A cukrászda telefonszáma:

06301478870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Igen, igen, tegnap Bécsben jártunk, négy felnőtt, gyerekek nélkül, abszolút kikapcsolódás.
Lett volna.

Vegyes érzelmekkel, Bécs iránt továbbra is rajongó szeretettel, nyomasztó fejfájással és náthásan szálltam ki itthon az autóból, utastársaimat – férjem, plusz barátaink, egy házaspár – nem viselte meg ennyire a túra.
Korai indulással, kis kitérővel a stockerau-i horgászkiállítás felé, tíz órára már az osztrák fővárosban voltunk. A Rathaus előtti híres karácsonyi vásár melletti utcában parkoltunk le, nem mellékesen ingyenesen, tekintettel a hétvégi időpontra. A vásárban mindjárt kedvező benyomásokra, és némi puncsra tettünk szert, majd továbbindultunk a Hofburgon keresztül az Albertina palotamúzeum irányába. Itt ugyanis Van Gogh kiállítás van december 8-ig, már augusztus óta. Megragadva tehát az utolsó pillanatot, eltökélt szándékunk volt megtekinteni a megtekinthető 150 képet, ám amikor ráfordultunk a célegyenesre, a látvány kedvünket szegte.

Visszafelé benézünk – gondoltuk, és a Mariahilfer strasse felé sasszéztunk, elvegyülve többezer honfitársunk között. Mivel lassan dél felé járt az idő, a Mariahilfer-ről nyíló Neubaugasse-re fordultunk, merthogy barátink tudtak ott egy jó helyet. Állítólag itt adják Bécs legnagyobb bécsi szeletét (na tessék, mennyiség…).

Kicsit dörmögtünk, mert úgy tíz percet várnunk kellett az asztalra, aztán meg összeültettek egy hatoshoz egy helyi házaspárral… Érdekes volt, nekem tetszett a hangulat. A pincérünk mintha kissé bolond lett volna; úgy rohangált fel-alá, hogy nagyon résen kellett lenni, ha valaki kérni akart tőle valamit. Szóltam is Dettinek, aki a tolmács szerepét töltötte be, hogy én elgáncsolom, amíg felpattan, gyorsan mondd neki, hogy hozzon egy vegyes salátát….!

Kétféle leves volt, májgaluska és daragaluska, az egyszerűség kedvéért négyet kértünk az előbbiből. Kaptunk kettőt. Nem is hozott aztán többet a pincér, noha próbáltuk jelezni, hogy noch zwei, bitte, de ő csak legyintett, és levágott a fiúk elé két tányér rántotthúst, a harmadikat Detti leveses tányérja elé nyomorgatta, talált helyet a salátáknak, és, bár még a levest ettem, kezembe nyomta a Cordon bleu-t, hogy tartsam addig is, amíg nem csinálok helyet neki valahol.

Mivel az irdatlan hússzeleteket egyedül Pisti barátunk bírta megenni (fogalmam sincs, hogy sikerült neki), a maradék elcsomagolását kérvényeztünk. Erre pincérünk visszafele jövet elénk hajított három méretes csomagolópapírt, csókot küldött felénk a levegőben és tovarobogott.

Az egész sokkal inkább vidám volt, mint bosszantó, jókat nevettünk, és aztán levesekkel, főételekkel, salátákkal, sörrel-üdítővel együtt 50 eurót fizettünk, ami nem is rossz. Főleg annak tudatában, hogy az elcsomagolt húsmennyiség nemcsak a tegnapi vacsora, de még a mai ebédszükségletünket is fedezte.

Az étteremből távozva elégedetten láttuk, hogy immár az utcán ácsorog az asztalra várók sora (ezt örökítettem meg a fotón), tehát mi, a tíz perc várakozásunkkal igazán nem panaszkodhatunk.

Visszaballagtunk a Mariahilferre, és míg mi nők rohangáltunk boltról boltra, a férjek békésen beszélgettek a sétálóutcává változtatott strasszén. Jól bírták, el kell mondanom, bár az is igaz, hogy egyáltalán nem vittük túlzásba; ott lebegett a fejünk felett, hogy még az Albertina hátra van.

Folyt.köv.

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük