Háromórás gyalogtúra után – amelyben az ebéd is benne foglaltatott – visszaértünk Lovranba. Feküdtünk egy keveset a szállodában felpolcolt lábakkal, majd indultunk le a tengerhez, fürödni. Strandolás közben aztán eleredt az eső, esett is a délután hátralevő részében, de ez bennünket 
nem igazán zavart: vigasztalt a tudat, hogy legalább kicsit lehűl a szobánk.Vacsora előtt tettünk meg egy kis sétát a településen, és objektíve leszögezhetem: Lovran nagyon hangulatos. Óváros része valójában kicsi, de olyan zeg-zugos-sikátoros, hogy majdnem el is lehet benne tévedni. Az egyik utcában, a Villa Flora bejáratánál rábukkantunk Feszty Árpád emléktáblájára, aki gyógyulni jött Lovranba, ám 1914. június elsején itt halt meg. Az emléktáblát a Baross Magyar Kultúrkör helyezte el.
Még mindig nem adtam fel a reményt, hogy jót együnk és igyunk, ezért a levezető sétát követően meglátogattuk a Stubica elnevezésű műintézetet, amelynek teraszán helyi 
érdekeltségű, forradalmárnak látszó tagok is múlatták az időt; gondoltuk, ha nekik jó, biztosan nekünk is megfelel.
érdekeltségű, forradalmárnak látszó tagok is múlatták az időt; gondoltuk, ha nekik jó, biztosan nekünk is megfelel.A csöpp terasz másik két szabad asztalát is hamar benépesítették: egy olasz és egy német család telepedett mellénk, illetve mögénk. A felszolgáló néni – lehetett vagy 60 éves – mindegyik nyelven jól elboldogult, vagyis olaszul, németül és angolul. Viszont megúszott a hat asztallal, így férjem Carbonara spagettijére (lemondott az újdonságok kipróbálásáról) 40 percet, a sült halamra, amelyhez párolt mangoldot kértem, még további negyedórát vártunk. Később rájöttem, miért: valószínű, ez lehetett a kívánságteljesítő aranyhal, és biztos visszakönyörögte magát még egyszer a vízbe, mielőtt megsütötték. Nem tudom elképzelni, mi másért kerülhetett 150 kunába (~6000 forint) egy ilyen kis stubicában. Mellesleg finom volt, a spagettivel pedig 
jóllaktunk. Mindennel együtt 250 kunát fizettünk.
jóllaktunk. Mindennel együtt 250 kunát fizettünk.Egy kis desszertre beugrottunk a szemközti fagyizóba – amely láthatóan óriási forgalmat bonyolított – és az előző napi fagyikóstolás nyújtotta pozitív élmény után úgy gondoltuk, valami jóval zárjuk le enapi vacsoránkat itt. Kértünk egy baklavát és egy Figaro-szeletet, amely horvát specialitás lehet: két ostyalap között vastag karamelles-diós töltelék, a felső lap csokival is be van vonva. Hosszú hasábokra szeletelik. Ez remek volt, tényleg; baklavát ilyen rosszat viszont még életemben nem kóstoltam. Ezt most tényleg nem a bennem lakozó sznob mondja: olyan állott olajíze volt, hogy egy falat után nem voltam képes többet enni belőle.
Bevallom, ekkorra lelombozódtam teljesen.
Azon filóztam, hogy velünk van a baj? Valami antituristák vagyunk, vagy mi? Mindenki ódákat zeng Horvátországról, mi meg most már alig várjuk, hogy hazamehessünk… Járkáltunk még egy keveset Lovranban, aztán visszamentünk a szállodába. Jó kis Tom Hanks filmet adtak este.
Reggel frissen, üdén pattantunk ki az ágyból, jól megreggeliztünk, és elhatároztuk, autózunk még egy keveset a Kvarner-öbölből az Isztriai-félsziget irányába, mielőtt hazaindulnánk. Gyönyörű tájakon jártunk, de aztán közös megegyezéssel nem mentünk túl messze; hosszú még az út hazáig, és bizony jólesne már valami hazai…
Örültünk, amikor átjutottunk a határon, és jólesett, amikor a hévízi Kocsi Csárdában lassan kanalazva megettem egy tárkonyos szarvasragulevest cipóban, azután totyogós túrós palacsintát (bőségesen töltött palacsinta vaníliamártásban úszva). Emberem halászlét és hortobágyi húsos palacsintát kért – és az egészért italokkal együtt nem fizettünk 5000 forintot. Mecsoda olcsóság!
