Ti küldtétek, küldjetek még!
Külföldön élünk, akkortájt költöztünk, az angol még nem ment túl jól. Kisebbik lányom körülbelül 5 éves volt, egy boltban nézelődtünk; Nonci kicsit a játékok fele keveredett, de azért szemmel tartottam. Tovább nézelődtünk, és hallottam, hogy mondtak valamit a hangosbemondón, de nem figyeltem igazán. Másodszor már feltűnt, hogy valaki vár valakit az ügyfélszolgálatnál. Harmadszorra már azt is megértettem, hogy egy gyerek várja az anyukáját. Ekkor azt gondoltam, ki az a hülye, aki nem tudja, hol a gyereke? Pár pillanat múlva leesett, hogy valószínűleg én vagyok, mert hol a lányom? Odarohantam, és persze ő volt. Szerencsére szólt valakinek, így bemondták, hogy várja az anyukáját. Gondolom, nem sztoriznánk, ha valami baj lett volna abból, hogy szem elől tévesztettem, de szerencsére nem lett!
Várom a cikis sztorikat a praktikaksokgyerekhez(kukac)gmail(pont)com-ra!
Csak gratulálni tudok.
Velünk éppen ellenkezöleg történt. A gyerek nem tudta, mit akarnak töle, és csak a fejét rázta, és búsan nézett, mikor kérdezték töle, hogy mi a baj, nem találod a mamádat? Erre elcipelte a másik gondos anyuka a hangosbemondóhoz, és leadta. Elég mérgesen magyaráztam aztán az üzletvezetönek, hogy nem kellene gyerekeket elcipelni senkinek, föleg ha tiltakozik, de – mondjuk mást nem is tudott volna – csak sajnálkozott.
Ami viszont idekívánkozik.
Pizzéria, kaja után a pincér illedelmesen megkérdezi a gyereket, na, finom volt? Erre gyerek rázza a fejét, hogy nem érti, mire szegény pincér megszeppenve: Mi volt a baj az étellel? Miért nem ízlett? Lányom még jobban megszeppent, még jobban rázta a fejét. Ez igazán ciki volt.
üdv Károly