
A kókusztejes felütés puszta véletlen folytán lett része a leves nevének. Tegnapi
rizottórizs vadászatom során betévedtem az általam egyébiránt nem kimondottan preferált Aldiba, ahol ázsiai ételek akciója zajlik; így vándorolt a bevásárlókocsimba különösebb cél nélkül egy üveg bambuszrügy, egy zacskó wok- és egy zacskó Mie-tészta, továbbá a kókusztej.
Rizottórizs nem volt.
Hazatérve sajnálkozva konstatáltam, hogy a piacon vásárolt málna egy része időközben lekvárrá illeve gyümölcslévé alakult a zacskóban; legyen hát leves belőle – döntöttem el hirtelen.
A további feladatokat 12 éves Nóra lányom vállalta magára:
A málnát lábasba öntötte, annyi vizet engedett rá, amennyi éppen ellepte. 3-4 evőkanál cukrot, fél kávéskanál őrölt fahéjat, kevés reszelt citromhéjat tett hozzá, felöntötte 3 dl tejszínnel, és leturmixolta.
Valami még kellene bele… – morfondíroztam, sok volt az az egy kiló málna ahhoz a 3 dl tejszínhez. Volt még ugyan tartalékban két deci habtejszínünk, de azt a leves tetejére szántam.
– Anya, ez mi? – kérdezte ekkor Nóri a kókusztejes dobozt lóbálva maga előtt. Én meg, mint akit homlokon csókolt a múzsa, boldogan kiáltottam fel:
– Ez az, ami a levesbe kell! Kókusztejes málnaleves lesz!
És úgy lőn.
Hozzáborította a doboz tartalmát az eddigiekhez, a szokás kedvéért egyet forralt rajta, majd leszűrte – meglehetősen sok magja volt ennek a málnának.
Mondanom sem kell, a leves lehűtése jóval tovább tartott, mint az elkészítése. Tejszínhabbal is remek volt, de ha lett volna itthon vaníliafagyi, azzal ettük volna.
De jó, én ma reggel uezt játszottam el már ami a kókusztejet illeti, csak őszibarackkal és cukopr helyett cseresznyedzsemmel édesítettem : ) Mire hazaérek, remélem, már hideg lesz.
Hát ez nagyon jó ötlet. Ügyes csajszi a lányod, van érzéke hozzá!
Nagyon jól hangzik! :))
Hmmm, nekem a hideg őszibarackleves az egyik kedvencem (talán a sárgadinnye után), finom lehet kókusztejjel nagyon.Wise Lady, bizony, egyre ügyesedik a lány, előszeretettel segédkezik a konyhában, illetve bizonyos feladatokat egyedül is végrehajt – most már pl. a palacsintasütést, egyszerűbb süti, muffin elkészítését.
Limara, olyannyira finom, hogy ma meg is kellett ismételni…