A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Jean-Jacques Rousseau, a nagy francia filozófus azt mondta, hogy a boldogsághoz mindössze három feltétel szükségeltetik: csinos bankszámla, remek szakács és jó emésztés. Ahhoz képest, hogy milyen szentimentális műveket írt, ez a megállapítása meglehetősen racionális… Persze, ha a dolog ilyen egyszerű lenne, az összes gazdag ember úszhatna a boldogságban. De mégsincs így.


Olyannyira nincs, hogy a boldogságkutatás külön tudományággá vált – fő zászlóvivője egy magyar származású tudós, Csíkszentmihályi Mihály, aki hosszú ideig vezette a chicagói egyetem pszichológia tanszékét.
Felmérések szerint Amerikában és Skandináviában él a legtöbb magát boldognak valló ember, míg éppen Kelet-Európában a legkevesebb. A vizsgálatok azt mutatták, hogy általában olyan emberek mondják magukat boldognak, akik könnyen túllépnek az őket ért sérelmeken, hálásak az apró örömökért, és foglalkoznak olyasmivel, ami kihívást, ugyanakkor sikerélményt is jelent számukra. Rendszerint családban élnek, megbízható barátaik vannak, és az élettel szemben támasztott elvárásaik alakíthatóak, azaz ők maguk rugalmasak.
“Az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláljuk azt, ami örömet okoz, és amiben kiteljesedhetünk, legyen ez sport, művészet vagy tudomány. Ennek egy magasabb értelme is van, hiszen ez viszi tovább a társadalmat és az emberiséget” – fogalmazott a professzor egy előadásában. Azt is elmondta, hogy ki lesz boldog, azt hozzávetőlegesen 50 százalékban határozzák meg a genetikus adottságok, 15 százalékban a körülmények – azaz a vagyon, a jó család, az igazságos társadalom, az iskolázottság -, de 35 százalékban személyes döntés függvénye a dolog. Például, ha valaki rosszul érzi magát a munkahelyén, utálja a munkáját, dönthet úgy, hogy keres másikat, vagy úgy, hogy érdekessé teszi maga számára – például azzal, hogy saját teljesítménymércéket állít fel magának, játszani kezd a feladattal, amíg egyszer csak felkelti az érdeklődését. Csíkszentmihályi állítja,  nem hoz tartós boldogságot, ha a fogyasztást tesszük meg örömforrásnak. Az elsősorban anyagi értékek szerint élő emberek, ahogyan halad az idő, egyre boldogtalanabbak. A tudós szerint egyébként a rólunk, magyarokról kialakult kép megfelel a valóságnak. borongósak, de kreatívak vagyunk.

a2


Csíkszentmihályi 1975-ben fogalmazta meg tudományos pontossággal azt a bizonyos flow-élményt, amely azt az állapotot jelöli, amikor az ember tökéletesen elmerül abban, amit csinál.
“A koncentrálás és a kontroll érzése ekkor nagyon magas, és úgy érzi, mintha egy energiabomba lenne, mintha a mindennapi problémák megszűnnének, a gondjai háttérbe szorulnának. Az időérzékelése is megváltozik, olyan, mintha állna az óra. Bármilyen tevékenység kiválthatja ezt az érzést: sportolás, művészet gyakorlása, gyerekekkel játszás vagy akár éppen a futószalag melletti munka. Ez azt jelenti, hogy a flow nem a tartalomtól függ, hanem a tevékenység minőségétől. A legfontosabb feladat, hogy legyen előttünk egy konkrét cél. A kihívás sem lehet túl magas, de túl alacsony se, mindig optimális szintre helyezzük. A megfelelő mérték révén lehet a a legjobban teljesíteni, és ehhez viszonyíthatjuk a képességünket. Ez azért fontos, mert az eredmény befolyásolja a hogylétünket: ha jól teljesítünk, jól érezzük magunkat, és boldogok vagyunk; ha pedig nem tudunk teljesíteni, rossz hangulatunk lesz, a kudarcsorozat pedig depressziót okoz. A tevékenység közben nem tapasztalunk boldogságérzetet, ahhoz túl erősen koncentrálunk, de utólag létrejön az önmegerősítés, a kiteljesedés és az elégedettség érzése. Akiknek gyakran van flow-élménye, azoknak az életminősége is jobb.”

Hát van, aki ezért ír blogot…

Források:
Interjú Csíkszentmihályi Mihállyal 
Kevesebb cucc, több móka 
Wikipédia – Csíkszentmihályi Mihály 
Mr. Flow  
Egy boldogságkutató tanácsai 

Ajánlott cikkek

3 Hozzászólás

  1. Szuper 🙂 A pasi tudott valamit!Sütés-főzés: az abszolút kikapcsolódás, kiteljesedés, relaxálás, kreativitás.Mit csináljak, ha se rajzolni, se hímezni, se kötni, se, se, se :-)))

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük