Nem vagyok egy hajművész. Nem tudok különleges kontyokat, sőt, még krokodilfonást sem – viszont van két hosszú hajú lányom. A kisebbik, Zsófi hajlamos lazán kezelni a haj-kérdést, ezért vele minden reggel közös programunk a frizurája elkészítése. Egy éve találtam a neten a parkettafonásról képet (igen, én ezen a néven találtam, de hála az én drága, figyelmes olvasóimnak, kiderült, hogy ez valójában a halszálka-fonás), azóta gyakran ilyen copfban mutatkozik a gyermek. Amikor Éva barátnőm, aki jól ismer engem, először látta a lányaimat ezzel a copffal, megkérdezte:
– Ki fonta be így a hajad, Zsófi?
– Anya.
– Az nem lehet, anyád nem is tud ilyet…!
Hát tudok! És igen, Éva rátapintott a lényegre: ha én tudok, akkor bárki!
Kiinduló állapot: a hajat kifésüljük.
Két, nagyjából egyforma copfba választjuk. Itt még csak épp megfogtam, de arra figyeljünk, hogy a fej tetején szépen legyen lesimítva a haj, és ne maradjanak ki tincsek.
Átveszünk egy tincset az egyik oldal széléről a másik oldali „copfba”. Minél vékonyabb tincsekkel dolgozunk, annál sűrűbb lesz a fonás, ezt majd a gyakorlat során kell mindenkinek kitapasztalnia, milyet szeret.
Aztán vegyünk egy ugyanakkora tincset a másik oldal szélén, és tegyük át az egyikbe. Próbáljuk meg szorosan tartani a copfokat, hogy ne csússzon szét a fonás. Végig ennyi a feladat: egy tincs az egyik oldalról a másikra, majd a másikról az egyikre.
Valahogy így. Próbáljunk meg nagyjából egyforma tincseket venni. És akkor ez lesz a vége:
Kicsit időigényes eleinte, amíg belejövünk, nem a leggyorsabb frizura, de kétségkívül nagyon mutatós. Ráadásul nem egyforma hosszúságú hajtömegből is szép lesz, nem fognak kilógni a rövidebb részek. Frissen mosott hajjal persze mindig nehezebb, mert az könnyebben szétcsúszik.
Nagyon szép! Meg a körmöd is :)A krokodilfonás, az a parasztfonás, vagy kalász? Én parkettafonásként is azt ismertem 🙂
Arra gondolok, amikor a fej tetejétől, vagyis elölről már el kell kezdeni, és belefonni az egész hajat. Na,nem tudom, ez mennyire érthető.
Ez nem a kalász inkább? A parketta meg olyan… na, hogy mondjam… akkor háromágú fonatot készítesz felülről kezdve egy egész vékony tinccsel, és minden egyes keresztezéskor hozzáveszel oldalról egy-egy vékony tincset, míg végül leérsz a nyakába, és ott – addigra „begyűjtötted” az összes hajat – végigfonod szokásosan. Én így tudom, de ettől még persze bármelyik lehet bármi 😀
Én is arra gondoltam, én azt ismertem parkettának 🙂 Olyat tudok fonni, ilyet nem tudtam, hogy hogy kell. De mivel három fiam van, a saját fejemen ezt nem próbálom ki 😀
Én is kalászfonás néven ismerem és alkalmazom a nagyobb lányomnál már 1 éve. :-O 🙂
Mondhat akármit a barátnőd, nagyon ügyes vagy! Engem lenyűgöztél. Igaz nekem két fiam van, emiatt aztán sajnos nekem nem volt ilyen tudásra szükségem eddig.Éva
Nagyon ügyes vagy, akármit is mondasz:-)! A két fiam után most érkeztünk el Borikával arra a pontra (pontosabban hajhosszra), hogy végre lehet vele valamit kezdeni (sokáig nem akart nőni a haja). Jövök Hozzád tanulni! Csak ne fészkelődne annyit a kicsikém, míg valamit alkotok a hajából!
Ez annyira jóóó!Máris kipróbáltuk a nagylány haján. Köszönjük!!!:-)
Örülök, hogy máris többeteknek sikerélményt okoztam:))Éva, a barátnőm (aki szintén Éva) jól tudta, hogy nem igazán vagyok otthon ezen a téren…de ez annyira egyszerű, hogy tényleg, még nekem is megy.
Ezt még én is kipróbálom,unokáim hosszú haján.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Mi is kipróbáltuk, köszi a sikerélményt! 🙂