Vannak dolgok, amiket nem kell magyarázni. Nem kell túllihegni. Felesleges bonyolítani.
Vannak pillanatok, amikor eláll a lélegzet, a szem becsukódik, agyunk rögzíti a képet, a hozzá társuló ízt és illatot, hogy emlékezhessünk, felidézhessük, amikor a lelkünknek egy kis mosoly kell éppen.
A konfitált libamáj, a kolbász, a lila hagyma, a friss kacsatöpörtyű a többi zöldséggel, na és a foszlós friss kenyérrel (sic!) pont ezt az élményt adta. Na meg a vörösbor a kukoricás kancsóból.
A kenyeret leszámítva egyébként kis mennyiségben simán beiktatható az életmódváltós étrendbe, de a vacsorának ilyen tökéletes összhangja oly ritkán valósul meg, hogy teljesen felesleges túl sok gondolkodással redukálnunk az élményt.
Vendégségben voltunk, barátaink hívtak meg bennünket erre a pazar lakomára szombat este; Pisti, a házigazda felhívott pár napja, hogy hol tudna libahájhoz jutni, mert hogy igen jutányos áron sikerült libamájat kapnia, amit konfitálni szeretne. Javasoltam egyik kedvenc hentesemet, akinél azonban csak kacsaháj volt.
– Mit gondol, jó lesz a libamájhoz a kacsaháj? – kérdezte a szakembert.
– Libamáj, kacsaháj, nem fognak összeveszni – válaszolta erre Gábor, a hentes, a nagy életbölcsességek tudója.
Így is lett. Otthon aztán Pisti szépen felaprította a hájat, kisütötte belőle a zsírt, a börös részből finom töpörtyűt gyártott. A libamájat tálba tette, leöntötte a zsírral úgy, hogy ellepje, és 90 fokon 2 órán át sütötte a sütőben.
Tökéletes volt.
Pazar.
Ennyi.
Már “odaát” ámultam rajta. Ennek örömére ettem zsíros kenyeret lila hagymával. 😀 Igen, kenyeret, saját sütésűt. Na, napi 1 szelet nekem belefér. 😀
Neked bele;)
amit kukoricás kancsónak hívsz, meghökkentem, mert én sosem gondoltam úgy rá, mint kukoricásra. nagybátyám présházában volt egy ilyen készlet, aztán amikor már nem volt, aki művelje a szőlőjét, átkerült a nagyapámékéba. gyerekként meggy- vagy bodzaszörpöt ittunk belőle, és esküszöm, sosem láttam a mintájában a kukoricát, csak az érdekes, dorozsmás felületet. de most az orromban érzem a borospince illatát és hallom a kukoricás poharak koccanását. se a présház, se a szőlőművelők nincsenek már, engem meg elöntött a jófajta nosztalgia.
Ugyehogyugye? Ezért akart Pisti egy ilyen készletet:)
Ilyen készletünk nekünk is volt! Meg is kérdezem anyukámat, hogy hova tette! A töpörtyűről, és a májról csak annyit, hogy nagyon fel vagyok indulva a vizuális inger miatt. Épp kemény fogyókúrát tartok; és a képeid teljesen felzaklattak!:)))
Erzsi
Szia
Elomelegiti?
Lefedi?
Nem és nem:)
Erzsi, nagyon sajnálom…:)