Bálint fiam hétfő este került kórházba, akkor műtötték, a keddi napot bent töltötte, és szerdán már haza is küldték. Amikor felhívott, hogy mehetünk érte, kérte, hogy egy ezres feltétlenül legyen nálunk, a könyöktámaszos mankó ennyibe kerül.
– Nem darabja ennyi? – kérdeztem, túl olcsónak találva az árat.
– Nem, anya, szettben 990.
Szóval szettben vettük meg a mankót, tényleg annyi volt. Itthon aztán a gyermek érdeklődni kezdett, mi lesz a vacsora.
– Mit szeretnél? – kérdeztem.
– Hát, anyám (így szólít engem mostanában, nemes egyszerűséggel: anyám), tudod, hogy szeretem a főztödet; lepj meg!
🙂 A gyermek határozottan javul. Gyógyulást kívánunk! És mivel lepted meg?
Hát, végül nem volt semmi különös…:) Kalácsot evett baracklekvárral. Bár igaz, a baracklekvár nagyon tuti, saját.:D
„- Hát, anyám (így szólít engem mostanában, nemes egyszerűséggel: anyám), tudod, hogy szeretem a főztödet; lepj meg!”
Ez nálunk is szó szerint, de tényleg szó szerint így Így hangzik el, ha felteszem a kérdést. 🙂 (Bele is borzongtam… 🙂 )
Vicces 😀