Tegap délelőtt nem volt áram. A szolgáltató másfél hónappal ezelőtt értesített bennünket, hogy ezen a napon “a tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültség-mentesítése.” Mivel jó előre szóltak, persze hogy megfeledkeztem róla. Így aztán, amikor fél kilenckor hirtelen az összes gép elnémult, és kihunytak a digitális órák fényei, riadtan csaptam a homlokomra: áramszünet!
Hogy főzök most kávét? – villant át az agyamon, és örömmel nyugtáztam, hogy azért a reggeli adagot szerencsésen abszolváltuk.
És akkor most mosok… Ja nem. Nem is porszívózom, nem hallgatunk zenét, a gyerekek nem néznek mesét, nem használom a botmixert, a sütőt, a mikrót, a kis grillsütőt, a hajszárítót, a hűtőt sem nyitogatom, mert az a maradék kis hideg is elszáll belőle… Nem nézek e-mailt, nem írok blogot, sem mást, mert ugye, mostanában már mindenhez gépet használunk.
Még jó, hogy a strandra le bírtunk biciklizni.
Mivel a tűzhelyem gázzal működik, egy jó kis desszertet azért összeállítottam, nagy sikerrel.
Egy hete a sógorom meglepett bennünket valami nyolc kiló őszibarackkal, annyira szép és finom volt, hogy úgy gondoltam, ezt nem áldozom be lekvárnak: meg kell enni. Ezért aztán rajtaütésszerűen őszibarackos ételeket tálaltam szeretteim elé, persze közben próbáltam változatos lenni; mind közül a karamellizált barackot díjazták leginkább. Az benne a jó, hogy pár perc alatt elkészíthető, és még a finnyáskodó gyümölcsevők is élvezettel csipegetik.
Tehát kell hozzá cukor, minimális víz, és a vékony cikkekre vágott barack. A száraz serpenyőben karamellizáltam a cukrot (3-4 evőkanál), majd kevés, 2-3 centiliter vizet öntöttem rá, hogy ne keményedjen vissza. Beledobtam a megpucolt, cikkekre vágott barackokat, hagytam egy kicsit , hadd párolódjon, és kész.
A tizennyolcas verzió is igen finom volt, abba víz helyett kevés konyakot öntöttem (fél éve kaptunk egy üveg örmény konyakot, de egyszerűen nem szeretjük az ilyesmit, úgyhogy hasonló fondorlatosságokkal koptatom el), és ezután dobtam bele a barackot.
Hogy laktató vacsorát, vagy ebéd utáni desszertet képezzek belőle, készítettem alá egy kis tejszínhabos tejberizst: Fél kiló rizst cirka másfél liter tejjel, vanília kikapart magjával, reszelt citromhéjjal, kevés cukorral megfőztem, kihűtöttem. Fél liter tejszínből, egy csomag zseléfixsszel és némi porcukorral habot vertem, és hozzákevertem a rizshez, ami időközben a tejet teljesen felszívta, tehát nem pempős volt, hanem száraz.
Kis tálkákba tettem a rizsből, rá a barackból, elkiáltottam magam, hogy “vacsi!”, és pár perc múlva elégedetten fogadtam a gratulációkat.
Egyébként meg nem is volt olyan rossz az az áramszünet. Állítólag kell is, időnként mindenkinek…