Alejandro – Sevilla, 2. nap

Ha az a bizonyos énekesnő, akinek azonos című dala világsiker, nem lenne részemről vállalhatatlan, ide biggyeszteném a számot, mert kedden reggel mindketten ezt dúdolgattuk önkéntelenül.
Alejandro várt bennünket sevillai tartózkodásunk második napján a Mesón del moro (ami a fordító szerint mór vendéglőt jelent) utca 1. szám alatt.
Megreggeliztünk a szállodában, és nekivágtunk a napfényes Sevillának. Ebben a városban, de sejtésem szerint ez Spanyolországra nagyjából jellemző lehet, nem érdemes korán kelni, aztán reggel nyolckor már fürgén turistáskodni. Rövid tartózkodásunk alatt azt tapasztaltuk, hogy az élet nagyjából délelőtt tíz óra magasságában indul el, délután kettőig zajlik minden normálisan; akkor bezárnak az üzletek, majd 5-kor újra kinyitnak, és kb. 9-ig az emberek jönnek-mennek, vásárolnak, sétálgatnak. Beülnek kedvenc bárjukba, focimeccset néznek, ha nincs elég ülőhely, hát állva, söröskorsóval a kezükben; esznek egy-egy tapast, sütit hozzá. A vendéglátóhelyek nagyjából éjfélig nyitva vannak, utána csendesedik el minden.
Amint mondtam, napfényes reggelünk volt, éppen ezért én pólót, térdig érő szoknyát, papucsot, emberem a nyári térdnadrágját, illetve rövidujjú inget öltött magára. Kilenc óra felé járt, lehetett vagy 18-20 fok, a szembejövő spanyolok borzongva néztek ránk, rajtuk cipő, nem ritkán csizma, minimum kardigán, de sokakon pufikabát volt. A szoknyás nőkön vastag, legalább 50 denes harisnya.

Már megint a térképet böngészem

11 órára beszéltük meg a találkozót Alejandróval, előtte az óváros szűk utcáin sétálgattunk, amelyek aztán hatalmas terekre vezettek: egyszer csak hopp, ott találtuk magunkat az Alcázarnál, vele szemben pedig a katedrális elképesztő épületét láthattuk.
Na, akkor ide majd úgyis visszajövünk – szögeztük le, és három perc múlva becsengettünk a Mesón del moro1-be. Pont 11 óra volt.
Férfihang szólalt meg a kapucsengő másik végén. Angolul bemutatkoztam, közöltem, hogy Magyarországról jöttünk, és Alejandro Martinezt keressük.
– Edzs perc, jövök – szólt nevetve, és magyarul!
Kiderült, hogy egy évig élt és dolgozott Budapesten, nagyon szerette a várost, és kicsit meg is tanult a nyelvünkön – de azért az angolban biztosabb, mondta, ezért inkább beszéljünk úgy. Oké, feleltük, bár itt az alkalom, hogy egy kicsit gyakoroljon, de végül nem élt ezzel a remek lehetőséggel.
Az Interaceituna, azaz az andalúz olívabogyót termelő vállalkozásokat összefogó szervezet székházában voltunk, tulajdonképpen egy kisebbfajta palotában, amelyet az olívabizniszben évszázadok óta érdekelt Ibarra (vagy Ybarra) család bocsátott a Interaceituna rendelkezésére.

Ez a szervezet indított kampányt az elmúlt időszakban tíz országban, köztünk nálunk is a spanyol olívabogyó mellett. Ezért volt az, hogy érthetetlen módon nem egy céget reklámoztak a magyar kampány során sem, hanem magát a spanyol olívabogyót.
Bár a nyereményemben elvileg benne foglaltatott egy olívabogyó-szüreten való részvétel is, az idei szárazság miatt a szüret sajnos két héttel érkezésünk előtt véget ért. Tehát erről ugyan lemaradtunk, ám Alejandro jóvoltából sok mindent megtudtunk mégis.
Az első, amit ugyan én tudtam, de biztos vagyok benne, hogy a szőlővel gondolt párhuzam miatt sokan hibásan sejtik: a fekete és a zöld olívabogyó ugyanaz a fajta, tehát nincs zöld, meg fekete termésű fa. Hogy a leszedett bogyó milyen színű, azt az érési idő határozza meg. A bogyó előbb zöld, aztán rozé-féle, végül fekete lesz,ha még tovább hagyják a fán. A fogyasztásra szánt bogyók 60 százalékát exportálják, ennek 60 százaléka zöld,és 40 a fekete.
A szüret maga is érdekes; nem úgy van ám, hogy a fa alá terítenek egy hatalmas hálót, aztán jól lerázzák a bogyókat… Nem, mert akkor megnyomódnak, sérülnek. Így csak akkor járnak el, ha kimondottan olajnak szüretelnek. Ha asztali lesz a bogyó, akkor azt csakis kézzel szedik.

A szüretelőknek adnak minden szerszámot, eszközt, de a kosár mindenkinek a sajátja. Ugyanis teljesen személyre szabottak ezek az edények, ahhoz képest, ki milyen széles, magas, mennyi terhet bír.

Az összegyűjtött olívabogyó aztán feldolgozásra kerül. Az üzemben először eltávolítják a bogyókról a leveleket, a szárakat, aztán átválogatják a termést, a selejtes darabok mennek olívaolajnak. A jókat szortírozzák méret és szín szerint. Ezt követően kezelik a bogyókat; mossák, majd föld alatti fermentáló tartályokban sós lében pácolják. Aztán vagy töltik, vagy nem, esetleg szeletelik, majd csomagolják üvegekbe, konzervdobozokba.
Hát így kerül az asztalunkra.
A spanyolok nagy becsben tartják az olívabogyójukat; azt mondják, az egészség megőrzéséhez napi hét darabot kell fogyasztani belőle. Érveik még mellette a következők:

1. Alacsony a kalóriatartalma: 25 gramm bogyó 37 kalóriát tartalmaz.
2. Nagyszerű fehérjeforrás: 100 gramm 2,6 gramm fehérjét tartalmaz.
3. Antioxidánsok és ásványi anyagok: magas a polifenol-, kálcium, és magnézium-tartalma, amelyek alapvető fontosságúak az egészséges test működéséhez.
4. Egészséges zsírok: az olívabogyóban található olajsav fontos a változatos és kiegyensúlyozott étkezésben.
5. Gasztronómia: mint a mediterrán konyha elengedhetetlen kelléke, az olívabogyó a spanyol ételkultúra kulcsfontosságú része.
6. Sokoldalúság: tápanyagban gazdag, egyedi színt, ízt ad az ételeknek, valamint tökéletes hozzávalója bármelyik fogásnak.
7. Eltarthatóság: otthon könnyen tárolható, így mindig elérhető a konyhában.

Éppen ezért eszik csak úgy nassolásképpen, sok tapasbárban hozzák kérés nélkül, amíg az ételeinkre várunk.

A fenti képen is egy nagyon klassz és egyszerű tapa-t láthattok: zöld és fekete olívabogyó, lila hagyma, zöldhagyma, kecskesajt, pirított kenyérkocka. Mehet rá kis citromlé, balzsamecet ízlés szerint.
Végül, íme egy fotó Alejandroról és rólam…

Van okunk szeretni az olívabogyót. Szeressük hát.

 

Következő >>