A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Sokáig nem vettem csirkeszárnyat, mert röhejesnek tartottam a rajta levő hús mennyiségét. Úgy gondoltam, minek adjak pénzt olyasmiért, aminek nagy része csont, és nem is tudom,mennyit meg kell belőle enni ahhoz, hogy az ember jóllakjon.
Aztán a gyerekeim valamelyik gyorsétteremben megkóstolták a ropogós csirkeszárnyat, és utána nem hagytak békén addig, amíg én is el nem készítettem. Népszerű lett, még én is megbarátkoztam vele, minden röhejessége ellenére.
Sütöttem néha olajban, de ezt nem szeretem, mert igaz, hogy ropogósabb lesz, de egyrészt a lakásban az olajszag súlyosan elterjed, másrészt tudom jól, hogy egészségtelen.
Sütőben sütöm tehát, így a család életmódváltós része számára is megfelelő, sőt, egészen kiváló ebéd vagy vacsora. Kis zöldsalátával, párolt zöldséggel komplettálhatjuk a menüt.

Amikor először vettem csirkeszárnyat, fogalmam sem volt róla, hogyan kell elvágni, van-e használhatatlan része. Nos, okulva saját példámból, bemutatom, hátha van még, akinek elkél a segítség.

Így néz ki a szárny, ugye. Tisztítsuk meg, ha van benne toll, húzzuk ki. Aztán fogjunk egy éles kést,és az ízületeknél vágjuk el.

Hamar ki fogjuk tapasztalni, ahol hajlik a szárny, ott van egy hely, ahol könnyen átvágható. A kis szárnyvég (jobbra) mehet levesbe főni, azt nem sütjük meg, csak a bal szélső és a középső részt.
 Ezeket viszont szedjük egy tálba. Egy másik, kis tálkában keverjünk össze kicsit több, mint fél deci zsiradékot (lehet olvasztott kacsazsír, olaj, sőt, még kókuszzsír is…) fűszerekkel: én indiai fűszerkeveréket tettem bele, sót, borsot, sőt,még ketchupot is, meg egy kevés mustárt. Ezt a keveréket a szárnyakra öntöttem, és jól összekevertem. A fűszerek színező hatása miatt remekül látszik, hogy hova jutott a pácból, és hova nem. Kicsit állni is hagyhatjuk.
Melegítsük elő a sütőt 200 fokosra, egy nagy tepsibe tegyünk sütőpapírt, és rakosgassuk a húsokat a papírra. Kb. 40 perc alatt süssük meg a szárnyakat.
Ennyi az egész.
Nálunk menő. Nagyon.

Ajánlott cikkek

11 Hozzászólás

  1. Nálunk évek óta a legnagyobb kedvenc a sült csirkeszárny. Csípős verziót sosem próbálnám ki, mivel nem esszük meg a csípőset. Nagyjából úgy készítem, ahogy Te írtad. De változó, attól függ mi van itthon hozzá. 🙂

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük