Amint arra már korábban utaltam, kaptam három hatalmas céklát. Az elsőből lett ez a saláta.
Hozzávalók:
1 cékla
6 gyöngyhagyma
8 gerezd fokhagyma
2 nagy alma
3-4 ek olívaolaj
3 ek balzsamecet
1 dl fehérbor
só, bors
A céklát meghámoztam, kockákra vágtam. Egy közepes tepsibe alufóliát terítettem, beleszórtam a céklakockákat, meglocsoltam olívaolajjal, balzsamecettel, sóztam, borsoztam. A gyöngyhagymákat megpucoltam, 4-be vágtam, a fokhagymagerezdeket csak félbe, és ezeket is hozzáadtam. Ezután kövekezett a két alma héj nélkül, kockákra vágva. Két kanál segítségével jól átforgattam az egészet, aláöntöttem a bort, alufóliával lefedtem, és másfél órára 200 fokos sütőbe tettem.
Fantasztikus illatok lengték be a lakást ezidő alatt, jöttek a kíváncsiak, hú, mi ez? Mutatom a tepsi tartalmát, erre csalódottan: jaaa, cékla…?
Na ezt a lányommal együtt nagyon szeretni fogjuk, máris könyvjelzőzöm, hogy nehogy elfelejtsem. 🙂
Nálunk csak én szeretem, meg is ettem szépen az egészet…:)))
:))) Néha jár igy az ember lánya… Egyébként sok ételt úgy szerettettem meg a gyermekeimmel, hogy minekutána “húzták az orrukat” egy ételtől, következőben elkészitettem kis adagban és kijelentettem: “ezt csak én eszem, mert ti nem szeretitek, ez csak nekem van!” Nekik pedig készitettem valami “kedvencet”. Persze ettől beindult “az ellenkezési reflex” – ami serdülőknél kitűnően működik – és egyből ők is akartak enni belőle. Mondtam, egy kis kóstolót adok, de a nagyobb rész akkor is az enyém. Erre aztán kezdtek szidni: “milyen anya vagy, eleszed a gyerekeid elől a legfinomabb falatokat, stb. stb.” Aztán igyekeztek “felfalni” előlem azt az ételt, amit egy körrel elébb nem szerettek, én pedig örömmel nyugtáztam, hogy a csel működik, lám még egy ételt megszerettettem velük. Most már nagyok és értelmesek, nevetnek az egészen és igazából egyikről sem mondható, hogy válogatós lenne.
Ez nagyon jó trükk!:))