A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Nem vagyok egy gasztrosznob, de néha tényleg jólesik különlegeset enni.
Főleg, ha néhány perc alatt elkészíthető.
Mostanában vacsora gyanánt rákaptam gorgonzolás-rozmaringos körtére, amibe egykoron ugye birspürét tettem; mivel azonban az összes birsalmalekvárom megromlott, valami mást találtam ki helyette. Először csak dióval szórtam meg, aztán jött a vodkás diópüré ötlete, és hát a gránátalma épp ott volt a kezem ügyében…
A férjem relatíve gyakran kap oroszoktól eredeti orosz vodkát; még a kóstolásig el is jutunk, de ennél több nem megy le belőle. Pedig ha Váncsa István cikkére gondolok, lehet, hogy rá kéne szoknunk…
Addig is, amit nem ajándékozunk el, azt időnként megpróbálom hasznosítani.

A vodkás diópüré így készült: egy marék diót durvára daráltam, száraz serpenyőben pirítani kezdtem; ezután felöntöttem egy narancs levével és fél deci vodkával, és finoman pároltam, amíg az állaga pürészerű nem lett. Még egy kávéskanálnyi balzsamecetet is kevertem bele.
Ezek után félbevágtam a körtéket (személyenként vegyünk egyet), magházukat kivájtam, az aljukat is vízszintesre vágtam, hogy szépen megüljenek. A mélyedésekbe (magház helye) kanalaztam a diós masszából, mindegyikre tettem 5-6 kis kocka gorgonzolát, pár rozmaring-levelet, és a végén gránátalma-magokat.
A kis grillsütőmben 6-8 perc alatt elkészült.
Jó kis előétel lehet egy ünnepi vacsorán.

Ajánlott cikkek

8 Hozzászólás

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük