A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Most, hogy vége a grillszezonnak, a nyáron összegyűjtögetett sörös- és borosüvegekkel elcsörögtem az egyik multiba, gondoltam, ha pénzt nem is kapok, legalább majd jól levásárolom az árát. Csakhogy a teleszatyor palackból mindössze hármat fogadott el a visszaváltó automata. Bevette a sopronis üveget, de a Soproni Szűzet már nem. Hát, a többit mi nem forgalmazzuk – sajnálkozott a pénztáros a zörgő táskám láttán, én pedig odébbáltam a következő szupermarketbe. Itt további három boros-, és kicsit többféle sörösüvegtől szabadultam meg, de még mindig jócskán maradt a szatyromban. Villámló szemekkel bár, de a tudatos vásárló minden önfegyelmével autóztam át a harmadik multihoz, ahol még egy-két üveget vettek be, és még csak nem is néztek sajnálkozóan, mivel itt is automatizált a rendszer.

A nénikétekkel szórakozzatok – futott végig az agyamon, és tudatos vásárlás ide, szelektív hulladékgyűjtés oda, a maradékot nagy dérrel-dúrral beleborítotottam az első utamba kerülő kukába.
Miért nem lehet az üvegeket szabványosítani? Miért lehet százféle borosüvegben árulni a bort? Mi szükség van erre? Hiszen csak káoszt eredményez, és még a legelkötelezettebbeknek is kedvét szegi, ha a negyedik boltban sem veszik vissza az általa vásárolt üveget.
Ti mit tesztek az üres palackokkal?

Ajánlott cikkek

15 Hozzászólás

  1. Mi konkrétan nem veszünk pl. ásványvizet, hanem pivizet hozatunk és ott már gondolnak arra, hogy újra legyen hasznosítva.Konkrétan a mi monogrammunk van a kupakokon és így senkiével nem cseréli össze és mi mindig csak azokban az üvegekben kapjuk a vizet. Sőt házhoz hozzák és a rekesznyi vizet kapunk egy hétre.Amúgy egyetértek, hogy miért nem lehet egységesíteni és akkor az ember még jobban odafigyelne ezekre a dolgokra is.

  2. Általában egy helyen vásárolunk, és oda is visszük vissza. Ami pedig nem visszaváltható (mert olyan is van szépszámmal), az megy a szelektív gyűjtőbe. Ha véletlenül csavaros üvegünk termelődik, azt odaadjuk befőzős ismerősnek.

  3. Szentendrén saját szememmel láttam, hogy a szelektív kukákat egy teherautóba összeborították. Hát felháborodtam, addig ne várják el, hogy az emberek szelektív gyűjtsék a szemetet, míg az elszállítás nem megoldott. És az a mocsok ami a szelektív kukáknál van hááát . :::(((((((

  4. A szelektív szemetet ugyanaz a teherautó viszi el, de minden nap mást. Egyik nap az üvegeket ürítik, máskor a papírost és így tovább. Én is azt hittem, hogy egybe megy, de nem.A befőttesüvegekért a szomszédok kapkodnak, a többi üveget meg szelektívbe dobáljuk Pesten, és a vidéki háznál simán a kukába vagy elteszem vakondriasztónak. Nálunk egyébként születésnapi ritkák a boros, esetleg pezsgős üvegek, sörös meg soha nincs.És műanyagüvegeink sincsenek, mert vettük egy Sodastream-et.

  5. Az üvegvisszaváltást mi mindig az Intersparban végezzük, mert ott nem automata van, hanem alkalmazott veszi át és a közelben szelektív hulladékgyűjtő is van a megmaradt üvegeknek. Kevés az, amit nem vesznek vissza. Máshol nem is próbálkozunk.

  6. Ideát minden üveget bevesznek. Filléreket, illetve centeket adnak csak értük, de legalábbis elhitetik velünk, hogy jó helyre kerülnek. Az üvegek a legjobb példái a mai pazarlásnak: hogy olcsóbb újat gyártani, mint újra használni a régit. Mégis, kitartásra biztatlak. Ha tetszik írd a napi jócselekedetek közé, hogy gondoskodtál az üvegek feléről.

  7. Nálunk több évi “bulitermést” hordtak vissza a gyerekek a nyáron(hosszas könyörgés után,:-)), de némi ráadászsebpénz reményében rászánták magukat). A Profiban szinte minden üveget visszavettek (boros,sörös)a maradékot pedig a Coopban.

  8. Ahol én megfordultam: Lidl, Interspar, Tesco. De hogy honnan érkeztek hozzánk az üvegek, azt nem tudom. Egy részét úgy kaptuk. Lehet, legközelebb a vásárláskor ráírom a címkére melyik boltban vettem, aztán csak ott próbálkozom a visszaváltással…

  9. Nekem is van egy érdekes, és talán tanulságos visszaváltós sztorim: apukámnak sörfagyit készítettem. Hosszas keresés után a Kaisersben találtam barna sört. Később vittem vissza az üveget nagy büszkén. Automatába be, majd nagy kapkodás a röpülő üveg után, olyan nagy lendülettel (és látható utálattal) köpte vissza a gép, mondván nem visszaváltható. Pedig esküdni mertem volna rá, hogy fizettem betétdíjat. Mivel nem bízom a memóriámban, tudom milyen hüje tudok lenni, megkerestem a polcok között a söröket, és az én üvegem. Ott állt a címkén feketén-fehéren, hogy plusz ennyi-meg-ennyi. Na, ekkor éreztem magam kellően hüjének! Olyannyira, hogy egy épp arra tébláboló alkalmazottat megkérdeztem, most akkor hogy is van ez?! Szerencsémre rendes volt a nő, mondta, nézzük meg a dolgot. Automatába be, röpködő üveg vissza. Jó, akkor csináljuk másképp – így a nő. Előhozott egy műanyag kugliszerűséget a raktárból. Kugli be, kugli röp ki. Kugli újból be, majd sebesen ki. Kugli kissé ingerülten újból betaszajtva, és láss csodát, a gép kiköpte – no most nem a kuglit, hanem a blokkot. Magyarázat? Hát néha csinál ilyet a gép – mondta a nő. Ó, az klassz! Tanulság: próbálkozzunk, vagy kérjünk “belső” segítséget, így talán több üveget vissza tudunk váltani, mint az első kísérlet után gondolnánk! Sok sikert mindenkinek!

  10. Hát, tényleg tanulságos. De vajon 100 emberből hányan járnak ennek utána, és hányan dobják inkább a kukába azt, amiért pénzt adtak (annak reményében, hogy vissza is kapják)?

  11. Mi a legegyszerűbb sarki közértbe hordjuk vissza az üvegeket ahol a kedves boltosnéni veszi át, gond nélkül. Ennyit az automatákról. Engem az ideológia zavar a legjobban: “a gépek megkönnyítik az életünket” – ne máááár!

  12. Sziasztok!Mi németországban élünk és én itt is ki vagyok akadva azon hogy ők azért ezt a visszavivősdit már nagyon régóta csinálják mégis még mindig nem az igazi :S pl a müanyag ásványvizes,üdítős palackokat beveszi a mellettünk lévő Aldiban a gép bárhol vettük is az adott üdítőt nade nem minden féle üveget pl a Coca Cola termékek kemény müanyag üvegjeit nem veszi be és üvegekkel sem próbálkozhatunk.Itt kint még a kis 3dl-es alu dobozka is visszaváltható…igenám de azt se veszik be mindenhol.Szóval itt is vannak még hibák :S ha üveget és kemény müanyag palackot akarok beváltani azt bizony a 1,5szobás lakásunk aprócska konyhájában kell gyüjtögetnem és sokszor tele vele a nemlétező hócipőm mert folyton kerülgetnem kell felmosáskor útban van stb.A párom már mikor látta hogy a plafonon vagyok miattuk felvetette hogy leviszi a szelektív kukába és kidobja a francba (ugyanis a boros-,pezsgős üvegeket csak a szelektív kukába lehet dobni azt nem veszik vissza) de hát azért akiben van egy kis gyakorlati érzék és nem “szüli” a pénzt az sajnálja még azt a 8 centet is kidobni bármilyen kevésnek tűnik is első hallásra.Így az üvegek maradtak és kerülgetem őket tovább míg legalább 10-20 össze nem gyűlik mert egyesével nem rohangálunk a Reálba mert azért akkor már többe kerül a leves mint a hús mert a benzin az bizony nem 8 cent (sajnos).Szóval itt se fenékig tejföl ennek a visszaváltósdinak a kidolgozottsága arról már nem is beszélek hogy mi 25 centet hagyunk ott müanyag üvegenként mikor üdítőt veszünk és az azért igencsak megdobja pl egy karton víz árát és a vicc hogy pl ásványvíz esetén amit mi 19 cent/palack áron veszünk többet fizetünk az üvegért mint a benne lévő ásványvízért :O és persze tárolom a müanyag palackokat is amiket nem lehet összehajtva tárolni mert nem veszi be a gép…stb stb stb 🙂 Szoktam is a páromnak mondani hogy ha elvárják hogy szelektíven gyűjtsek adjanak hozzá nagyobb lakást is mert 1,5 szobában gyűjtögetni ezeket a nagy palackokat kész őrület :S

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük