Érdekes és jó hangulatú rendezvényen vettem részt a Laptopkonyha stúdiójában szombaton, amelynek fő témája a reggeli volt.
Kollégám, Buza Sándor kezdte feszegetni először a kérdést: ki mit reggelizik, mit ad a gyerek(ek)nek, mit csomagol tízóraira, milyen az ideális reggeli, majd Tóth Bernadett dietetikus ismertette szakmai szempontból a nap első étkezésével kapcsolatos kívánalmakat.
Beszélt egy felmérésről, amelynek az eredményei igen csak meglepőek. A Medián kutatása során kb. 3000, 4-14 éves gyerekeket nevelő anyát kérdeztek meg a reggelivel kapcsolatban, és válaszaikból az derült ki, hogy mindössze a szülők fele (53%) ragaszkodik ahhoz, hogy reggelizzen a gyermeke, a többieknél elmaradhat az első étkezés. A reggelit hanyagoló szülők közel 60%-a arra hivatkozik, hogy a gyerek még nem éhes, 52%-uk a reggeli sietséggel magyarázza, 46% szerint pedig amúgy is közel van a következő étkezés, ezért a reggelire nincs szükség.
Bár a jelenlevő bloggerek, úgy tűnt, nem felelnek meg a reprezentatív mintának, mert mindenki fontosnak tartotta a reggelit, Bernadett sok hasznos tanáccsal látott el bennünket. Például azzal, hogy játékossággal rá lehet venni az ellenálló gyerkőcöt is arra, hogy egyen. Mesélte, hogy gyerekként anyukája hétfőn mindig valami extra reggelit készített, így nemcsak, hogy nem utálták, de külön várták is a hétfő reggelt, vajon mi lesz a meglepetés.
![]() |
Míg anyuék beszélgettek, a bloggergyerekek az étellel játszottak… |
Arra is felhívta a figyelmet a dietetikus, hogy nem szabad a gyerekre bízni, akar-e reggelizni vagy nem: reggelizni kell. A szervezetnek szüksége van indulásként szénhidrátra, ha ezt nem kapja meg, éhezni fog, és túlélő üzemmódba kapcsol: amit később kap, mindent elraktároz – ez pedig egyenes út az elhízáshoz, a 2-es típusú diabétesz kialakulásához.
A felmérés szerint a reggelire leggyakrabban fogyasztott étel a klasszikus felvágottas-vajas kenyér, aminél azért van sokkal jobb is. A szakember a teljes értékű gabonával készült élelmiszerekre hívta fel a figyelmet, amelyek lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaznak, így hosszan tartó jóllakottság-érzetet biztosítanak, nem mellesleg a magas rosttartalom jótékony hatással van az emésztőrendszerre.
Mivel a rendezvény a Nestlé támogatásával valósult meg, persze szó esett a gabonapelyhekről. Ezzel kapcsolatban többen elmondtuk, hogy rendben van, hogy teljes értékű gabonát tartalmaznak, de emellett rengeteg cukrot is, sajnos (legalábbis a legtöbb), ezért nem igazán tartjuk ideális reggelinek – talán, ha csökkentenék a cukortartalmat… Többen említették viszont a saját készítésű müzlijüket, amelyet joghurttal, mézzel, esetleg házi lekvárral fogyasztanak el.
![]() |
Bloggerek a konyhában |
Egy mini-receptversenyre is sor került a rendezvény résztvevői között, a három díjnyertes reggelit helyben el is készítették kiötlőik.
Az egyik Verus receptje volt, kukoricapelyhes palacsinta málnás joghurttal. Nagyon finom volt, bár nem mondom, hogy egy szimpla hétköznap reggel nekiállnék – ám hétvégére klassz lehet. Aztán elkészült még Illéskrisz fürjtojásos sós kukoricapelyhes palacsintája, és Béres Andi Feketeribizlis cornflakes-es diós muffinja.A reggelivel kapcsolatos beszélgetés után még egy klassz bemutatót láttunk Illés Gyulától, a Koffein Akadémia „professzorától”, aki barista képzéseket tart szerte az országban. Gyula beszélt a jó kávé készítésének rejtelmeiről, és bemutatott néhány olyan kávéfőzési technikát, amit még – azt hiszem, a többiek nevében is mondhatom – nem láttunk. A legérdekesebb ez a bal oldalt látható szerkezet volt.
Úgy működik, hogy – talán látható, hogy a „lombik” alatt ég egy kis láng – a gőz felkúszik a felső tartályba, amelyben a megfelelő mennyiségű kávé van, és amikor az összes víz elpárolgott, vagyis felpárolgott, akkor a kávé visszafolyik az üres lombikba, de egy szűrőn keresztül, ezért a zacc nem kerül bele. Azt is megtudtam – pedig azt hittem, ebben a kérdésben profi vagyok -, hogy a tejhab minősége nem a tej zsír-, hanem a fehérjetartalmán múlik. Tehát, lehet az 1,5%-os tej is jó a habkészítéshez, amennyiben tényleg jó minőségű a tej maga.
Gyula arra is ösztönzött bennünket, hogy az otthoni kávékészítés során bátran kísérletezzünk különböző fűszerek használatával, amelyekkel izgalmassá tehetjük kedvenc italunk élvezetét.
![]() |
Az első bloggerklub résztvevői. Folyt. köv. |
De jó lehetett, na majd legközelebb:-))
pikírt leszek. nem hiszem, h az a legjobb módszer, hogy anya még korábban kel reggelente, hogy mindenféle vicces kreációkkal próbálkozzon.a gyerekeknek időben kéne felkelni (időben lefeküdni), h ne rohanás legyen reggel, és anyának, apának IS le kéne ülni reggelizni, így példát mutatva, és mert nekik is szükségük van rá. enélkül elég hiteltelen a szülő papolása a reggeliről. közben, ha nem is ráérősen, de át lehet futni a napot, mindenkinek megvan-e mindene, ilyesmik(igen, nincs még szülőként tapasztalatom
Te mosolyogsz a legszebben!
folyt. : de gyerekként van :)(bocs, hamarabb küldtem el)anyukám gyerekorvosként egyébként a narancslével való ébresztést ajánlotra a reggel nem éhes gyerekeknek
és igen, te vagy a legcsinosabb! (bocs a többiektôl)
Ne tessék engem zavarba hozni, voltak ott nagyon-nagyon csinos hölgyek!!!:)
Jó buli lehetett. 🙂 A képről ez jutott eszembe: Dinner. Not art. 🙂 Bár itt reggeli, de van ezzel a szlogennel egy halálos reklám: http://www.youtube.com/watch?v=EEi9Cj4CeOQNálunk időben kelés van, ahogy Nils Holgersonné is írja, mert az embernek arra van ideje, amire akarja. A reggeli például nálunk akkor is kötelező, ha a legkisebb bőg miatta. 🙂 Igaz, hogy választhat, mit kér: müzli, kakaó, banánturmix, szendvics, hétvégente tojásétel és virsli is lehet.
Tényleg jó volt. Szívesen elmegyek a legközelebb is, ha lesz… :o)
„Reggelizni kell”, aha, és ha a gyerek nem éhes reggel? Akkor lekötözöm, kifeszítem a száját, és megtömöm mint a libát? Iszik 1 főzött kakaót, elmegy suliba, és az első szünetben már eszik a szendvicseiből. Sajnálom Móni, nekem ezek a dietetikusoktól jövő aranyszabályok, hogy is mondjam…Kicsit paráztatásnak tűnik. Nem ettől fog elhízni 1 gyerek.
Na jó, a főzött kakaó, az már majdnem egy komplett reggeli…:)
Amikor még kicsik voltak a gyermekeim, ovisként is kellett reggelizniük, mert azt szerettem volna,ha rászoknak. Pedig az oviban már 9-kor uzsonnáztak, mi meg nem voltunk sietős érkezők sosem. Aztán iskolás korukban felkeltem velük, és többnyire melegszendvicset, jó sajtosat, és kakaót kértek.Már a kicsi is 17 lesz, ő hetente 3 alkalommal reggelizik kb. A legnagyobb már nem lakik velünk, reggeli nélkül egy tapodtat sem megy. A középső gondolni sem bír evésre, és egy 20 évessel már nem küzdök. Elfogadom. Úgy érzem, a magam részéről mindent megtettem. A képen egyébként a hölgyek közül nem mindenkin látszik hogy a reform táplálkozás híve.Nekem meg rossz a májam.
jajj, te rosszmájú! 🙂 én tegnap annyit szidtam magam, h csak nekem jutnak ilyenek eszembe 🙂 azért csinosak ők is.akkor végűlis 3-ból kettő igényli a reggelit, nem? jó arány 🙂 a 20évesnek lehet, hogy most kicsit eltolódott a napirendje (késői fekvés), azért nem eszik
Reggel 6-kor kelek fél 7-kor már indul a buszom úgyhogy otthon nincs reggeli. Viszont fél 8-kor a munkahelyen mindig eszem valamit. Viszont, ha gyerkőcöm lesz nem tudom, hogy kivetelezném a reggelit.
Ja ! az ovi nem egy olyan fajta volt ám ahol 9-kor van az uzsonna és du.a tízórai. Én kavartam össze a kettőt.A különleges kávékészítést, én először a GASZTROANGYAL szeptember 22-ei adásában láttam. Szekszád és környéke volt a téma.Nagyon elégedett voltam vele. Judit
Autózunk minden reggel, felnőttek munkába, gyerekek suliba. Én 5.20-kor kelek, hogy elkészítsem a teát, kávét, reggelit, tízórait. A gyerekek vagy kelnek 1/4 7-kor és reggeliznek otthon, vagy 1/2 7-kor és akkor a kocsiban eszünk mindannyian útközben. Tudom, nem épp a legideálisabb, de jobb, mintha nem is reggeliznénk. Soha nem engedtem el őket reggeli nélkül, és nem is fogom. Ha csak egy keksz, csak egy fél szelet kenyér (fele), de akkor is legyen valami a gyomrukban.
Úgy tudom biológusként, hogy az éhséget az alacsony vércukorszint kiválltja. Ezért ha a gyerekeim nem éhesek, nem kell enniük. Időben kelnek, leülnek az asztalhoz, beszélgetünk, miközben a tízórait készítem, kínálom őket gabonapehellyel, szendviccsel, kakóval, teával, de ha azt mondják, most nem éhesek, nem erőltetem. Van amikor kérnek, van amikor nem. Szerintem az is nagyon káros, ha azért esznek mert kell, mert valakinek örömet okoznak(anyának), mert szoktak. Kapnak bőven és változatosan pakkot a suliba, „teljeskiörlésűt”, kizárolagosan, gyümölcsöt, sőt zöldséget is, megehetik napközben. Nem kövérek, sportolnak, energikusak. 8 éves, 16, 21. Látnám a 21 évesen, ha kárt okoztam volna. Szerintem sokkal nagyobb baj, ha az evés „lelki dologgá” válik.
Mennyi köver es tulsulyos van a gasztrobloggerek között!Erdekes.
” A szervezetnek szüksége van indulásként szénhidrátra, ha ezt nem kapja meg, éhezni fog, és túlélő üzemmódba kapcsol: amit később kap, mindent elraktároz – ez pedig egyenes út az elhízáshoz, a 2-es típusú diabétesz kialakulásához.”Ezt inkabb töröld ki, akkor a butasag!Ha a szervezet „ehezik”,fogysz, zsirraktarakat ürit.ha kesöbb eszel, akkor azt hasznalja, ha nem eszel, fogysz.Ilyen egyszerü.Elhizashoz a folyamatos , sok eves vezet, jo-jo effektust sokan felreertelmezik, par nap ehezessel szepen fogynak, aztan nekiallnak zabalni.De ha par napig valaki keveset eszik, aztan normalisan, megtartja a „kiböjtölt ” sulyt.
Kata, nem törlöm ki, mert nem én mondtam.
Szerintem nem jó ötlet a gasztrobloggerek súlyára megjegyzéseket tenni. A lényeg, amit Móni is említ, hogy a gyerekeket már másra szoktassuk, olyanra, ami által nem kell majd túlsúllyal küzdeniük. És ez kezdődhet a rendszeres, egészséges és bőséges reggelizéssel (és persze folytatódnia kell az egészséges ebéddel és a nem túl bőséges vacsorával, stb.). Több gasztroblogger is jelezte ott, a bloggerklubban, hogy pontosan azért figyel oda a gyereke étkezésére, mert nem akarja, hogy a tőle örökölt hajlammal megáldva, a gyerek is túlsúllyal küzdjön. És akkor máris más megvilágításba helyeződik minden. Ami pedig azt illeti, hogy „dehát a gyerek nem éhes reggel”. Szerintem ez megszokás kérdése. Amikor az ember elkezd futni, kocogni, eleinte nehezen megy. Aztán, ha rendszeressé válik a mozgás, már hiányzik is, ha elmarad. Talán a reggelivel is hasonló a helyzet. Hozzá kell szokni, és hozzá lehet szokni.Négy gyereknek készítek reggel reggelit és csomagolok be tízórait, nálunk mindenki ülve és nyugodtan reggelezik (szülők is!), és mindenki beér a suliba/munkahelyre időben.Üdv mindenkinek!
Köszönöm, Szilvi! Én is roppant kellemetlennek éreztem ezt a súly-megjegyzést, más oka is lehet annak, ha valaki túlsúlyos, nemcsak annyi, hogy egészségtelenül táplálkozik.Másrészt, még Kata hozzászólásához: én úgy tudom, a szervezet, ha éhezik, nem a zsírt kezdi el felemészteni, hanem az izmot. Ezért nem jó fogyókúrás technika az éhezés, és ezért van az, hogy ropi lányok testzsírszázaléka magas, annak ellenére, hogy állandóan csak salátán élnek.
Moni, rosszul tudod, a zsirban tarolja a szervezetünk a felesleget, tehat ahhoz nyul, ha szükseg van ra.Nem aposztrofalom az ehezest, de egy köver embert mutass, aki a betartott , következetes es tudomanyos dietatol nem fogyott!Meghogy hajlam… 100 köverböl 1-re igaz valami kis hormonalis problema, ami olyan mertekü, hogy lassitja az anyagcseret szamottevöen.Kerdezz meg egy szakembert a Lipidologian a Szent Imre korhazban, en tölük tanultam, nem ezt hallottam-azt hallottam.Gyorsan megvaltozik a szemlelet egy beszelgetes utan .
Engem mindig megdöbbent, amikor az emberek hirtelen ismeretlenül a másik súlyát, kinézetét kezdik el támadni. A gasztrobloggerekről azt mindenképpen lehet sejteni, hogy főzni és enni szeretnek. No ez sajna meglátszik néha. Mégis nekik köszönhetjük az izgalmas és fenséges recepteket. Én is szeretek főzni, sütni, és enni is. Sportolok, mozgok, de azért nem vagyok az a 40 kilós kategória. Fontos az egészséges életmód, de amikor az ember elcsábul, akkor elcsábul. Ne bántsuk már egymást!