És hát végülis a következő tanulságot vontam le: egyrészt, jó, hogy nem gyerekekkel mentünk. Velük együtt tökéletes a belföldi nyaralás. A gyereknek az a fontos, hogy együtt legyünk, és legyen víz a közelben. Ehhez pedig nem kell 4-500 kilométert megtenni.
Másrészt: Horvátországba vissza kell menni ősszel vagy tavasszal, az akkor szerzett élményeket összevetni a mostaniakkal, és messzemenő következtetéseket csak azután levonni.
Harmadrészt: túl jó helyen lakunk. Ez van.
Az a helyzet, hogy igen… nagyon drága lett, és talán egy kicsit pofátlan is a helyzet Horvátországban.Mi már a tavalyi nyarat is nélkülük töltöttük, pedig korábban öt egymást követő évben voltunk Trogírban, ugyanabban a házban. Először még mosolyogtunk az egyszerű, és törődött berendezésen, mert kárpótolt, hogy a ház közvetlen a parton van, saját stranddal, idegenek nélkül. Azonban az 5. nyáron már morogtunk, hogy még egy új vécédeszkára sem telik abból a pénzből, amit minden évben, minden nyaraló otthagy. Az éttermek bármit megtehetnek, nagyon elkényesztettük őket.Ha nem változtatnak a mentalitáson, amilyen gyorsan lett felkapott hely, olyan gyors lesz a visszaesés is.
Huhhh… már azt hittem, mi vagyunk ennyire bénák. Jó, hogy megerősítettél benne, hogy azért itt a horvátok is ludasak.
mi 12 évig nyaraltunk ugyanabban a faluban Horvátországban, a Pag szigeten, bejártuk a környező szigeteket Zadart is, nem egyszer. Tavaly is voltunk. Soha nem volt rossz élmény, a vendéglátók mindig kedvesek voltak, a szállás is jó volt (több helyen laktunk már) az éttermek pedig tartották a színvonalat és az árakat is többé-kevésbé. (persze az árfolyam változott) Szóval sajnálom, hogy Nektek nem voltak jó élményeitek összességében. 250 kunát soha nem fizettünk átlagos éttermekben, úgy 150-ből mindig kijöttünk 2-en. Azt hogy Isztria meg egyáltalán az északabbi rész ilyen, már másoktól is hallottam, de aki délebbre volt általában jó dolgokról számol be. Most majd novemberben megyünk, olajbogyószüretre. De az biztos hogy a Balatonnál lakni – ezt nehéz überelni 🙂
Hát, megnézném ott délebbre is, meg azért kimennék az Isztriai-félszigetre is. Amit én láttam, az egy rendkívül kis szelet. Ezért is nem akarok messzemenő következtetéseket levonni. De sajnálom, hogy elsőre ilyen volt.
Horvátországról tényleg mindenki ódákat zeng. Aztán mindenki hozzá is teszi, hogy arcátlanul, felháborítóan drága!Ezek szerint még rosszul is főznek…Mi Bulgáriába vagyunk visszajáró vendégek, idén harmadszorra sem csalódtunk. Retró árak, gyönyörű kisváros, fantasztikus kaják, igazi kincs egy gasztroőrültnek. 10 nap = plusz 3 kg…
Kipróbálnám bizony Bulgáriát… De előbb most már tényleg Prága!!
Sajnálom, hogy ennyire negatív tapasztalatokat szereztetek. Mi a gyerekekkel nyilván nem gasztrotúrázhattunk, viszont Medveja után csodálatos öblöket találtunk egész tűrhető emberlétszámmal. Engem a kiépített strandokon az iszonyatos tömeg akasztott ki,ugyanis amikor mi voltunk 36 C fok volt árnyékban.Azért, ha lehetőségetek lesz rá, próbáljátok ki a dalmáciai partokat.