Zalai River Cottage, avagy a városi népek falura mennek

Eddig bírtam magamban tartani, kész, elmondok mindent.
Jó ideje már a sógoromékkal beszélgettünk arról, milyen klassz lenne magunknak megtermelni az élelmiszer-alapanyagokat, nem is a pénz, inkább a minőség miatt. A saját tyúkjáról tudja az ember, mit evett, tényleg boldog volt-e, vagy csak ráfogják. Addig-addig beszélgettünk, míg a két testvér – a férjem és az ifjabbik sógorom – neki nem indultak, hogy itt környékben valami jó kis helyet keressenek közös álmunk megvalósításához.
Eljutottak egy kedves rokonhoz, aki amúgy gazdálkodásból tartja fenn  magát, és kiderült: a feleségének van egy örökölt falusi háza, üresen áll, és csak romlik az állaga. Egy hete bejártuk a terepet, ma pedig megállapodtunk.
Először egy évre bérbe vesszük a házat százezer forintért, amelyből ötvenet kifizetünk, a másik ötvenből pedig értéknövelő beruházást végzünk. Amennyiben kiderül, hogy megy nekünk ez a műfaj, örömünket leljük benne, ráadásul a számításaink is bejönnek, megvehetjük az ingatlant négymillió forintért.
A jövő héten indul a kerítésreparáló, villanypásztor-telepítő program, majd installáljuk az állatokat: birkákat, kecskéket, tyúkokat, kacsákat, libákat. Első körben.
Párhuzamosan indul a veteményezés is, bár van, amiről már lecsúszunk, de az a tervünk, hogy megtermeljük magunknak a krumplit, répát, hagymát, almát, paradicsomot, paprikát, uborkát, kísérletezünk a dinnyével, ültetünk epret és málnabokrot is. Aztán majd meglátjuk.

A ház nincs túl rossz állapotban, tulajdonképpen lakható, de még tele van régi, szúette bútorokkal, és a szag alapján az egerek sem maradtak távol.Nem kell rá sokat költeni, hogy akár lakható is legyen.