A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-19

Nem is akármilyenben.

A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum könyvtárában.
Fűszeres Esztertől vettem az ötletet, aki nemrég a Néprajzi Múzeumban üldögélt három órát könyvek fölött; hát én meg itt lakom a nagy Festetics-gyűjteményhez közel! Nosza, hívtam is az igazgatót, dr. Czoma Lászlót, adna-e kutatási engedélyt, és adott.
Az időmet kissé szűkre szabtam. A kedves könyvtároshölgyek elém hordtak mindjárt hat szakácskönyvet az 1800-as évekből, én is levettem a polcról egy-két érdekességet; aztán két órát töltöttem el az egyik kötet tartalomjegyzékével – vagyis, majdnem. És jönnöm kellett. Hogy egy kissé mélyebbre is hatolhassak legalább ebben az egy könyvben, holnap is visszamegyek.

S hogy mi tartott ily sokáig?
Mindjárt kiderül, ha végigolvassuk a címlapot, amit most ide másolok abszolúte hűen az eredetihez.

Minden
Háznál használható Közönséges
és legújjabb
Nemzeti
Szakács-Könyv,
eggy
hosszas tapasztalás után írtt Bévezetéssel, mimódon kellessék t.i. a’ Húsos és Bőjti Ételeket, akár egészségeseknek, akár betegeknek, akár lábbadozóknak szintúgy egy nagy Táblához, mint kissebb Asztalhoz készíteni.
A’
Főzés’ Befojtás’ Sütés’, Kolbász-töltés’
Aludt levek vagy Szulczok tsinálása’ Gyümölcs befőzés’,
hideg s meleg italok’, egésséges Tisánok’ Fagylaltak’
Krémek’ Czukros sütemények’,
Liktáriomok’ Liqueurok’
bőv. gyűjteményje ‘s a’ t.
könnyen megfogható, bizonyos, tapasztaláson épűlt
rendszabásival.
_________________
Egy Toldalékkal.
Mimódon kellessék az enni-valókat kiszárítani, elrakni, bepáczolni, besózni és füstölni; több fontos, házi gazdasághoz megkívánható kinézésekkel, ‘s majd eggy egész esztendő’ minden napjaira kidolgozott Ételek’ Laistromával; figyelmezve a’ nagyobb ünnepekre, ‘s a’ vendégségekre 12 személytől fogva, 36-ig. – A’ bonczolás, az asztal-felczifrázás, és tálalás; valamint a szakácscságba felvett idegennevek’ ‘s szók’ elkerülhetetlen említésével, ‘s a’ jól elrendelt Konyhákban szükséges készületek illetésével egygyütt.
__________________
Kiadta
Zelena Ferencz.
Második megjobbított Kiadás, egy Réz-metszéssel.
Kassán, 1830.
Nyomtattatott Werfer Károly betűivel és költségén.

Eddig a címlap. Ezután következik a tartalomjegyzék, amelyből kiderül, hogy közel ezer étel receptjét, illetve tartósítási- és egyéb konyhatechnikai eljárás leírását tartalmazza a kötet.
Csak levesből van több mint száz, három kategóriába foglalva: A) “A’ tehén-hús Levesek” B) “Bőjti levesek” C) “Beteg leves”.

Hadd tegyek közzé itt most egyet a böjti levesek közül.
“Hecspets-leves borral.
Ha 12 személyre valót akarsz készíteni, végy egy fél font hecspetset; tedd azt egy 3 messzelyes fazékba, adj czimetet ‘s czitrom-hajat hozzá és főzd, míg csak egészen puhává nem lész, akkor nyomd keresztűl egy fáin szitán – adj hozzá czúkrot, és még egyszer két ittze borba forrald-fel, és tálald-ki pirított zsemlyére.”

És ha tudjuk, mi is az a hecspets, már egészen fantázia-bizergáló ez a recept.
Nos, tudjuk?

Ajánlott cikkek

7 Hozzászólás

  1. Fantasztikus élmény lehetett!Én is voltam ebben a könyvtérba egyszer, olyan gyönyörű, és hangulata is olyan megkapó, nekem azóta az a kastélykönyvtárak etalonja. Bárcsak én is belepillanthattam volna egy-két könyvbe 🙂

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük