Eszter barátnőm, a kanadai érdeklődött e-mailben, hogyan viseltem a Hegyomlás torta bejegyzésnél erősen kritikus, vélhetően ritkán erre tévedő olvasó epés megjegyzését.
Vannak blogok, ahol naponta kapnak a szerzők hasonló indulatú hozzászólásokat, itt a psgy-n ez ritka, tehát egyáltalán nem panaszkodhatom. Ugyanakkor nem bánom, ha néha előfordul, mert ha mindig minden mindenkinek tetszik, az gyanús…és jót tesz nektek is, kedves olvasóim, mert egyből élénkebben kommenteltek.
Nos, Eszter nemcsak érdeklődött, hanem egy javaslattal is élt: „arra kérlek, indítsunk egy láncot, amiben mindenki megirhatja a cikijeit! Az enyém az volna, amikor ( nem is egyszer) ottfelejtettük a gyereket az óvodában… Na meg az is ciki volt, amikor az óraátállítást elfelejtve, pereputtyostul elkéstünk a keresztgyerekünk keresztelőjéről. Egy órán át énekelt aznap a gyülekezet, ránk várva.”
Bár általában arra törekszünk, hogy – erőnkhöz mérten – a lehető legjobban menjenek a dolgok, úgy gondolom, fel lehet vállalni, hogy nem vagyunk tökéletesek! Vannak hibáink, mulasztásaink, elszúrunk dolgokat, és pont ettől vagyunk emberek. Azt hiszem, akik rendszeres olvasóim, tudják, hogy sosem mutattam magam olyannak, mint aki mindig, mindenben topon van. Sőt, pont azért szeretem leírni, ha valami nem úgy sül el, amint azt én akartam, mert az újságokból, tévéből amúgy is annyi „tökéletes” anyuka, „tökéletes” feleség és család néz ránk vissza, hogy ha az ember nem találkozik azzal, hogy jé, más is eltolja a dolgokat, frusztrálódik, hogy csak ő ilyen szerencsétlen.
Meg aztán, az elbénázott eseteken később hatalmasakat lehet nevetni.
Tegyük most ezt. Nevessük ki magunkat, még tanulhatunk is egymás hibáiból…
Akár kommentben is megírhatjátok saját cikis eseteiteket, de jobban örülnék, ha e-mailben küldenétek el a praktikaksokgyerekhez(kukac)gmail(pont)com-ra, és én majd szépen adagolom (persze név nélkül), minél tovább tartson.
Nos, bevállaljátok?
Napi ciki
Kedves Mónika,
Tökéletesen igazad van mindennapi tökéletlenségeinkkel kapcsolatban! 🙂
Már régóta olvaslak, szívmelengetőek az írásaid, családi történeteid – éppen attól emberiek és mélyek, hogy le mered írni a „ciki” eseményeket is.
Amint tudok, csatlakozok majd a ciki-történetes mozgalmadhoz! 🙂 Fantasztikus ötlet, biztosan sokaknak fog vidám perceket-órákat okozni az olvasgatásuk, felszabadító hatással lesz a görcsösen tökéletességre törekvőkre!
Szép hetet! 🙂
Kata
(egy pécsi zugolvasód)
Úgy szeretem, hogy ilyen lazán és természetesen veszed a dolgokat! Nekem van olyan rokonom, aki nem nagyon hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy valami epés megjegyzést fűzzön a dolgainkhoz, persze mindig az jön ki, hogy ő milyen tökély, hozzám képest. Eleinte a falra másztam tőle, ma már rájöttem, az a tuti, ha csak nevetek rajta. Így igaz, nem vagyunk tökéletesek!
Lehet, hogy én is beszállok a „ciki” események leírásba. 🙂
Azt hiszem, én is beszállok! Úgy gondolom, nagyobb erény, ha felvállaljuk tökéletlenségünket, időnkénti bakijainkat, mintha folyamatosan dobogóra állítanánk magunkat a csúcsteljesítményünk alapján. Valahol ugyanis mindig kilóg a lóláb… 🙂
Szia Móni!
Én is régóta olvaslak és szerintem sem volt semmi ciki a tortával.Nekem csak három gyerekem van,de nem mindig minden úgy sikerül,ahogy az ember szeretné.
Nagyon jó praktikus dolgokat szoktál csinálni.
Anett
Jajj, de jó lenne, ha csak ennyi baki lenne az életünkben… pedig nekem „csak” 3 van:))
Nos, nekünk idén sikerült elfelejtenünk a kisebb lányom névnapját….de kollektívan. :-O Azért még mindig szeret minket. 😉
ciki:
Összevesztem egy szerzetessel azon, hogy hányadik állomás is a „veronika kendőjét nyújtja Jézusnak” a keresztúton.. még fölényeskedtem is egy kicsit mert biztos voltam benne hogy jobban tudom (naná.. végülis egy évben kétszer végig megyek rajta) aztán kiderült, hogy neki volt igaza.. ez ciki..
sok éve mikor bejött a bugyipelus, vettem egy csomaggal, egy hét mulva visszamentem másfajtáért és megkérdezte a hölgy, hogy bejött-e a pelus.. mire elmagyaráztam hogy egy hülyeség az egész.. tiszta kaka a gyerek lába ahogy lehúzom róla a bugyipelust.. kissé röhögve közölte, hogy el kell tépni a derekánál oldalt és úgy kell levenni… na ez is ciki.. kissé
buliban spiccesen táncoltam egy negyvenes pasival, láttam hogy egy nő furán néz, majd kiesik a szeme.. megemlítettem a pasinak, hogy idézem „annak a banyának mindjárt kiesik a szeme”.. közölte, hogy az az ő nővére..
teli templomban mise előtt 15 perccel első sorban ültem, a sekrestyés (fiatal és csinos) rám kacsintott és intett a fejével, hogy menjek be a sekrestyébe (amúgy jó haver).. mentem.. éreztem a hátamon a nénik rosszalló tekintetét.. oltár előtt letérdel.. feláll.. jobbra két lépés —>sekrestye.. kirobbanó visító röhögés.. egyik fiatal szerzetes habitusban táncikát.. valami cigány táncot.. sekrestyés a hátam mögött bevágta az ajtót… nem mentem vissza az első sorba.. 😀
asszem befejezem.. de van még.. csak már annyira cikik, hogy magam előtt se vallom be:D
Nekem a ciki a második nevem 🙂 Volt egy idő, mikor mindig belekeveredtem valamibe akaratomon kívül. Mostanában csak egy évben egyszer, de akkor nagyon, most éppen már túl vagyok rajta, úgyhogy vár egy év nyugi 🙂
És nem tudom megjegyezni a gyerekek névnapját már fel vonalzóztam a blogon, most már csak észre kell venni.
Én örültem a múltkori bejegyzésednek, mert eszembe jutott milyen finom is az a torta és csináltam egyet. Rá is szolgált a nevére 🙂
A tökéletes anyáktól és emberektől pedig falra mászom 🙂
Szintén egy zugolvasód: Timi
Húúú!Ha nem lenne humorérzékem már belefulladtam volna a ciki helyzetekbe.Hat csemetém van,ez manapság már legtöbbeknek eleve ciki.Amikor az ötödik gyerkőc volt csecsemő a vasárnapi mise előtt gőzerővel öltöztettem a gyerekeket.Legkisebbet bebugyolálva kitettük a teraszra a hordozóban,majd sorban indultak a nagyobbak az autóba,édesapa beültette őket.Utoljára készültem el én,bevágódtam az kocsiba,és indultunk,késve,mint mindig.Aztán az utca közepén hátranéztem.Hol a kicsi?Fék,tolatás.Édesen szundikált a teraszon.
Persze ez csak egy szolid kis történet.Van cifrább is,van ami mély nyomokat hagyott bennem,de mindnek meg volt a maga tanulsága. A „cikis”olvasó meg csak megosztotta a véleményét,nem biztos,hogy bántani akart!Amikor még csak két gyermekem volt talán én is cikinek tartottam volna elfelejteni a szülinapot.Ez eddig is kimaradt a palettáról,de volt más, bőven.
Üdvözlettel: Zitmix
Elolvastam a névtelen cikit. Szegény, nem tudja, mennyi cikiséget csinál ő is, mert az tuti, hogy csinál. A gyerekeit kéne megkérdezni, mondjuk tíz év múlva.
Majd írok, ha eszembe jut.
Vagyis egyet, ami nem az én történetem, azt muszáj most 🙂 : tegnap mesélte a barátnőm, hogy randizott a pasijával, barátokkal mentek étterembe. Nyugtázta, hogy a srác az altala kötött sapkát viseli, csak azt nehezményezte, hogy a sálat nem vette fel, pedig legalább öszeillett volna. Azeste folyamán ezen többször is rágódott, de nem hozta szóba. Aztán másnap reggel jutott eszébe, hogy a sálat még be se fejezte :)))
Szerintem nem ritkán jár hozzád…
Egyébként meg – szép vagy (kép alapján), vidám, értelmes – éppen elég ok a cikizésre….
Nem jut eszembe semmi, de töröm a fejem, mert nem tökéletes vagyok, hanem feledékeny.
Szia Móni!
Nem olvastam még a hozzászólásokat a hegyomlásról (-hoz), nekem pont méret lett az is, hogy milyen ügyesen és talpraesetten kivágtad magad abban a bizarr helyzetben – mindenki (családod és olvasótáborod) nagy örömére és vidámságára.
Egyébként a legfurább cikim egy rokonommal történt meg. Családom legöregebb tagjánál (101 éves a hölgy, éppen 3 hete) úgy 7 éve egyszerre volt jelen egy Angliából öreg éveire éppen hazatért nyugdíjas barátnő, és egy frissen 60 éves rokon hölgy. Az angliai múltú asszony épp akkor érkezett, amikor a rokon hölgy a felnőtt fiáról mesélt a dédmamának. Egy darabig hallgatta a történetet a frissen érkezett, majd a következő nem gyenge kérdést tette fel a rokon hölgynek:
-És mondd, szimpátikus ember a te fiád?-
Ez azóta szállóige lett a családban.Mi legalább elröhögjük a dolgot.
Tudom,Móni,hogy nem ide kérted a ciki történeteket,de ez most annyira friss,hogy még mindig ég a képem és egyszerűbb itt megosztanom veletek.
Egy kis üzletben vásároltam egy órája.Kisfiam a babakocsiban üldögélt,levett a polcról egy rongybabát,azt nézegette,én sorbaálltam,hogy fizetek.Még hátra is szóltam egy ismerősnek,hogy a kicsi választott egy babát.Kivártam a soromat,fizettem,bedobtam a vásárolt holmit a szatyromba,megfogtam a kocsit és kisiettem a boltból.Kb.200 métert tehettünk meg,amikor belestem a babakocsiba és megláttam a babát a kisfiam kezében…Egy idős néni volt a pénztáros,ekkor már loholt utánam,én meg kértem sűrűn az elnézéseket…NAGGGYON CIKI VOLT!Még el is pityeredtem utána hazafelé,most már csak fülig vörös vagyok,este majd már nevetve mesélem a család többi tagjának.Mert az élethez kell egy kis humorérzék,de néha itthon felejtem…
Nektek kevésbé arcpirító,szép napot kívánok!
Zitmix
Jó napi cikit olvasni és megnyugtató egy „nemtökéletes” anyának, h nem csak tökéletes anyák léteznek! 😀
Jó napi cikit olvasni és megnyugtató egy „nemtökéletes” anyának, h nem csak tökéletes anyák léteznek! 😀
szia Móni, nekem ugyan „csak” 1 gyerekem van, de néha 2-en is kevesek vagyunk rá a férjemmel. úh semmi cikit nem látok a történetedben. a rosszindulatú irigykedésben már annál többet. de oda se neki. szeretem a blogot, én is pont ilyet írnék, ha tudnék, de nem tudok, csak olvasom. (másik kedvencem a kifli és levendula). további sok jó posztot 🙂