A cukrászda telefonszáma:

06 30 147 8870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Eddig bírtam magamban tartani, kész, elmondok mindent.
Jó ideje már a sógoromékkal beszélgettünk arról, milyen klassz lenne magunknak megtermelni az élelmiszer-alapanyagokat, nem is a pénz, inkább a minőség miatt. A saját tyúkjáról tudja az ember, mit evett, tényleg boldog volt-e, vagy csak ráfogják. Addig-addig beszélgettünk, míg a két testvér – a férjem és az ifjabbik sógorom – neki nem indultak, hogy itt környékben valami jó kis helyet keressenek közös álmunk megvalósításához.
Eljutottak egy kedves rokonhoz, aki amúgy gazdálkodásból tartja fenn  magát, és kiderült: a feleségének van egy örökölt falusi háza, üresen áll, és csak romlik az állaga. Egy hete bejártuk a terepet, ma pedig megállapodtunk.
Először egy évre bérbe vesszük a házat százezer forintért, amelyből ötvenet kifizetünk, a másik ötvenből pedig értéknövelő beruházást végzünk. Amennyiben kiderül, hogy megy nekünk ez a műfaj, örömünket leljük benne, ráadásul a számításaink is bejönnek, megvehetjük az ingatlant négymillió forintért.
A jövő héten indul a kerítésreparáló, villanypásztor-telepítő program, majd installáljuk az állatokat: birkákat, kecskéket, tyúkokat, kacsákat, libákat. Első körben.
Párhuzamosan indul a veteményezés is, bár van, amiről már lecsúszunk, de az a tervünk, hogy megtermeljük magunknak a krumplit, répát, hagymát, almát, paradicsomot, paprikát, uborkát, kísérletezünk a dinnyével, ültetünk epret és málnabokrot is. Aztán majd meglátjuk.

Így néz ki a birtok az utcáról. Kerüljetek beljebb!
 

A ház nincs túl rossz állapotban, tulajdonképpen lakható, de még tele van régi, szúette bútorokkal, és a szag alapján az egerek sem maradtak távol.Nem kell rá sokat költeni, hogy akár lakható is legyen.

Ez az udvar végében található istálló. Jó nagy.
 
Az istállótól a ház felé fordulva ezt látjuk. A ház folytatásában nyári konyhát, kamrát találunk, és egy kocsibeállót. Na meg a kutat.
 
Az istálló mellett egy kis hulladék. De jól néz ki, nem?
 
Az istálló mögötti hátsó udvar, itt lesznek majd a birkák, miután a területet körbekerítjük. Itt látható a bejárást végző csapat.
 
Ahonnan az előbb előrenéztem, onnan visszafordultam. Keresztben a fehér falú épület az istálló hátulja. Mögötte földpince, kiválóan alkalmas a termények tárolására.
 
Apósom kíváncsiskodik, a szomszéd méhkaptár-tárolóját deríti fel.
 
Zöld, zöld, zöld mindenütt.

 

 Ez pedig a kedvenc képem, csak úgy.
 
A teljességhez hozzá tartozik, hogy a mindennapi munkát – állatok kiengedése, beterelése, etetése – nem mi fogjuk végezni, már találtunk embert, aki megteszi. Tőlünk ugyan csak 25 km-re van a falu, de az a reális, hogy hetente járunk majd oda.
Izgulok, de nagy kedvet érzek hozzá.

Ajánlott cikkek

40 Hozzászólás

  1. Móni, nagyon sok sikert kívánok a „vállalkozáshoz”!:-)Boldog ember, aki egy ilyen portán végignézhet „a gazda szemével”, még akkor is, ha egyenlőre bérlitek:-) Nagyon, nagyon hangulatos. Kicsit irigykedek (bár mi is most falun lakunk):-)

  2. Csodaszép minden! :o)Én különösen a rengeteg százszorszépet irigyelném – ha nem örülnék őszintén a lehetőségeteknek – annyira bájos a fűben.Szerintem menni fog és én is sok sikert kívánok! :o)

  3. Gratulálok a birtokhoz én is! A virágos tál mellett alul, ha jól látom, egy tejeskanna van. Egy német panzióban esernyőtartóként funkcionált egy távoli rokona.

  4. Megint olyan témába kezdtél, ami szívem közepében van! Bő 1 éve tervezgetjük, hogy hogyan tudnánk a fővárosi létet vidékire, falusira, (részben) önellátóra cserélni. Nagyon-nagyon drukkolok és várom a fejleményeket! Külön blogot lehetne írni a dologról!

  5. Sok sikert kívánok! Nagyon szép az a hely! Egyáltalán nem vagytok elkésve semmivel sem! A talajt jól fel kell szántani (rotálni, ásni), érett trágyával megtrágyázni – a legjobb a kecske-juh trágya, habár sokan inkább a marha és disznó trágyát tekintik jobbnak – én is csak azért vagyok ilyen okoskodó, mert jártam termesztő tanfolyamra:) -. Én a cukorborsót, sárgarépa, petrezselyem és hagyma magokat vetettem el, a borsó már szépen ki is bújt. Minél melegebb a talaj, annál hamarabb fognak kikelni a magok. Amúgy a szomszédok biztos nagyon segítő készek lesznek, már csak azért is, hogy megmutassák, hogy ők tudják azt amit Te még nem:) Drukkolok! Én is városiból lettem „gyütment” falusi:)

  6. Köszönöm mindenkinek! Gondolkodom a külön blog beindításán, valóban elbírna egyet a téma, csak kérdés, én bírnék-e ennyivel…Famulus, köszönöm a gyakorlati tanácsokat is, a falubeliek részéről pedig egyre élénkülő érdeklődés mutatkozik irányunkba, és biztos vagyok abban, hogy csak szólnunk kell, és segítenek.

  7. Szívből kívánok sok sikert és örömet hozzá. Biztosan lesznek bizonytalan időszakok, de ne adjátok fel, mert klassz dologra adtátok a fejeteket! Gyönyörű a százszorszép udvar! -Egy falusi lány

  8. Nagyon jó az ötlet. Sok sikert kívánok. Mi is dédelgetjük magunkban egy pár éven belül, hogy kicsit kifelé költöznénk. Ha nem is ennyi állatot, de baromfiakat szívesen tartanék.

  9. Szia Móni!Zozo mondta,hogy kiveszitek. Sok sikert hozzá! Egykét jótanács: Ha műtrágyázol,nirtogén vonatozásában karbamidot ne használj!(csak a vegetatív részek kifejlődése után, nézz utána)Sem a répával,sem a borsóval nem vagytok még elkésve, miután mindkettőt másodvetésben is tudjátok ültetni. Teljesen mindegy, hogy a saját borsódat május végén, vagy július közepén szeded le, bár aszályos nyáron némi öntözés nem árt.Paprikával, paradicsommal,hagymával (most is ültetheted, de csak szeptemberben tudod szedni) sok gondod nem lesz, ahogy a krumplival sem, bár azt (alapban) kb 3* kell permetezni. Vannak normális szerek,de erről kérdezz meg egy szakembert (pl a falugazdászt, vagy engem). Epret ősszel ültess, málnát most is lehet, vannak fajták amik egy évben kétszer is teremnek, de ha tudsz a ismerőstől valami finomat, inkább azt ültesd el.Kb másfél éve Dánszentmiklóson egy svájci cég (Proplant)kivágta az összes intenzív málnaszaporító anyagát, mert nem bírt a betegségekkel. Azóta sem árul ilyet.Az uborkáról: -rengeteg fajtát tudsz venni, de csak peronoszrerisztenst vegyél.Különben nyáron kb 3 nap alatt elviszi a peronoszpóra, vagy hetente min 2* permetezed, ami nem fog lebomlani. (mit ettél eddig?) -inkább ültess egy sorral többet. A dinnyéről: Gyermekkorunkban a 4-5 kilós dinnye nagynak számított, ma a multik 4 kilónál kisebb dinnyét nem vesznek át.Ez azért van, mert a dinnyetermelő vidékeken (pl békés) már úgy termelik a dinnyét, hogy tök alanyba oltják, ezért lesz a dinnye 8-12 kg. A régi,klasszikus hevesi dinnye már szinte el van felejtve.Ha göröggel nem is, sárgadinnyével szerintem meg lehet próbálkozni.Bocs,hogy hosszú voltam, ha van kérdésed írj:AZIDOSEBBIKSOGORODANDRAS

  10. Nagyon jó tanácsokat kaptál! Én nem permetezek semmit sem. A krumpliról a bogarat kézzel szedjük, uborkából „Mohikánt” veszek, az bírja az időjárási viszontagságokat. Amúgy hamuval és tejjel is lehet védekezni a különféle kártevők ellen. Nagyon jó a csalánnal való permeteezés is. A biogazdálkodás macerás, de én nem etetem mérgekkel a gyerkőcöket. Az öregek sem használtak ilyeneket.Dinnyéből javasolhatom a „Hógolyó” nevezetű sárgadinnyét, amit szedést követően pincében tudsz tartani és 3-4 hónap múlva is fogyasztható. Tárolásra alkalmas tök fajta a „Laska” tök, ami a pincében szintén eláll, jobb mint a főző tök. Spenót helyett a „Laboda” kíváló, csupán egyszer kell vetni, kiss fácska lesz belőle, amit folyamatosan lehet szedni egész évben. Jaj, a fűszernövényekről még nem is beszéltem… Na de szerintem bátran fordulj a szomszédokhoz bizalommal. Bio kertészkedés ügyében tudok könyveket is ajánlani – peresze ha érdekel -.

  11. Húha. Ennyi szeretetteljes megjegyzés után mit lehet még írni? Én is örülök veled együtt!!!Kívánom, hogy szeressétek meg és legyen a tietek.Krumpli permetezéséről hallottam, hogy jó erős csípős paprikás lével ha bepermetezed (szórófejes kis palackkal miniben kipróbálható) azt a bogárkák nagyon nem szeretik! Egy próbát megér. Nekünk sajnos nincs kertünk, a szülők kertes háza pedig nagyon messze van. Én is várom a beszámolót! Arról is, hogy mi vált be…

  12. Móni, nem lesz könnyű, igen nagy a fa, de amilyen talpraesett, ügyes és kitartó vagy, borítékolom, hogy te-ti győztök birkákkal, tyúkokkal, veteménnyel, virágokkal.A munka mellett remek és egyedi humorodnak is lesz keletje :)Gratulálok és szorítok! 🙂

  13. Kedves Móni, most olvasom milyen nagy fába vágtátok a fejszétek. Szép időszak következik az életetekben, jó egészséget hozzá mindenekelőtt és jókedvet ( bár ez kiabál a képekről ) !

  14. Csihany level is lehet permetezni.Ultessetek soskat sok vasat tartalmaz.Rebarbarat,egrest,ribizli-bokrokat(pirosa,feheret es feketet)a feket ribizli szinten vasat tartalmaz es a szorp etvagy gerjeszto.Bort is lehet kesziteni.Viragos kertet.Sok -sok mast is lehet ultetni.Sok sikert.ui.Tok feleket,fekete-retket,peszternakot ki ne felejtsetek.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük