A lányom szerint ez a paleo süti übereli az összes eddigit. Nem tudom, azért volt már néhány igazán finom, de ez, ez valóban kiemelkedő.
Annyi előkészületet igényel, hogy a hozzávalókban szereplő sütőtökpürét elő kell állítani: azaz, meg kell sütni a tököt. Ez nagyon egyszerű, de ha valaki esetleg nem tudja, leírom: fogj egy tököt, vágd félbe hosszában és keresztben, kapard ki a a magjait. Héjával lefelé tedd a tepsibe, és 190 fokon 1 óra alatt süsd meg.
Utána már csak a héjáról kell leválasztani a „húst”, de az nagyon könnyű, főleg, ha kihűl a sütőtök.
Hozzávalók:
10 dkg magas kakaótartalmú csoki (74%-osat használtam)
8 dkg kókuszzsír
8 dkg nyírfacukor
3 tojás
30 dkg sült sütőtökpüré
1 dl cocomas kókuszkrém
12 dkg darált mák
A sütőt melegítsük elő 180 fokosra.
Tegyük egy műanyag edénybe a csokit és a kókuszzsírt, és mikróban olvasszuk össze. Kézi robotgéppel keverjük össze, adjuk hozzá a nyírfacukrot, majd a tojásokat egyesével (vagyis, egy tojás bele, összekever, következő tojás, összekever). Utána jöhet a sütőtökpüré, a kókuszkrém és a végén a darált mákot. Öntsük piteformába, és süssük meg 25-30 perc alatt.
Tömény, szaftos, mégis alacsony glikémiás indexű süti, ami azt jelenti, hogy fogyókúrába remekül beilleszthető.
Móni!
Mi nem szeretjük a mákot, mivel helyettesíthetem szerinted.
A cocomas kókuszkrémet hol találom meg?
Előre is köszi!
Judit
Judit, a mák helyett darált mandulával, dióval, vagy kókuszreszelékkel is készítheted. A cocomas kapható bioboltokban általában, ez a kókusztejnél jóval sűrűbb krém. Lehet, hogy jó lenne kókusztejjel, de úgy is jó, ha simán kihagyod.
Elkészítettem. Tényleg nagyon fincsi lett. Felveszem a kedvenceim közé. Köszi a receptet.
Hány kalória lehet kb.?
Nem tudom, nem számoltam ki. De a glikémiás indexe alacsony, az biztos.
Akinek szamolnia kell a szenhidratot, az olyan csokit hasznaljon, amiben nem cukor, hanem maltitol van… 😉
Hello.
Én már másodszorra csináltam – naggggyon finom. 🙂
Most nem olvadt fel teljesen a csoki, így voltak benne olvadt csokidarabok – hát így extra jó!
Legközelebb megy bele egy fél tábla csokimorzsa. 😉
Móni,
Ha a cocomas krém helyett veszek sima „kókusztejet” -konzerves? Abban általában úgyis külön van a folyadék meg a sűrű kókusz. Az működhet?
Üdv, Bernu
Szia, ezt már olvastam másnál, igen, hogy ha a kókusztejnek csak azt a sűrű részét veszed ki a dobozból, akkor az is habbá verhető.