Sűrítési eljárás folyamatban. (Fotó innen.)
A khóját úgy készítik, hogy egyszerűen elpárologtatják a tejben levő nedvesség legnagyobb részét. Én két litert áldoztam be próbaképpen, ennél kevesebbel nem is érdemes nekiállni; a tejet a legnagyobb átmérőjű lábasban tettem fel a gázra, erős lángon forralni kezdtem. Egy órán át úgy főztem, hogy időnként megkevertem, de nem álltam mellette folyamatosan. A következő félórában viszont igen: ekkor a sűrűsödési folyamat felgyorsult, az utolsó negyedórában a lángot is visszább vettem, nehogy odaégjen. Summa summarum, másfél óra főzés után a két liter teljes tejből lett egy jó bögrényi sűrű, gyúrható massza.
Ebből a masszából készíthető például guláb dzsámun: ez esetben a tejtésztából gyúrt golyócskákat sütés után rózsavízben áztatják.
A fotó innen.
Én a barfi mellett döntöttem, és jól tettem; rendkívül finom édesség, és a tej besűrítéséhez képest gyerekjáték elkészíteni. Tulajdonképpen már azt is barfinak hívják, ha a még meleg masszába egy bögre porcukrot gyúrnak. A változatok száma végtelen, darált mandula, kókuszreszelék, kakaópor, gyümölcspépek, kardamom, ízlésünk szerint bármi gazdagíthatja a tésztát. A megkötött, 2-3 centi vastag masszát autentikusan négyzet vagy rombusz alakúra vágják.
A saját verzióm a következőképpen alakult: sajnáltam cukrozni a khóját, inkább három evőkanál krémmézet, fél csomag kókuszreszeléket, egy bögre “gorombára” darált diót gyúrtam bele. Finom, tömény édesség, nem is baj, hogy nem lett belőle túl sok: 12 kockára sikerült elosztanom a tésztát.
El ne felejtsem majd karácsony körül, hogy kiváló szaloncukor-alapanyag!
Az utcán a Krisna-hívők kínáltak már meg indiai édességekkel. Ők teljesen vegetáriánus indiai konyhát vezetnek itt Magyarországon.
Szerintem ők is ezeket az édességeket készítik.