Szégyen ide vagy oda, sokáig nem meséltem a gyerekeknek esténként. Addigra úgydeúgy elfáradtam, hogy semmi, de semmi kedvem sem volt a meséléshez. Egy darabig el is sumákolhattam, aztán kérni kezdtek. Először könyvből olvastam, de ahhoz világos kell, világosban meg ugye nehezebb elaludni. Úgyhogy séróból kellett valamit produkálnom.
Kicsit tartottam ettől, a sok újságírás közepette leszoktam arról, hogy a fantáziámat használjam – tehát éppen ideje volt, hogy agyamnak ezeket a berozsdásodott tekervényeit átmozgassam. Valami humorosat kellett kitalálnom, hogy a nagyoknak ugyanolyan szórakoztató legyen,mint a kicsiknek. Így lett történetem címe „Ede, a magányos földigiliszta”.
Namármost, Ede magányos, tehát elindul feleséget keresni. Bolyong káposzták és saláták tövében, répák között araszol, krumplibogaraktól kér útbaigazítást, mert nem tudja, hogy a krumplibogarak természetüknél fogva mogorva és undok állatok. Egyszer tévedésből a saját végével akar ismerkedni, de erre hamar fény derül. Aztán egy kedves vakond, akit nagyon leleményesen Edömérnek hívnak, ismerteti össze Edét Fionával, akivel hamarosan egybe is kelnek, és aztán boldogan élnek…
Másnap délután a tízéves lányom azza jött haza az iskolából, hogy lerajzolta Ede és Fiona családját. Öt gyerek, úgymint: Gili Ede Junior, Gili Mari, Gili Girl, Gili Boy és Gili Baby. És persze este folytassam a mesét, mert nagyon kíváncsiak. A történet kissé vérszegény lett, de a gyerekek jókat nevettek rajta: Ede Junior belezuhant egy lábnyomba, ám Mari és Edömér segítségével végül megmenekült.
Következő este már korábban lefeküdtek, hogy hamarabb hallják a történet folytatását. Ezúttal Edömért házasítottam meg, egy vöröshajú könyvtáros vakondot, Rozált vette nőül. Két gyereküket közkívánatra Pistinek és Mancinak hívják. Aztán olyan is történt, hogy Ede Junior folyton összetalálkozott egy öreg hajléktalan gilisztával, bizonyos Gusztávval, akiről aztán kiderült, hogy Ede rég eltűnt apja. És aztán következő este elindultak, hogy megkeressék Ede többi testvérét: Gézát, Bélát, Gizit, Rozit és Katit. Meg is lett mindenki.
Hm.
Nem is olyan rossz egy berozsdásodott fantáziájú újságírótól.
:-DÉn ritkán mesélek fejből, igaz Dávid végig ébren van, aztán befordul, és már alszik is mese után, de édesanyám is olyan jókat ad elő fejből, hogy még én is hallgatózok, ha ő mesél véletlenül a gyereknek amikor ott vagyunk.
Na igen, a sötét ilyen módon nálunk sem vált be… Senki sem audt el hamarabb. A történet viszont bevonult a családi örökbecsűk közé…:))