A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Ma a két kisebb gyerekkel elutaztunk Gödre, megnézni Brúnót, leendő kutyánkat, akit a birtokra szánunk.
Utazásunk apropóját az adta, hogy barátaink, akik egyébként spániel tenyésztők, oda hordják állatorvoshoz a kutyáikat – legalábbis nagyobb lélegzetvételű ügyekben -, és mivel mondták, hogy mostanában mennek oda, megragadtuk az alkalmat, és megkértük őket, hadd menjünk velük.
Reggel fél 9-kor indultunk, negyed 12-re Gödön voltunk. Leadtuk a két kutyát az állatklinikán, és felkerekedtünk, hogy először együnk valamit. Barátainknak volt már ilyen irányú tapasztalata itt, ők javasolták, hogy célozzuk meg a Fehér vitorlást, mert ott olyan töki pompos van, hogy csak na. Az objektum Felsőgödön található a főút mellett, már a kinézete is bíztató.

Ez itt, kérem szépen, élüzem!Amint egy feliratról kiderül, Cinike büféjét tisztelhetjük az egységben, ami egészen magával ragadott bennünket – Cinike nemkülönben.

Vannak helyek, amelyek megérintik az embert. Amelyek olyan érzést nyújtanak, hogy ez az, ez telitalálat, nagyon jó. Pont most, pont itt kell lennem, pont, amikor így süt a nap, de már ilyen árnyékot adnak a fák, amikor épp a kakasos terítő van az asztalon, amikor a pultos hölgyről az embernek az a benyomása támad, hogy egy csehszlovák filmből lépett elő; az agyunkban hátul nosztalgia-érzés bizsereg, valami az elveszett gyerekkorból, az alsóőrsi strandról, ahol a palacsintázónál ugyanilyen dúskeblű hölgy volt a kiszolgáló, ugyanígy a pultra nehezkedve, ránk felfelé nézve kérdezte, hogy…
– Gyerekek, kóstoltok egy kis pömpit? – ránt vissza Cinike hangja a valóságba, az én két tanácstalan gyerekemtől érdeklődve, akiknek fogalmuk sincs, mit is egyenek ezen az idegen helyen.
Persze, ők biztosra mennek, inkább a hamburger, a sült krumpli vonzza őket, én görög salátát kérek, barátaink pompost. Pardon, pömpöst. Amíg falatoztunk, azon morfondíroztunk, hogy a csudába lett ez pömpös? Felénk mindenhol pompos. Feltételeztük, hogy a festőnek esetleg jobban tetszett így, “ö” betűkkel a szó, vagy Cinike szereti a pöttyöket… De nem. A végén,kérdésünkre elárulta, hogy a “töki pompos” nevet valaki levédette. Hát ezért nem írhatta ki azt, csak ha fizet érte.

És a pömpös pazar. Kunyeráltam belőle egy falatot, hát bizony, én még ilyen jót ebben a műfajban nem ettem. Kemencében süti a hölgy, a tészta ropogós, a feltét ízletes, egyszerűen tökéletes. A saláta úgyszintén. Sőt, a hamburger is. A sült krumpli meg sült krumpli. Na meg a kávé!! Pedig a kávét illetően kényes, sőt finnyás vagyok, de kivetnivalót ebben sem találtam.
És itt még nem ért véget a meglepetések sora: a szemben levő fagyizó újabb élményeket tartogatott.

Írjátok fel: ha Göd fele jártok, be kell menni Cinike büféjébe, és a szemben levő fagyizóba.
Ő pedig Brúnó:

Szegény, gyakorlatilag egyedül él egy gyönyörű házikó szép udvarán, naponta járnak ki hozzá sétáltatni, de a hatalmas mozgásigényét persze ezzel nem tudják kielégíteni. Úgyhogy nagy szüksége van ránk, de azt még nem tudjuk, hogyan fog eljutni hozzánk, mivel nekünk állatszállításra alkalmas járművünk nincs. Brúnó gazdái utánajártak, hogy állatvédők vállalnak ingyen szállítást, amennyiben valakinek az adott cél felé van dolga. Reméljük, hamarosan jönnek erre; mi szimpatikusak vagyunk a kutyusnak, az biztos.

Ajánlott cikkek

14 Hozzászólás

  1. Őszintén bevallom, hogy ez a pompos (vagy pömpös) nekem teljesen ismeretlen étel. Még soha nem hallottam így ezt a nevet! De a képen jól néz ki! :):)

  2. Akkor nem messze voltunk egymástól.Én épp Sződligeten voltam a nővéreméknél.Amúgy onnan nem is olyan messze van egy másik kis épület ahova érdemes lett volna betérnetek … szerintem….. a Rétesházba.saját készítésű házi rétest árulnak.Ha arra jártok kóstoljátok meg.Brúnó meg egy kezesbáránynak néz ki.jó helyre kerül.

  3. Anyukám Dunakeszin lakik.Innen gyakran célzunk meg remek kirándulóhelyeket – Királyrét, Visegrád, Nőtincs…Cini néni töki pömpöse előtt megyünk el.Legközelebb meg is állunk.A fagyit nem ígérem,Vácon van a “törzshelyünk”.Marcsi

  4. Levédette valaki a töki pompost ???Ez komoly? Ennyi erővel a “lángos” is levédethető… A gyerkőcöket hamburgerezni vigyétek el egyszer Vácra. Nagy dunaparti séta után irány a vasútállomás előtti hamburgeres bódé.Világklasszis hamburger műfajban, komolyan. Vera

  5. Húúú, ez a Brúnó kutya igazán szép! És nagyon kedvesnek tűnik! Biztosan örül előre, hogy egy ilyen helyre kerülhet, mint a farmotok! A pömpös nagyon jól néz ki! Jajj, de befalnám 🙂 Szóval Göd… ahááá

  6. gabika, már más is mondta, úgyhogy valamelyik nap – talán ma – felteszem a receptet!Mária, bevallom, kicsit megijedtünk, hogy mekkora…:)Hajnoca, legközelebb megnézzük a Rétesházat is. Köszi a tippet.Marcsis, én meg a vácit szeretném már letesztelni régóta! És, ha már oda eljutunk, megnézzük a hamburgerest is, Vera!:) A lángos levédetése nekem is eszembe jutott. Nagyot kaszálhatnék vele itt a Balatonnál.Zsuzsi, tulajdonképpen nem muszáj Gödre menni, nemsokára felteszem a receptet – csak hát kemencém nekem sincs… NH-né, abszolúte igazad van. De érdekes,nekem sem jutott eszembe. Pedig kézenfekvőbb megoldás, mint a pömpös…

  7. Marcsis, a Vörösházban lévő fagyizó?Oda érdemes elmenni.(Oázis) Egy gombóc felér 1,5-nek. … és még finom is.De rég nyaltam ott fagyit!! Huhh, most megenném.

  8. NH-né: rájöttem valamire, most, hogy jól megnéztem a fotót. Látható, hogy a “TÖKI” szó Ö-betüjén az egyik pont úgy van kimetszve a T-ből, tehát így volt tervezve a felirat, viszont megfigyelhető, hogy a “PÖMPÖS”-nél a pontok utólag kerültek fel: a pont körvonala belelóg a P-be, és nincs is fehérrel kifestve. Szerintem utólag szembesítették Cinikét, hoyg nem lehet csak úgy pomposozni.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük