Nem vicceltem, és nemcsak pillanatnyi fellángolás mondatta ki velem a célt a minap, hogy összeszedett leszek.
Már tanulmányozom a szakirodalmat, és ráleltem a gyenge pontjaimra, úgyhogy őszintén hiszem, hogy ha kicsit későn is, de megérek én még a pöpec háztartásvezetésre.
Először is: minden háztartást koordináló személy olyan, mint egy kisvállalat vezetője. Ezért, ha háziasszony (netán háziember) vagy, úgy tekints magadra, mint egy cég ügyvezető igazgatójára, hiszen rengeteg feladatot kell összehangolnod, hogy a család működjön – méghozzá jól. A lakás legyen tiszta, a ruhák legyenek kimosva, vasalva, gondoskodnod kell az étkezésekről (bevásárlástól a főzésig, illetve a romok eltakarításáig), netán sofőrködsz, hogy a gyerekek eljussanak a megfelelő helyekre, munkahelyen is dolgozol, szülői értekezletre jársz, játszol a gyerekekkel, és persze, talán ezzel kellett volna kezdenem, feleség vagy, a másik ügyvezető támasza…
Tehát, ne legyen senkinek kisebbségérzése amiatt, hogy ő „csak otthon van”, hiszen nem kevés feladat ez önmagában.
Oda szeretnék eljutni ennek a most elkezdett tanulási folyamatnak a végére, hogy nekem, illetve nektek, kedves olvasók, akik velem tartatok, ne jelentsen gondot a háztartás, ne a rumli álljon nyerésre, hanem sikerüljön kordában tartani, és jól üzemeltetni az egész „céget”. Legyen több szabadidőm – szabadidőnk -, és ki tudja, talán majd még össze is jövünk valami jó kis közös programra, hm?
Elsőként a feladatokhoz való hozzáállásról szeretnék írni; erről az egyetemen is tanultunk, egy jó vezetőnek hasonlóan kell mérlegelnie lépéseit.
1. Tanulj meg NEMet mondani.Érdekes, hogy kisgyerekként az elsők között tanulja meg ezt a szót az ember – és milyen határozottan tudják mondani! -, aztán felnőtt korára erőszakot kell vennie magán, hogy alkalmazza. Bármennyire is szívesen segítünk barátainknak, ismerőseinknek, ha nincs rá kapacitásunk, meg kell mondani. A saját feladatainkat is osztályoznunk kell: ha túl sok az elvégzendő munka, rangsoroljuk őket, melyik fontos és sürgős, melyik fontos, de nem sürgős,sürgős de nem fontos, illetve nem is fontos, nem is sürgős – ahogy erről az Időgazdálkodás című posztban írtam. Ne akarjunk 30 órányi munkát beleszuszakolni egyetlen napba – mindig frusztráltak és elégedetlenek leszünk.
2. Add át a feladatot.
Erre a szakszó a delegálás. Óriási hibának tartom, ha egy családban a gyerekek nem kapnak részt a munkából. Ha mindent anya meg apa végez el azért, hogy szegény gyerek hadd tanuljon- szegény gyerek nagyon fontos dolgokat nem tanul meg pont: például azt, hogy a családban mindenkinek van felelőssége az otthonért, a „köz”-ért, hogy milyen a csapatmunka, hogyan kell együtt dolgozni másokkal, kitartást a feladat végrehajtásában, na meg persze közben tudást szerez olyan konkrét műveletekben, mint a takarítás, vagy akár a főzés. Ha pedig erre megtanítjuk utódainkat, leendő házastársuk hálás lesz majd érte…
Erről jut eszembe, nemrég hallgattam egy gyerekneveléssel kapcsolatos előadást, ahol az előadó rámutatott arra, hogy mi, szülők arra neveljük a gyerekeinket, hogy egyszer majd családot alapítsanak egy társsal, akit jobban fognak szeretni, mint bennünket. És akkor tettük jól a dolgunkat, ha a választottjukat valóban elénk helyezik majd – nem velünk beszélik meg a problémákat, hanem vele, nem nekünk újságolják el először az örömüket, hanem neki. Első hallásra furcsa, nem? De igaz…
Tanulok veled együtt! 🙂 Várom a folytatást! Még a végén belőlem is használható háziasszony lesz! 🙂
Remélem, lesznek jól használható ötleteim:)
Ohh végre! Az ilyen anyukákat nagyon becsülöm, mint Te kedves maimoni!:) A két pontban leírt javaslataid pedig nagyon hasznosak, én is azt látom, hogy sokan túlvállalják magukat, még a szomszéd ügyeit is a vállukra veszik, aztán összeomlanak alatta. A gyereknek pedig szerintem is meg kell tanulnia, hogy vegye ki a részét a házimunkából és a szüleit segítse, ne pedig mint „cselédekre” tekintsen rájuk, akiknek az a dolguk, hogy mindent elé tegyenek.