Bálintot hoztam haza fociedzésről. Vele mostanában nem zökkenőmentes a kapcsolatunk; valahogy úgy tud kérdezni, megszólalni, olyan hangsúllyal beszél a testvéreivel, hogy az ember legszívesebben két pofonnal nyitna köszönés helyett. Na jó, nem verjük, de tény, hogy nálam elég sokszor kicsapja a biztosítékot, és olyankor kiabálok.
Szóval, az edzésről hazafelé jövet kérdezgettem, milyen volt, mire mondta, hogy szuper, mert azzal az edzővel voltak, akit szeret.
– Miért – kérdeztem -, a másik többet kiabál?
– Á, dehogy, az nem gond, minden edző kiabál, anélkül nem megy. Csak a Feri bá’ ott van szakmailag.
– Aha… – mondtam erre, és azon tűnődtem, vajon honnan tudja az én tizenkét éves fiam, hogy melyik edző van ott szakmailag? Na de mindegy, témát váltottunk, másról kezdtünk beszélni, és akkor egyszer csak megsimogatta a karomat.
– Anya, te olyan kedves vagy… – tört ki belőle -, gondoskodsz rólunk, meg aztán most is megvetted nekem, amit szerettem volna.
– Örülök, hogy így látod, mert én úgy érzem, kicsit sokat kiabálok veled.
– Jaj, hát minden szülő kiabál! Mint az edzők… Tudod, anélkül nem megy.
Na persze. Csak az a kérdés, én ott vagyok-e szakmailag.
Sok olyasmi van az ember életében, amit tesz folyamatosan, mert az a dolga, mert azon az úton jár – aztán hogy milyen szinten műveli, az majd kiderül. Vagy nem. Itt van ez a bloggerkedés is, amit a legtöbben kedvtelésből űzünk, már-már szenvedéllyel, s hogy milyen szinten, azt az olvasók érdeklődéséből, visszajelzéseiből tudjuk lemérni. Többé-kevésbé.
Rendszeresen körbejárnak a a blogokon a különböző kis “kitüntetések”; Jókaja, Altair és Lori is volt olyan kedves, hogy osztott nekem ebből az éppen aktuális karácsonyi bloggerdíjból.
Ha eddig esetleg hiányzott valakinek, hát, most már elégedetten dőlhetünk hátra: végre vannak bloggersztárok… 🙂
Küldöm szeretettel Chef Vikinek, akiről tudom ugyan, hogy már megkapta, de ezért a karácsonyi VKF-ért egyértelműen megérdemli, sokszorosan; Limarának, akit egyszerűen csodálok, hogy ezt a hallatlan gyors és nagy népszerűséget ilyen szerényen és alázattal viseli; Virágnak, aki 8 éhes szájról gondoskodik.
Moni, annyira, de annyira, de annyira jó ez az írás!!!!!!
Majdnem belebőgtem 🙂 Komolyan! De édes lehetett, azonnal összecsókoltam volna :-)Köszönöm a díjat!
Hogy ez az utolsó mondat hányszor eszembe jut…
Szerintem ott vagy szakmailag. :))))
Köszi mindegyikőtöknek!Annyira jópofa volt, úgy elkezdtem nevetni, hogy Bálint nem is értette, most ezen mi olyan vicces…
Mi pedig pont olyanok vagyunk, mint a gyerekeink és hálásak vagyunk minden kedves szóért. És ők meg tényleg olyan jókat tudnak mondani.
Ez az írás nagyon ott volt! :)Köszönöm a díjat is, a rámgondolást! :)Ezentúl minden nap benézek, sose lehessen azt tudni, mi vár még rám a finomságokon kívül. :)))
Gyere csak:))