Eseménydús napok vannak mögöttünk, amelyekben az egyik legjobb momentum az volt, hogy megismerkedtünk Karináékkal. Vicces dolog, amikor a virtuális ismeretség a valóságba szublimál, és úgy találkozik két ember/család, hogy bár addig igaziból még sohasem látták egymást, mégis sok mindent tudnak a másikról. Volt már részem ilyen élményben, és eddig kivétel nélkül pozitív tapasztalataim vannak: nagyszerű emberekkel találkoztam a blog(ok)nak köszönhetően, néhányukkal, mondhatom, szinte baráti kapcsolatom lett.
Na igen, de eddig csak én ismerkedtem, a családom nem nagyon. Most viszont magunkhoz hívtuk meg Karináékat, pontosabban Karinát, Pétert, és a három gyereküket: Tomit, Balázst és Domát. Itt nyaraltak a közelünkben, és az első félénk “fussunk össze egy kávéra” javaslatból az lett, hogy két délutánt is együtt töltöttünk. Bár amikor először tereltük be a gyerekeinket az egyik gyerekszobába “játsszatok” felkiáltással, eszembe jutott Ingrid Sjöstrand A felnőttek furcsák néha c. verse, amely így szól:
A felnőttek
furcsák néha. Azt hiszik,
elég összeterelni
két “alkalmas korú” gyereket,
és a két gyerek
automatikusan jó haver lesz.
Szeretném összeterelni
papát
találomra egy “alkalmas korú”
bácsival
és megnézni, összehaverkodnak-e
– biztosan nem akarna
engem se többé összeterelni
Ulla-Gullával pédául.
Sokkal szívesebben játszom
Lill-Pärával,
pedig Lill-Pära kis tökmag,
de ugyanazt szereti
és ugyanazt utálja, mint én
– Ulla-Gullát például.
Szerencsére azért jól sült el a dolog: a kissé akadozva induló közös programból majdhogynem könnyes búcsú lett. Karináék két nagyobb fia az én két fiammal kiválóan összebarátkozott, Doma, a kis másfél éves pedig Nóra lányomat zárta a szívébe – és viszont.
Zsófi sem maradt társ nélkül, őt Karina tanítgatta meg a horgolás alaplépéseire, és mint kiderült, a gyermek egészen tehetséges…
Karina egyébként saját készítésű ajándékaival is meglepett bennünet, karkötő-virágokat, virág-kitűzőt és -hajcsatot kaptunk tőle mi, lányok.
Nos, a négy fiú pedig kitalálta, hogy jégkását gyárt. Elmentek a boltba szörpért, egy tálban Bálint vezetésével el is készült a fagyasztandó alapanyag: jó édes málnaszörp. Bekerült a -18 fokos fagyasztóba, de sajnos vendégeink távozásáig nem fagyott meg, így Balázs és Tomi lemaradtak az áhítatos szürcsölésről.
Ma reggel Bálint elővette a jégtömbbé fagyott szörpöt, megvárta, amíg egy kicsit felolvadt, majd botmixerrel átturmixolta.
Ímé a jégkása.
Látszik az áhítat, nem?
Igen, átjön. :-DHmm, ha lenne hely a fagyasztómban csinálnék én is.
A netes kapcsolatok valóságossá alakulása mindig izgalmas, és zavarba ejtő – nekem. 🙂 Szuper lehetett! 🙂
Engem is megtalált blogtársnőm, furcsa, érdekes, izgalmas találkozás volt. Gyerekekkel még izgibb lehet. Az idézet csodás, telitalálat!!!
Annyira látszik, hogy az én lányom is jégkását szeretne készíteni! :)) De most és rögtön és azonnal… De még jobb lenne már inni is! :))
De kár, hogy lemaradtunk erről a finomságról 😉 Na, de másról nem, játékról, jó beszélgetésről, kedves vendéglátásról,finom borról 🙂 Köszönünk mindent! Bár már tegnap hazaértünk, a géphez még csak most ültem ide, de hamarosan remélem én is mutatok fotókat és mesélek. Üdv a csapatnak!
Puszilunk mi is mindenkit! Gyakran szóba kerültök, remélem, találkozunk hamarosan újra!
Jó lenne, csak ne lennétek olyan messze!!