A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Előző bejegyzésemben komoly témába nyúltam félreérthetően, ezért inkább azt a posztot levettem, elnézést azoktól, akik esetleg hozzá akartak szólni. Majd egyszer, talán, amikor jobban felkészülök.
A csokis gesztenyegolyó azonban, amiről sajnos nincs fotó, mert mire észbe kaptam, mind elfogyott, nos,  mindenképpen érdemes a megörökítésre. Ha alternatív módon szeretnétek felhasználni a gesztenyemasszát, ez egy remek példa. Hozzávalók:

25 dkg gesztenyemassza
20 dkg darált háztartási keksz
10 dkg étcsoki
1,5 dl tejszín
A tejszínt felmelegítjük, beletördeljük a csokit, és addig kevergetjük, amíg fel nem olvad benne – de ne forraljuk! A gesztenyemasszát tálba tesszük, ráöntjük a darált kekszet, amennyire tudjuk, összedolgozzuk, majd hozzáöntjük a tejszínes csokit, és jól összegyúrjuk. Kis gombócokat formálunk a masszából, ha akarjuk, beleforgathatjuk kókuszreszelékbe, csokiba, csokireszelékbe. Az  enyémek megették csak úgy.
______________________________
FlyLadys elvtársnőim, a 9.naphoz érkeztünk, amelynek feladata a vécé és a fürdő gyors áttörlése. Bár reggeli feladat lesz a továbbiakban – a füzetben tehát a reggeli teendők közé kerül -, most is nyugodtan elvégezhető…
A részleteket elolvashatjátok ITT.

Ajánlott cikkek

23 Hozzászólás

  1. Nem tudom, fel vagyok-e készülve arra az anyázásra, ami ezt a témát mindenhol kíséri. Belenéztem topikokba, ahol ez a téma zajlott, hát, véget nem érő szadistaállatozás, meg hasonlók mennek a két tábor között, úgyhogy, lehet, hogy gyáva vagyok, de az fogalmazódott meg bennem, hogy nekem erre nincs szükségem. De lehet, hogy az írás egy részét majd visszateszem, csak jobban át kell gondolnom.

  2. Még jó, hogy tegnap este elolvastalak.Hát igen, a gyereknevelés az nem egyszerű eset, ami ma jónak tűnik, holnap visszaüthet. És fordítva. Aztán meg vérmérséklete és szülője válogatja. Hol vagyok én attól, hogy beleszóljak (pláne megszóljak valakit) a gyereke nevelésébe! Majd ha én kineveltem a tökéletes gyereket a tökéletes családomban. :)))))))))))

  3. igen. megértelek. Azért is tartunk itt ahol tartunk. én valahogy nem érzem magam szadistaállatnak azért mert elhelyztem anno néhány jól kiérdemelt pofont a gyerekeimnek. bár aztán eljött az az időszak amikor azt mondtam ” sokkal kisebb vagy mint én, nem ütlek meg”. mostmár a nagyobb vagy mint én azért nem ütlek meg-szlogen járja. de nem bántam meg. a mai fiatalokhoz képest “normális” gyerekeim vannak, szóval elkél az a néhány füles. talán nem itt tartanánk a mai fiatalokkal ahol tartunk.

  4. Szerintem abban amit írtál nem volt semmi vér lázító, mert a szadista állatság nálam a módszeres és rendszeres gyerekverés/megalázás, de az hogy egy adott pillanatban elcsattan az a bizonyos “atyai pofon” az nem árt a gyereknek(és szerintem a szülőnek jobban fáj kiosztani mint a gyereknek) és én ezt olvastam ki a soraidból. Meg azt hogy a gyereknek kellenek a szabályok, és a korlátok életkorának megfelelően. Mert sanda gyanum hogy azok a srácok akik 8-ban cigiznek isznak satöbbi ha úgy igazán mélyére másznánk a problémának kiderülne mind azért csinálják, hogy “hahó szülők mikor lesz már elég amit csinálok, mikor veszel már észre és törődsz velem” Ezt saját tapasztalat!! No nem azért mert én olyan öreg tapasztalt vagyok, de én spec. ezért csináltam… és a saját srácaimon is ezt veszem észre… ha odafigyelek rájuk és foglalkozom velük, a nyűgjeikkel okos aranyos tündérbogarak, de ha nem és “más dolgom van” akkor nyomban megőrülnek…

  5. Szia!Én sajnos lemaradtam már róla, de sejtem, mi lehetett a téma. :)Ehhez kapcsolódva csak annyi, Popper Péter írta az egyik könyvében (szerencsére sok volt neki, viszont így sajnos nem emlékszem, melyikben szerepelt ez), hogy semmi baj nincs és egyáltalán nem is árt a gyereknek, ha kap élete során egy-két lendületből (indokolt indulatból, ha úgy jobban tetszik) elcsattant nyaklevest. Ami nagy gáz, az az előre kiszámított, büntetésként alkalmazott módszeres verés, ami mögött nincs pillanatnyi szülői érzelmi reakció, csak a hideg számítás és az ütlegelés maga.Ilyesmiről lehetett szó a posztban, jól sejtem? A néha elcsattanókról, ugye? 🙂 hanem azz

  6. Sziasztok, ez jó…:))) Mégis csak vissza kéne tennem, sokatokat érdekel:)Igen, arról volt szó, az okkal elcsattanó pofonokról. Popper Pétert illetően erre a mondására emlékszem, még az egyik iskolában, ahol tanított, ott beszélt valamelyik előadásán erről.Közben somolyogva tette hozzá, tudja, hogy ez ma nem népszerű álláspont, de a jókor elhelyezett pofonok sokat segíthetnek a gyereken.

  7. Erre jó az RSS. Én ezek után még egyszer elolvastam a tegnapi bejegyzést (az RSS nem törli) és szerintem semmi nincs benne. Én is azok táborát erősítem, akik szerint kell az atyai pofon. Én személy szerint egyszer kaptam ki apámtól, anyutól meg talán 2x kaptam pofont. Felnőtt fejjel úgy gondolom jogos volt mindegyik. Bárcsak anyukám keze ismét az arcomhoz érne 🙁

  8. Totál más a szisztematikusan, brutalitásból megfélemlítésből alkalmazott gyerekverés és a határ meghúzása végett elcsattant pofon, vagy fenekes. AZt gondolom, hogy ha az gyerek, aki szerető családban van és nincs sem lelki, sem testi terror alatt, az is simán megpróbálja meddig mehet el. És az is normális, ha az ember bepöccen a gyerek provokálásától. Ha normálisan áll hozzá a szülő, akkor a gyerek is meg a szülői is tudja, hogy az a bizonyos pofon, vagy fenekes akkor történik meg, amikor már az “Eddig, nem tovább!” valósul meg. És ez egy világos határ. Én a magam részéről azt látom, hogy manapság nem divat világos határokat meghúzni a és elvárásokat állítani a gyerek felé…

  9. Már régóta olvaslak, és azt hittem, a receptverseny miatt fogok kilépni a csak csöndben olvasók táborából, de most már nem bírtam tovább:MENNYIRE JÓ RECEPT EZ A CSOKIS GESZTENYEGOLYÓ :)Néha pedig nem árt az atyai pofon sem, na de akkor is, van itt egy recept is kérem szépen 🙂

  10. én is lemaradtam, de a hozzászólásokból tudok következtetni. :)az egyik hivatkozott linkben pl a Ranschburg Jenő (minden tiszteletem), ismeri be, hogy egyszer-kétszer hirtelen indulatában elszaladt a keze. el tudjátok ezt képzelni, ahogy a Ranschburg leken egyet a gyerekének? hát ez van. előfordul.(mellesleg a Harcsa Veronikás posztot miért vetted le?)

  11. Hát, szinte bárkiről el tudom képzelni…:)A H.V.-s poszton valamit javítani akartam, aztán közbejött valami, és úgy maradt. Visszateszem. Meg majd visszateszem ezt a gyerekverőset is, bár már mindenki kitalálta úgyis, mit írtam.:))))Nem is kell írnom, csak utalgatni, kommentelni, legalább jókat beszélgetünk.:))

  12. Segítség…Hosszan írtam, de elszállt a virtuális térben és nincs erőm még 1x leírni… úgyhogy csak annyit kérdezek (talán provokatíve, de őszintén…):Ranschburg egy helyütt azt írta, hogy egy kisfiút, akit a részeg apukája felakasztott, de valaki megmentette az életét, miután felépült, eltiltottak az apukájától, nem lehetett együtt vele. Ranschburg Jenő szerint ez rossz volt a kisfiúnak, mert neki hiányzott az apukája és azt a kis akasztást rég megbocsátotta már neki. Tehát lehetővé kellett volna tenni a láthatást, de a hülye nőpárti gyámügyesek nem engedték.Egyetértetek Ranschburggal?

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük