Először Maxnál láttam, majd megkerestem az eredetijét Limaránál.
A gyros pitatésztája.
Hihetetlenül egyszerű, a belevalók pedig kikerülhetnek a hétvégi maradék húsok köréből, de frissen sütni sem nagy mutatvány (csíkokra vágni, fűszerezni, olívaolajon megsütni), ezt aztán tetszés szerinti zöldségekkel, fokhagymás-joghurtos, vagy épp chilis öntettel egészítjük ki.
Szinte mindenki szereti, és bizony nem nagy anyagi ráfordítással a leírt recept szerint 7 gyrost készíthetünk.
Tehát, a tészta (Limara szerint):
3 dl langyos víz
3 dkg friss élesztő
1 tk cukor
50 dkg iszt (Limara Graham lisztet ír, nekem csak sima volt itthon, azzal is tökéletes)
2 tk (1 nagymérő) só
2 ek olívaolaj
Az élesztőt először felfuttattam a vízben, majd a kenyérsütőben összekevertettem a tésztát, arra figyeltem, hogy lágy legyen (persze formázható). 40 perc alatt jócskán a duplájára kelt, ekkor hét gombócot formáztam a tésztából, és egy konyharuha alatt 10 pecig pihentettem. Kinyújtottam a gombócokat nagyjából 15 cm átmérőjű, 3-4 mm vastag körökre (nem mértem vonalzóval…), és újfent pihentettem őket, ezúttal 30 percig. Közben a sütőt 220 fokosra melegítettem, majd a rácson két adagban megsütöttem a tésztakarikákat kb. 8 perc alatt. A sütőben szépen felpuffadtak, és ahogy aztán levágtam a tetejüket, gyönyörűen tasakot formáztak, meg lehetett pakolni zöldséggel, fűszerezett husival.
Ui.: Nem szabad barnásra sütni, mert akkor megkeményedik, és kireped!
Na, ezt kipróbálom. Mert én nagyon szeretném a gyrost curry nélkül, amit ezek a lökött közel- és távol-keletiek mindenbe tesznek, én viszont allergiás vagyok rá minimális mennyiségben is. :o(
3 kg friss élesztő? 🙂
Szerintem a gyrosban nincs curry, max római kömény lehet, de az is ritka (sajnos)
Ööö… dkg! Már javítottam, köszi!
Én nagyon szeretem csípôs öntettel, ezt simán joghurt és erôs pista összekeverésével szoktam csinálni.
Jujj de jó 🙂 Én is kipróbálom ezt is!fejbőrlezsibbasztós halapenos-joghurtos és lököttközelkeletis:D currys/rómaiköményes (mindkettőt imádom)..szósszal.Pont van maradék borjúpörim, az pont jó lesz bele:) Jó ötlet, köszi Maimoni!Jó recept, és praktikus.
Halapeno= Jalapeno (megnéztem az üvegét:)
Szia! Gyönyörűek a piták! :))Nézz be hozzám, küldtem neked kérdést!
Nem akarok arra gondolni, hogy akkor mikrobiológiailag szennyezett a környék összes gyrosa, mert mindegyiktől durván megy a hasam. :o)Szóval szerintem ők tesznek bele curryt (bár lehet, hogy az öntetekbe). A római köménytől nincs bajom, csak a kurkumától. ;o)Egyébként gyakran a szagán is érzem. (Bocs, de arra nem tudom leírni, hogy illat.)