A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Hát ezen is túl vagyunk.
15 libát és 5 kacsát vágtunk tegnap, nem volt egyszerű mutatvány, de megcsináltuk!
A statisztika része még, hogy 6 felnőtt, 7 gyerek vett részt az eseményen, és hogy 8 liba menekült meg, amelyek közül egynek már nem mi vagyunk a gazdái, hanem a libasorsolás nyertese, Eszter. Ő ugyanis élve kérte a madarat, amiért jelen állás szerint csütörtökön érkezik.


Survivors

Fél hétkor keltünk, az egyes csapat, mondhatnám az előörs (férjem, sógorom, apósom, Pityu barátunk, Nóra lányom és Pityu Zsófi lánya) fél nyolckor indultak, hogy nyolcra a tett helyszínén legyenek. A sógornőm és én az összes többi gyerekkel kilenckor tudtuk abszolválni az indulást, lévén, hogy vízhőmérőt hajtottunk a városban, olyat, amely legalább 70 fokig mér – de az általunk fellelt példányok praktikusan csupán 50 fokig mutatták a hőt, gondolván, hogy ember annál melegebben nem igazán fürdik.

Csakhogy.
Nekünk nem fürdéshez kellett.
Sógoromnak sikerült beszereznie egy kopasztógépet a héten; a hölgy, akitől vette, részletes tanácsokkal is ellátta őt a baromfikopasztást illetően. Az egyik az volt, hogy a levágott madarat 60 fokos vízben kell áztatni 
tíz percig, ekkor könnyen lejön a tolla. Forrázni tilos, ebben az esetben ugyanis a gép az állat bőrét is leszedi.
Summa summarum, nem leltünk megfelelő vízhőmérőt, így aztán tapasztalatból el tudjuk mondani, ha túl forró a víz, a gép tényleg leszedi a madár bőrét.
Mire mi, a második csapat a kis zalai faluba értünk (ahol távparasztkodunk immár április óta), már három szárnyas halálát lelte, a kopasztógép épp működésben volt, a gyerekek pedig – számomra meglepetésként – érdeklődve szemlélték a levágott libafejeket (elnézést). Itt mindjárt meg is ragadtam az alkalmat, hogy egy kis rögtönzött természetismeret/biológia órát tartsak nekik, hogy miért olyan a liba nyelve, amilyen. Nem mintha olyan nagyon tudnám, de élveztem a helyzetet, hogy közvetlen közelről lehet tanulmányozni a liba anatómiáját, nemcsak szárazon, tankönyvből. És nagyon érdekelte a srácokat.
Eszméletlen jó fotókat készítettünk, de tiszteletben tartva gyengébb idegzetű olvasóim lelkivilágát, ezeket nem teszem közzé.
Működésben a kopasztógép
A ludak szépen fogytak, ketten vágták, ketten-hárman kopasztották őket, és ketten voltunk a bontóbrigádban; apósom ugyanis eltökélte magában, hogy megtanítja nekem a szárnyasok bontását. Én pedig jelmondatomhoz híven – a gasztrobloggerség kötelez! – álltam elébe.
Az első önálló libabontás
Félve álltam neki, de úgy gondoltam, itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy egymás után akár tíz madáron gyakorolhassam ezt a műveletet – és megtanultam! Egyetlen gyenge pont van, amitől még mindig félek, és ez az epehólyag leválasztása a májról, főleg, ha libamájról van szó. Mégiscsak hétezer kilója…
Amikor elakadtam, apósom készségesen segített.

A helyszínen véghezvittük a bontást, a végső tisztítás (szöszök leperzselése, végső mosás, szárítás, egységcsomagok összeállítása) már otthonunkban történt.
Nagyságrendekkel jobban ment az egész, mint a nyári kacsavágáskor. Nem volt az a szag, a szárnyasok nem voltak tokosak, és a kopasztógép is sokat segített. 
Ráadásul, megint csak néhány ismerősnek szóltunk, és egy liba maradt nekünk, egy a sógoroméknak. A többire mindre lett jelentkező.
Tulajdonképpen, ha gyorsabban tudnánk pörgetni, még rentábilis is lehetne…

Ajánlott cikkek

13 Hozzászólás

  1. De ügyesek vagytok! Olyan rég ettem libát… NEkem csak az őrzése jut eszembe, meg a pocsolya amit az elkerített helyükön rendeztek. Úzletben nem is láttam errefele se libát se kacsát. Gondolom, ha valakinek kell akkor vegyen a piacon a mamáktól. Ezzel csak az a gond van hogy nem tudod hány éves jószágot veszel. így piacon inkább kakast, azokat nem szokták évekig tartani! van esélyünk hogy meg is fog főni egy nap alatt.

  2. gratulálok:) nekem 15 csirkém vár vágásra.. erre vagyok én egyedül.. én aki életemben egy kakas nyakát vágtam el, azt is azért, mert megölte a csodaszép, hófehér kakasunkat /Isten nyugosztaljon Tökös Johhny/

  3. Anna, mi is ezért kezdtünk állatokat tartani…
    Gizi, örülök, hogy tetszett! Bevallom, lehet, hogy átnyergelünk a csirkékre inkább, mert azért a libákat igen hosszú idő felnevelni.
    Náncsi, nem irigyellek! Egyedül… Nincs senki, aki segíthetne?
    Kaoka, köszi.
    Iza, azzal a szándékkal, igen, hogy nekünk meglegyen a hús, de annyi pénzt elvisznek, hogy úgy gondoltuk, valamit hozzanak is.

  4. Gratula! Nagyon ügyesek voltatok! Ez ám a nagyüzem! :))Eszternek pedig gratulálok a nyereményéhez! Teljen benne sok öröme!
    Nekem ez idő szerint sem élve sem pedig holtan nem férne bele egy liba az életembe, úgyhogy annál a bejegyzésnél nem is kommenteltem! De nagyon kedves gesztus volt a részedről! 🙂

  5. Gratulálok! Nagyon ügyes csapat vagytok! Szép nagyok lettek a libuskák.
    Még gyakorlott gazdálkodóknak is szép teljesítmény lett volna ennyi állatot feldolgozni.
    A nagymamám anno, ludaskását is készített, amihez felhasználta a csontos aprólékot is, a mellét apróra vágva. Ő nem szerette a liba húsleves ízét.
    Üdvözlettel: ica, rendszeres zugolvasó

  6. Ügyes! :o)

    Nektek labor-hőmérő kéne. Laboros ismerőst megvesztegetni! ;o) Vagy a patikustól kérdezd meg, néha szoktak “egyedi igényeket” kielégítve furcsa dolgokat is megrendelni (pl. vért eltávolító speciális mosópor, amit az eü-ben használnak stb.) vagy itt rendelhetsz teahőmérőt: http://webaruhaz.lombik.hu/product_info.php?products_id=641 Vagy fatokos tejhőmérőt, az még gyerekbiztos is: http://webaruhaz.lombik.hu/product_info.php?cPath=78_104&products_id=599.

    Ha gondolod, szívesen elsétálok Neked a Király u-ba érte legközelebbre.

  7. Ügyesek vagytok! Bevallom, hogy én is kacsa kopasztásba akarok kezdeni. 🙂 de tényleg. Adott minden technológiai eszköz. Csak nem tudtam, hogy hány fokosra kell melegíteni a vizet, úgy hogy köszi az infót. Megosztom veled, hogy az én vízhőmérőm egy traktorból való, de nagyon jól működik.

  8. Érdekes ez a kopasztó :)A dob alakút ismerem aminek az alja forog az pöpec.Az eljárás amit én láttam kopasztásra bár csirke volt.A nyakazás egy fémtölcsér alatta csatorna aminek végén vödör.Vaskád alul fűtés gázzal a kádban érzékelők 55° bekapcs, 60° kikapcs, 10perc úsztatás 🙂 de legalább addig míg a lábáról kézzel megindul a bőr.Majd kopasztóba bele egy kis víz és a szám leesett amikor mutatta a gazda hogy még a láb ujja közül is kiszedte a cumót és egy fia toll nem volt rajta.Majd megmutatta hogy a fenekén keresztül hogy kell kipakolni az egészet. Amire nem emlékszem, hogy előtte vagy utána mentek az állandó folyó vizes hordóba hűsölni .A nyakazó tölcsér (ez véres jelenet)http://www.youtube.com/watch?v=kY8DSVuvXNMA kopasztó http://youtu.be/hujGyXVh68Y

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük