A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

A FlyLady 4. napjára ébredve ma frissen (kissé törődötten, na) felkeltem (a konyhában a csillogó mosogató fogadott), és miután kis családomat útnak indítottam az iskolába, eleget tettem feladataimnak: felöltöztem, az arcomat ápolgattam, két percig pakoltam egy kritikus ponton, elrendeztem az ágyat.  Lehet, hogy némelyik pont röhejesnek tűnik, mert eddig is így csináltad, de inkább örülj neki – ennyivel egyszerűbb most a dolgod.
A konyhában elkapott a hév, és egy kis logisztikai átrendezéssel helyet készítettem a leendő Kitchen Aidemnek. Most már csak csodára várok, de az velem történt többször is, úgyhogy nem reménytelen ez a szitu sem.

Persze, nemcsak pakolás az élet, dolgoztam és ebédet is főztem. Póréhagymás vöröslencseleves volt az első fogás, cukkinis-gombás csirkemellszelet csőben sütve rozmaringos céklával és balzsamecetes zöldsalátával a második. Jól hangzik, nem? A leves kimondottan az a fajta, amelynek jót tesz, ha egy kicsit állhat, mert sűrűsödik, és az ízei is összeérnek. Tehát érdemes este elkészíteni, hogy másnap csak melegíteni kelljen, illetve esetleg egy kevés vízzel hígítani.

Hozzávalók:
1 szál póréhagyma
2 szál sárgarépa
30 dkg vöröslencse
2 közepes krumpli
2 gerezd fokhagyma

bors
1 ek szárított zöldség
fél citrom leve

A póréról levágom az elágazó végét, és a hagymát hosszában félbe vágom, majd folyó víz alatt jól megmosom, úgy, hogy az egymásra nőt rétegek közé keveredett föld, homok is kijöjjön. Ezután a két felet még hosszában félbe vágom, majd vékonyan felszeletelem.

Kevés olajon párolni kezdem a pórét, közben megtisztítom a répát és a krumplit, előbbit félkarikákra, utóbbit kis kockákra vágom,és a hagymához adom.

Pár percig párolgatom, majd megmosom a vöröslencsét, és az eddigiekhez adom. Belenyomom a két gerezd fokhagymát, beleszórom a szárított zöldséget, sózom, borsozom, elkeverem, majd felöntöm kb, kétszeres mennyiségű vízzel,és fedő alatt kb. 15 percig főzöm.

Amikor a zöldségek megpuhultak, a leves felét kimerem egy mély tálba, és botmixerrel simára turmixolom, majd visszaöntöm a levesbe. Régebben úgy készítettem, hogy csak megjárattam a levesben a botmixert, de az nem ugyanolyan: ugyanis akkor maradnak olyan zöldségek, amelyeket épp csak “megrág” a botmixer, de nem pépesíti. Így szebb lesz!
A végén belecsavarom a citromot, és ha kell, még egy kicsit sózom, borsozom.

A másodikat majd holnap mesélem el.

Ne feledjétek, velem flyladyzők, este két perc rendrakás egy kritikus ponton, illetve a mosogató puccba vágása!:-)

Ajánlott cikkek

7 Hozzászólás

  1. Lehet, hogy lemaradtam valami korábbi bejegyzésedről, de milyen az a szárított zöldség? Olyasmi, mint a vegeta?Egyébként már felírtam a hozzávalókat, kitünő böjti étel lesz holnapra:)

  2. Julcsi, igen, a szárított zöldség olyan, mint a vegeta, csak ízfokozó nélkül. Általában most már nagyobb élelmiszerbltokban, bioboltokban kapható.Viki, köszi!:)))) Biztos vagyok benne, hogy lesz nekem egy olyan. A színét még nem döntöttem el 100 %-ra…

  3. Szia Móni!Ezt a két zöldséget külön-külön is imádom, most majd megpróbálom együtt is!A KitchenAid pedig…. Ígérem,hogy azon leszek, hogy segítsem a csodát!Puszi,Szilvi

  4. Hát engem akár libafos színű Kitchen Aiddel is megdobhatnak, nem fogom visszaküldeni :DFlyLady? Itt sok kritikus pont van a lakásban… Az biztos, hogy a mosogatónak sem ártana a suvickolás -ihletet adtál, meg is csinálom! Majd 😀

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük