Amikor tegnap délben a piacon eldőlt a biciklim, és kiesett belőle a tortadoboz, ami persze kinyílt, és a csokis-diós torta fele a kövezetre csúszott, nem is szóltam semmit. A zöldséges fiú rám nézett, szokatlanul nyugodt reakciómat látva kissé riadtan kérdezte, segíthet-e valamit. Nem, nem is így kérdezte; hanem úgy, hogy “bármiben”.
Lassan letettem a pultra a kezemből a gyümölcsökkel megszedett zacskókat, a biciklimhez sétáltam, közben csak annyit mondtam, á, ne fáradj, ez egy pechsorozat vége, az utolsó állomás, nincs tovább, most már minden rendben lesz. Mert tegnap valahogy nem akartak sikerülni a dolgok. Meséltem is neki, hogy ezt a sütit kétszer sütöttem meg, reggel derült ki a kávézóban, hogy hangyányit nyersebb maradt a kelleténél, mondjuk, brownie-szerű, amit nemrég az egyik főzős újságban kvázi nyersen tálalt egy általam nagyra tartott színésznő, nos, ha úgy lehet, akkor ahhoz képest az enyém majdnem túlsült… De a saját mércémnek nem felelt meg. Futás tehát a cukrászműhelybe, és újra. Aztán fel a kávézóba, a selejt bele a tortadobozba, mert a családnak jó lesz, hű, de milyen jó, biciklire pattantam vele, és a piacon át mentem haza, ha már pluszkört járok, legalább gyümölcsért ne kelljen újra útnak indulnom.
– Akkor ez a selejt, nem is a jó? – kérdezte a zöldséges fiú.
– Igen.
– Hát hiszen akkor még örülhetsz is. Lehetett volna rosszabb, nem? Nézd a dolog jó oldalát… Nekem az előbb a rendőrség lefoglalta a telefonomat.
– Micsoda?!
– Kiderült, hogy lopott volt. Boltban vettem, igaz, használtan, de minden papírja megvolt, számlát kaptam róla rendesen. Most meg jöttek a rendőrök, aztán elvitték, mert lopott. Mehetek Kanizsára, a rendőrségre tanúskodni. És én is örülhetek, hogy megvannak a papírjaim, mert tudom igazolni, hogy nem loptam. Csak majd kell vennem egy új telefont, persze… meg kideríteni az elveszett telefonszámokat. Na, az bosszant.
Tehát Murphy nemcsak engem látogatott meg tegnap.
Még valaki…?
Hát Murphy már jó messze jár tőled mert ma nálam vendégeskedik…:/
Együttérzésem:)
Július 6 ? (visszaolvasok éppen…) aznap volt a fiam 1. születésnapja, a Balatonon voltunk, és a férjemnek sikerült bezárni a csomagtartóba a kocsikulcsot. Míg ő azzal volt elfoglalva, hogy segítség után nézzen, én az ezer fokban szórakoztattam a játszótéren az egyévest meg a négyévest, az előbbi fáradt volt és éhes, kénytelen voltam egy bokor tövében megszoptatni (nem vagyok az típus, aki zavartalanul szoptat nyilvánosan), mert semmi mással nem sikerült elhallgattatni az üvöltést. Ezután bementünk a strandra, ahol akkora zuhét kaptunk, hogy a kijárat melletti fedett részt el sem tudtuk hagyni egy darabig. Uzsonna- és alvásidő lett volna a gyerekeknek, újabb nyilvános szoptatás, de itt még félre sem tudtam vonulni, mindegy. A nap többi része azonban már jól sikerült, volt torta, ajándék, ünneplés… emlékezetes szülinap volt, annyi szent! 😀