világítottam), könyv kézbe, és három perc múlva félálomban csusszanok lejjebb, kapcsolom a villanyt, és alszom.
Ti, akik most vasárnap este olvastok, meg is buktatok, szerintem szintén az éjjeli bagoly kategóriába tartoztok..:-)
De ha ezen változtatni szeretnétek, olvassátok el Via tanácsait ITT.
És akkor lássuk az összes eddigi feladatunkat, amit jó esetben minden nap megteszünk:
Szia, már rég óta olvasom a blogodat és igazán szimpatikus lettél az olvasottak alapján, így gondoltam megírom ezt Neked! Ez a bejegyzés egy pontot ér Számodra az “Egy jó szó” játékban! :)http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html
Hogy ezt milyen jol leirtad(elso bekezdes)!
Látod én nem olvastalak éjjel, a Heti Hetes első szünetén elaludtam, mert én otthon bárhol és bármikor, no és bármin el tudok aludni.Azt nem mondom, hogy nem vagyok éjjeli bagoly, én is szeretek éjjel olvasni, tudod az imrprinting, a gyerekkori éjjeli olvasások… Szerintem ez már úgy bevésődött, hogy sose szokunk le róla. Különben is nekem is az a pihenés amikor nézek ki a fejemből (ez azt jelenti, hogy nem gondolok a nyűglődős hétköznapi gondokra, kiiktatom magam valami mással) és olvasom a jó kis főzős blogokat, (látens módon, vagy nem mert azért próbálgatok ezt-azt), vagy nézem valamelyik értelmes lakásszépítő műsort vasalás közben, és természetesen az olvasás.És én is a legérdekesebb részeknél is képes vagyok bealudni.Kínos….
Hm! Mintha megéreztem volna a mai feladatot. :o)Kornyadozom, mert hajnali ötig olvastam. Egy haver adta kölcsön a Katedrálist Ken Follett-től és nem bírtam letenni. Pedig magamtól sose olvasnék ilyen könyvet, de azt kell mondjam, jó a stílusa és ügyesen csöpögteti a feszültséget. :o)Ez az a pont, amit sose tudnék betartani, ha van könyvem. De általában mi tízkor fekszünk, most is a hideg konyhában kellett olvasnom. :o)
Jelzem ma nem fogom kisuvickolni a mosogatót- tegnap volt fertőtlenítés is…Ma kert volt ismét a délutáni program!Olvasni?Szinte soha, oly fáradt vagyok, hogy legszívesebben már 7-kor elaludnék.De majd “nyuggerként” bepótolom.
Bagoly jelentkezik. Napi 6-7 órás alvásidővel…Ha hamarabb lefekszem két opció van: min. kettőig hánykolódom; vagy sikerül elaludnom rögtön, de legkésőbb ötkor kivet az ágy…És ezt is átugrottam. Egyszerűen más a bioritmusom, nem mindenki ugyanolyan.
Sziasztok!Az én értelmezésemben az “időben” alvás nem azt jelenti, hogy a nők tömegesen vonulnak este nyolckor aludni. 🙂 Csak azt, hogy ha már mindennel végeztél és mehetnél aludni (= képes vagy rá, mert álmos vagy, ill. minden létszükség dologgal végeztél), akkor hagyd az Internetet (ott lesz holnap is), a mosogatást, az akármicsodát, ami elmaradt, és menj aludni, ha fáradt vagy. Nyilván ha nem vagy fáradt, akkor ne menj. :)Ez a lépés is inkább a “magadra figyelés” kategóriába tartozik. Ha a kedves baglyok beérik 6-7 óra alvással és nincsenek kinyúlva másnap, éljen-éljen! :)Olvasni is lehet elalvás előtt. Én is szoktam. Nem arról van szó, hogy a program miatt most magaddal szembemenve úgy teszel, mintha valami gonosz anyafigura kiverné a kezedből a könyvet és rádoltaná a villanyt, hogy utána hajnalokig álmatlanul hánykolódj. :DCsak vedd észre, ha álmos vagy, és menj aludni, és ne kínozd magad a fennmaradással ilyen-olyan okokból.Viaurban-eve.hu
Kedves Marcsi, nagyon köszönöm:))Iri, a tapasztalat…:)Ingyom-bingyom, ezt teszi a fáradtság, ez van.Altair, mondjuk, ötig azt hiszem, nem lennék képes olvasni. Csak ha komoly álmatlanság gyötörne.;)
Márta, a kert, na, annak állok neki nehezen. Pedig most már szép idő van, az eső is esett, talán a talaj is könnyebben túrható… Neki kell állnom.Zsófi, én azért ötkor nem kelnék fel, azt hiszem. Vagyis, annyira nem kevés az alvásigényem, de beáldozok egy-két órát az esti nyugalom kedvéért.Via, köszi:)