Álmosan, kávét kevergetve hevertem a kanapén kisebbik fiam társaságában, a többiek még aludtak, mi a Bombajó bokszoló című filmet bambultuk, amikor csengettek.
Kétszer.
A postások egyezményes jele szerint.
Rohanunk az ablakhoz, és, tényleg, a csomagos postás az. Integet egy dobozzal.
– Megyek! – kiáltom neki, majd berohanok a szobába, felrántom a melegítőmet, beletűröm a hálóinget, és ráveszem a melegítőfelsőt. A zoknival nem bajlódom.
Kapukulcsot hirtelen nem is találok, nem baj, mondja a postás, és már át is dugja a kerítésen a dobozt és az aláírnivalót.
Szaladok vissza a házba, de már közben tépem le a csomagolópapírt, annyira izgulok, vajon mit rejt a titokzatos csomag – amiről persze akkor már láttam, hogy Marmalade-tól jött.
Nos kérem, van itt minden, mi szem-szájnak ingere!
Kezdeném mindjárt az üdvözlőlappal. Gyönyörű, narancs, fahéj, kókuszszelet, ízléses és illatos, benne a jókívánság.
Aztán: KeserÉdes csokikincsek! Csokipasztilla, -kavics, -vonat (hmmm, a mozdony fele már elfogyott – a fogyókúrába nagyszerűen illeszthető tiszta étcsokiból van!), cukorvirágdísz; továbbá fenyőfás minitortaforma, illatos zselégyertya, és egy jópofa télapós szalvéta.
Köszönöm Marmalade-nak, nagy örömet szerzett vele, és köszönet Doctor Peppernek az ötletért, a szervezésért!