Milyen legyen egy szülinapi buli?

Mivel már elég rutinosnak érzem magam, és amennyire tehettem, más szülőket is beszámoltattam ezirányú tapasztalataikról, elérkezettnek látom az időt egy kis szülinapi zsúros észosztásra.
Gyerekek számától függetlenül egyszer csak szemben találjuk magunkat könyörgő tekintetű utódunkkal, hogy ugye, most már tarthat ő is szülinapi bulit? – ez általában 3-6 éves kor között következik be, egyéni szocializációs szinttől függően. Aztán tanakodhatunk.
Ha beadjuk a derekunkat, tisztában kell lennünk azzal, hogy többé nincs visszaút: onnantól minden évben, és aztán már mindegyik gyereknek meg kell tartanunk az ő zsúrját.
Javaslom, hogy mindenképpen kerüljük a versengést más szülőkkel. Attól, hogy Xék a Szaturnuszra viszik bulizni a meghívottakat, nekünk nem kell a Holdra utaznunk a vendégekkel. Sőt, még csak dunai hajót sem kell bérelni. Ne akarjuk státuszszimbólummá emelni az eseményt, ne öljünk bele annyi pénzt, mint egy kisebbfajta lakodalomba. Nem attól lesz jó.
Megértem azokat, akik otthonuk óvása érdekében tartják más-más helyen a zsúrokat, ám azt abszolúte helytelenítem, ha csak azért bérelik ki a Csodák Palotáját, mert egy ismerős a Planetáriumban villantott. Lakáskímélő szempontok miatt (na meg mert a gyerekeket egy időben annyira vonzotta) tartottunk szülinapot a Mekiben, a két nagyobbnak, de aztán ennyi elég is volt belőle. Abból a szempontból örültem neki, hogy nem nálunk volt rumli, és más túráztatta magát a gyerekek foglalkoztatásával, de a második után már ők maguk is ráuntak.

Tehát itt és most az otthoni gyerekzsúrról kívánok értekezni.

Az elején fel kell mérnünk a lehetőségeinket. Üljünk le ünnepeltünkkel pár héttel az esemény előtt, és beszéljük meg, mit szeretne, hány gyereket látna vendégül. Tárgyilagosan nézzünk szembe otthonunk méretével, és ne engedjünk húsz gyereket hívni egy kétszobás lakásba. Persze, az sem mindegy, milyen évszakban van az a szülinap, hiszen amikor nincs hideg, az udvar (már ha van…) mentesítheti lakásunkat a kis dorbézolóktól.Tisztázzuk az időpontot, ellenőrizzük, nem ütközik-e valami más fontos eseménnyel. Aztán, készítsünk meghívókat – ez jó program lehet egy vasárnap délelőttre -, és gondoskodjunk róla, hogy egy héttel a kitűzött dátum előtt eljusson minden meghívotthoz.
Van egy hetünk tehát, pihenhetünk nyugodtan.
Aztán, azért úgy három nappal a buli előtt intézzük el a tortakérdést. 1. Milyen legyen? – ezt általában a gyerek megmondja. Ha nem tudja, valami jól beváltat válasszunk. 2. Rendelős, vagy otthon sütős? Ha rendelni kell, akkor azt tegyük meg. Gondoljuk végig, hány szeletes tortára van szükség, mennyi marcipán legyen rajta. Ha otthon sütjük, írjuk össze a vásárolni valókat, majd okosan osszuk be az időnket, hogy tényleg legyen időnk megsütni azt a tortát, és ne a buli délelőttjén kelljen elrohanni a szupermarketbe valami kész vajkrémes rettenetért.
A torta mellé gondoskodjunk sós ennivalóról, ez lehet pogácsa és/vagy szendvics, pizza, a lényeg, hogy ne folyjon-csöpögjön, mert aztán azt is nekünk kell feltakarítanunk. Kell némi rágcsa, sós-édes, de nem kell túlzásba vinni: ha jó a buli,úgysem esznek túl sokat. Inni viszont fognak rendesen, tankoljunk fel tehát. Ésszerűen, persze, próbáljuk meg a természetes(ebb) tápanyagforrásokat előnyben részesíteni a műanyagokkal szemben.
Aztán, gondoljuk végig, milyen programokkal szórakoztatnánk a gyerekeket. Erről célszerű listát is készíteni, nehogy – amennyiben hajlamosak vagyunk az ilyesmire – épp ne jusson eszünkbe semmi, főleg, ha nagyon kéne.
Íme, pár tapasztalat (egy fórumon találtam, közlésükhöz kértem a szerzők engedélyét):

“Az elmúlt években kb. 10 szülinapi bulit tartottunk itthon, a legutóbbi sikerült a legjobban, amit az ötéves kislányomnak rendeztünk. Eddig mindig csak “spontán játék” volt a gyerekeknek, de most túl sokan jöttek, tizenöten, ezért programot is szerveztünk. Bejött. A tanulság pontokba szedve:
1. 5-6 gyerek fölött már érdemes programot szervezni a gyerekeknek.
2. Pontosan meg kell mondani a szülőknek, hogy meddig tart a buli: nekünk fél 5-től 7-ig tartott. Pontosan érkezzenek, és kérjük, hogy pontosan menjenek is el.
3. Hogy ne legyen nagy rumli, a gyerekjátékos kosarakat mind elpakoltam (eldugtam a fürdőbe). A fiúknak előlhagytam egy autóval teli kosarat, a lányoknak egy barbibabás kosarat, rajzeszközöket és könyveket. Ez TÖKÉLETESEN elég volt.
4. A lakást feldíszítettük lampionokkal, szerpentinnel, irtóra tetszett a gyerekeknek.
5. Kerültem a konfettit. A tapasztalattak alapján a pattogatott kukoricát is a nélkülözendők listájára javaslom…
6. Kijelöltünk 1 helyiséget (hall), hogy ott lehet csak enni-inni.
7. Időkímélés miatt nem volt szendvics, hanem vettem két kiló vegyes pogácsát és normálisabb chipszeket, kekszeket (+2 torta).
8. Papírpohár és papírtányér volt. Tényleg nagyon praktikus.

A PROGRAM nálunk ez volt:
fél 5-5: kötetlen ismerkedés, aki akar “bemelegítő” rajzolás (mindenki rajzoljon egy szülinapi tortát az ünnepeltnek).
5- 3/4 6: Vetélkedő
3/4 6 – 6: Gyertyagyújtás, tortaevés
6- fél 7: diafilmvetítés
fél 7-7: gyerekdiszkó

A vetélkedőn ilyen feladatok voltak (főleg 5 évesek voltunk, pár 7-8 éves volt):
1. hátrakötött kézzel tányérból chipset enni (Pombär).
2. Hátrakötött kézzel szívószállal vizet inni.
3. Két csapatot alakítva: Fakanálon teniszlabdát egyensúlyozva elvinni a szoba végéig és vissza.
4. Fakanállal a teniszlabdát elgurítani, megkerülni a célt és vissza (“Minigolf”).
5. Párosan: Amerikából jöttem: foglalkozást eljátszani. A kicsiknek kicsit súgni kellett: orvos, pék, házépítő, bokszoló, kertész…
6. Egy gyerek leguggol, valaki a hátára kopog, “Kipp-koppp kopogok”, kitalálni, hogy ki az.
7. Tombola: más szülinapon láttam, és ott nagyon jól bevált.
A diavetítést is írtóra élvezték, jó volt, hogy leültek egy kicsit a nagy vetélekdés után. Két film levetítése elég. A gyerekdiszkót úgy csináltuk, hogy időnként megállítottam a zenét (ABBÁ-ra ugráltak), és ilyenkor táncpartner-csere volt. Irtóra élvezték!
Baleset nem volt, berendezési tárgyakban (most) kár nem esett, és utána 10 perc alatt kész voltunk a rendrakással is. Kicsit fárasztó volt, de sokkal kevésbé, mint amikor 12 gyerek “spontán” őrjöngött a lakásban. A gyerekeknek nagyon nagy élmény volt, egy-egy kivétellel végig lekötötte őket a program, és azóta is ezt emlegetik.”

“Amikor az egyik lányom három-, a másik meg négyéves volt, és közös szülinapot csináltunk. A lányok olyan oviba jártak, ahol helyszűke miatt nem tartottak soha farsangot, illetve jelmezbált. Én meg gondoltam egy nagyot, és azt mondtam, hogy ünnepeljük együtt a két lányt (egy hónap van köztük, februári ill. márciusi születésűek), de jelmezbált rendezzünk, és erre hívjuk meg a szomszéd gyerekeket is. Olyan 6 gyereket volt szándékomban meghívni, de amint elterjedt a híre (lakótelep, sok anyatárs, kisgyerek), sorra jöttek, hogy jaj, ugye mi is mehetünk? Sőt neszét vették az unokatesók is, meg a férjem barátja ahol 3 kisgyerek volt…
A végén 19 vendéggyerek jött össze, de akkor már féltem.
Azzal bíztattam magam, hogy sebaj, influenzaszezon van, a fele úgyis beteg lesz. Ez így is történt, csak éppen betegen is elhozták őket. A másik baromság, amit elkövettem az volt, hogy nem mondtam meg a buli végét, csak az elejét, jöttek négyre, de a legtöbb szülő bedobta az előszobába a kis tündéreket, indiánokat, seriffeket, varázslókat, aztán elmentek moziba azzal a felkiáltással, hogy jó helyen van a gyerek.
Hál’ istennek, még az előszobában lefényképeztem mindegyiket – ez jó ötlet volt, mert tíz perc múlva, miután egy serriff meg egy varázsló összeverekedett, már minden jelmez cafatokban lógott róluk… Ráadásul a férjemet berendelték aznapra valami konferenciára, és ő sem volt otthon. Majdnem egyedül voltam 19 tombolni vágyó 3-4 évessel. Ha nem készítem elő előtte a lakást (apróbb játékok, törékeny holmik a loggiára, lemezjátszó egyebek a szekrényfal tetejére, a loggia ajtó elé húztam az egész ülőgarnitúrát, hogy neki ne szaladjanak az üvegajtónak és ki se tudjanak menni, beszereztem a műanyagpoharakat, tányérokat, szalvétákat, stb.), akkor azt hiszem még vér is folyt volna, így megúsztam azzal, hogy mint egy zombi, járkáltam közöttük, és hol itt, hol ott fegyelmeztem őket…
Néha újra álmodom az egészet, ilyenkor verejtékben fürödve ébredek azóta is. Másnap itthon maradtam, egész nap csak feküdtem, és a plafont néztem…”

“Nálunk most volt egy nagyon jó hangulatú buli 5-6 éves gyerekekkel. Az előző szó szerint vérfürdőbe fulladt. A 6 középsős ovis (ebből 5 fiú) annyira megvadult a mindenféle kardozós és bunyózós játékokban, ami maguktól jutott eszükbe, hogy levertek egy fűszerolajos üveget a konyhában és a fiam belelépett a cserepekbe. Még szerencse, hogy az én gyerekem volt és nem valamelyik vendég. Autó, ügyelet, a vérző láb összevarratása…. Tehát az idén alaposan megszerveztem a bulit. Megfogadtam, hogy nem hagyom őket szabadon vadulni. Kb. 50 négyzetméteren volt 7 nagycsoportos, elfértünk, jól éreztük magunkat, mentőt sem kellett hívni senkihez.:-) Mindenféle mókás versenyszámot találtam ki nekik: csokievő verseny késsel-villával, célbadobás zoknival, darts, csocsó, pókfoci, focimeccs pingponglabdával, amit szívószállal fújnak, matricákat dugtunk el, amit tűz-víz játékkal kerestek meg (eredetileg tetkókat akartam eldugni, de nem találtam olyan üzletet, ahol ilyet lehet kapni; az még egy fél óra lett volna, mire mindenkinek felragasztgatjuk), találóskérdések, zálogosdi, zacskódurrantó verseny és csupa olyan játék amit annak idején a farsangokon játszottunk. Enni feltűnően nem ettek, annyira el voltak foglalva, tehát nem kell nagy sütés-főzést rendezni egy gyerekbuli előtt.”

“Tizenegy-nehány hatodikos gyerek bulizott itthon legutóbb. Kicsit tartottam tőle, nehogy unatkozzanak, de nem kellett volna aggódnom. Bevonultak a gyerekszobába, és szinte egész végig “Felelsz vagy mersz?”-et játszottak. A játék lényege, hogy körbe mennek, és felteszik a kérdést a soron következőnek; ha felel, az azt jelenti, hogy bármilyen kérdést is kap, őszintén kell válaszolnia. Ha mer, akkor pedig valami feladatot kell teljesítenie. Időnként például az egész csapat lerohant az utcára, kiderült, egyik esetben azért, mert valaki azt az utasítást kapta, hogy mutatkozzon be a legelső járókelőnek… A végén kisebb csapatokban játszottak, de egyszer sem kellett közbeavatkoznom. Volt tortázás, ezen kívül tettem ki nekik az asztalra rágcsálnivalókat, üdítőt. El sem fogyott minden. Flottul ment minden. Hiába, már nagyok…”

Végezetül, néhány gondolat az ajándékokról:
nagyon rossz tendenciának tartom, hogy sokan egyre drágább ajándékokat visznek a barátjuknak, ovis/iskolástársuknak. Szerintem, tízezer forintért vegyen neki ajándékot az anyukája. Ötért a nagymamája. Én a gyerekeimnek 2000, legfeljebb 2500 forintban szabom meg a határt, ha hivatalosak valakihez, ennél többet nem engedek költeni. Épp ezért, nagyon megdöbbenek, és nem is örülök, amikor azt látom, hogy más 6-8 ezer forintos játékot hoz a mi ünnepeltünknek. Persze, vissza nem küldhetem, és igen, szépen meg is köszönjük. De nem veszem fel a kesztyűt.