Rendszeresen adok kölcsön könyvet, aztán vagy visszakapom, vagy nem*. Persze, elfelejtem, kinek mit adtam, pedig amikor odaadtam, úgy éreztem, hogy nagyon az eszembe véstem a pillanatot, és emlékezni fogok rá hónapok múlva is, hogy például Efrájim Kishon Tengeribeteg bálnáját a sógornőmnél hagytam. Na jó, erre egészen véletlenül emlékszem, de fogalmam sincs, hogy kinél van Bacher Ivántól a Vándorbab, vagy épp A tizennégy karátos autó, Polcz Alaine-től a Főzzünk örömmel!, és ezen kívül még egy csomó olyan kötet, amelyeket már elfelejtettem. Nem nyafognék, de most már késő.
Nos, vannak olyan könyvek, amelyeket ezen szomorú tanulságok okán nem adok kölcsön**, elhallgatom, hogy nekem az megvan, mert attól tartok, ha odaadom, nem jut vissza hozzám.
1. Ilyen például a Tabi László gyűjteményem összes darabja. Néhány éve a keszthelyi könyvtár leselejtezés miatt potom pénzért árusított kötetei között bukkantam az első példányra, ami gyerekkorom hétfő estéit betöltő kabaréhallgatások emlékét idézte fel bennem. Tabi László sok éven át volt kabarészerző, humorista, remek színdarabokat is írt. Hát az ő könyveit gyűjtöm, vadászom antikváriumokban, árverős oldalakon. Ha ki kell emelnem egyet, akkor az az Őszintén szólva, ez volt az első, és ezen szórakoztam a legjobban. Idéztem is belőle egyszer itt a blogon a porhalászléről szóló gondolatokat…
2. Nem adom kölcsön Sinkó Ervintől az Egy regény regényét.
Rendkívül érdekes mű, egy méltatlanul elfeledett kiváló magyar író tollából. Sinkó Ervin Optimisták címmel írt regényt az 1919-es forradalomról; ezt is olvastam, jó és érdekes. De amit ennek a regénynek a kiadásával kapcsolatban megélt, leírt, nos, az méginkább. A bürokrácia, a személyi kultusz, a bolsevizmus, a meg nem valósult kommunizmus – ezekről szerezhet mély benyomást az olvasó. Egyik kedvenc mondatom a könyvből: “S ez a naplóm a kortörténeti bizonyíték arra, hogy vannak objektív és szubjektív helyzetek, melyekben a legnehezebb hinni a saját szemünknek, s bevallani magunknak, hogy jól látjuk azt, amit szeretnénk nem látni, s amit nem lehet mégse nem látnunk.”
3. Hát bocsi, a Karácsonyi ötletek Bibliáját azért nem adom oda, mert nem pótolható. Nem lehet kapni, ugyanis.
Amikor anyukám ezzel a könyvvel lepett meg egyik karácsonykor, kissé megmosolyogtam magamban, hogy nahát, ez pont aktualitását vesztette tulajdonképpen – de azóta minden évben karácsony előtt előveszem, most már egyre korábban, és tervezek. Egyedi karácsonyi üdvözlőlapok készítésétől kezdve díszek, csomagolások mikéntjén keresztül a vendéglátás apró trükkjeinek bemutatásáig mindenben segít. Rengeteg recept is van a könyvben, illetve gasztroajándékok egész serege, amelyekből már szintén szemezgettem itt a blogon; ilyen volt például a sütibefőtt.
4. Aki utazik, annak ajánlom az Útitárs könyveket, zseniálisak, a rövidített, zseb-változatuk az Útitárs Top 10, majd az aktuális város neve. Ilyennel barangoltuk be Londont, volt másik útikönyvünk is, azt hamar elhajítottuk, de ez végig kiválóan használható volt. Azért a Prága van a képen, mert oda szeretnénk eljutni most már évek óta, eddig nem jött össze, de nem adjuk fel.
5. Korom Gábor: Neked ugatok! – kötelező olvasmány minden ebtartónak, tessék megvásárolni, olvasgatni, képezni a kutyát is, gazdit is…
Nos, ti melyik könyveitekhez ragaszkodtok?
* A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy rendszeresen kapok kölcsön könyvet. Aztán vagy visszaadom, vagy nem.
** Mindig van persze kivétel. Megbízható könyv-visszaadók esetén fejvesztés terhe mellett kivételt teszek.
Jó téma:) Régen előfordult, hogy adtam, volt amit egy év múlva kaptam vissza, kissé meggyűrődve és még egy elnézést sem járt mellé. Évek óta egyedül a mamikámnak adok kölcsön, de sajnos ő már nem nagyon olvas, másnak nagyon meggondolnám. Amit semmiképp sem adnék, azok a Joanne Harris könyvek, Arturo Pérez-Reverte: A flamand tábla rejtélye, és Agatha Christie-k, amiket ezer éve nem adtak ki magyarul és őrült utánajárással sikerült megszerezni.:)
Ezt a Karácsonyosat máshol is láttam már ajánlani egyébként, de tényleg nem kapható, jó lehet.
Köszi nitta, Pérez-revertét nem ismerem…megnézem majd a könyvtárban,
Mónika, egy történész és haditudósító spanyol pasi, ő írta pl. az Alatriste kapitány kalandjait és a Dél királynőjét is, valamelyikből film is készült de én ezt szeretem nagyon, alig ismerik, varázslatos, a műkincs -festmény- hamisítás körül bonyolódik és a középkorba vezet, annak idején a kiadótól szereztem én is, akkor se volt boltban. Hű de sokat beszélek, könyvimádó rokonlélek vagyok:)
A sütik is finomak, hogy on is legyek:) én többször hagyományos módon sütök, de igazad van itt feljebb, a húgom is pl. laktózérzékeny, tudom milyen nehéz úgy enni:-S akkor is, ha van már mesterséges laktáz, tejszínhabot pl. nem nagyon teszek, ha tudom, hogy ő is eszik, inkább növényit stb.