“Halk koppanás, elnémult a nóta,
Darabokra tört a hegedű.
Ő azóta a világot járja,
Kezében a törött hegedű.”
(Részlet a Van egy nóta, nem dalolja senki c. népies műdalból)
Szóval, az jutott eszembe valami lekövethetetlen asszociáción keresztül, hogy a dalban említett hangszerrel a kezében senki ne kóstolja meg ezt a sütit, mert ámulatában még elejti, aztán járhatja a világot törött hegedűvel a kezében.
Nem venném a lelkemre.
Ellenben javaslom minden paleózónak, vagy annak, aki nem akar lisztes-cukros édességet enni, hogy próbálja ki. Aztán, mondja el az asszociációit az első néhány falat után.
Hozzávalók az alaphoz:
20 dkg finomra őrölt mandula
5 dkg kókuszliszt
(- vagy 25 dkg mandula, ha nincs kókuszliszt, és egyébként sem akarunk ilyesmiket venni)
10 dkg kókuszzsír (vaj, ha nem vagyunk paleósok)
csipet só
A töltelékhez:
2 doboz (4 dl) Cocomas kókuszkrém, ez habbá verhető
1 csomag Zselatin fix
ízlés szerint nyírfacukor, mondjuk 5 dkg
25 dkg áfonya
Az alap hozzávalóit összekeverjük, piteformába (az enyém 29 cm átmérőjű, ez a maximális méret, amit ennyi alapanyaggal kitölthetünk) nyomkodjuk egyenletesen, a szélére is, kb. 1 centi magasan. 180 fokos sütőben 10 percig sütjük.
Ha kihűlt, habbá verjük a kókuszkrémet, belekeverjük a Zselatin fixet és a nyírfacukrot, majd az alapba öntjük, és megszórjuk az áfonyával. Hűtőben dermesztjük.
Ennyi! Na, hogy tetszik?